Teljesen olyan érzésem volt, hogy szegény kidobott sírok itt bátorítják egymást. I've got your back and you've got mine!

Az a megfigyelés, amit Zsófia tesz, az egy érdekes kérdés. Amikor temetőben járunk, látunk szétdúlt sírhelyeket, és fölmerül az emberben a kérdés, hogy ilyenkor mi történik, és miért bontják meg azt a rendet, ami a temetőkre oly jellemző, ezt a nyugalmas, csendes, magányos helyzetet, miközben azt nézzük meg, hogy minden egyes sírkő a maga sutaságával is, de egy-egy mementó, egy-egy szobor, és ezeknek az idővel való harca is nagyon fontos. Akkor persze az ember, ha kicsit utánagondol, akkor rájön, hogy nyilván új temetés van, vagy lejárt a bérleti díja a sírhelynek, szétszedik ezeket és innentől kezdve nem tudom, hogyan tovább, hogy raktározzák, vagy kidobják, vagy újból hasznosítják. Az biztos, hogy belátunk a kulisszák mögé. Azért érdekes az, amit Zsófi itt mutat, mert ahogy ezek egymásra vannak dobálva, adnak egy olyan érzetet, ami továbbmutat azon a primér szinten, hogy sírköveket fotózunk. Annyiban tudnék segíteni Zsófinak, hogy ilyenkor fontos lenne, hogy arra a szintre menjünk le, ahol ezek a tárgyak vannak, függetlenül attól, hogy ő nem kiskutya, vagy kisgyerek, de az a szemszög fontos, hogy abból a perspektívából nézzünk, ahol ezek elhelyezkednek. Úgy közelebb jutunk hozzá, bensőségesebb lesz az ábrázolás. Kompozícióban is ki lehet ezzel takarni olyan részeket, amik esetleg esztétikailag nem olyan jó. Például a hátsó sírnál ki van taposva a fű, nyilván ennek van funkciója, de esztétikailag nem olyan erős. Ha egy kicsit leguggolok, akkor maga ez a tömeg, ami a kép előterében van, takarta volna a hátsó részt. Ezzel tessék játszani, hogy honnan exponálok. Érvényes lehet a teljesen felülről való exponálás is, csak annak egy leltár jellege van. A bensőséges ábrázoláshoz oda kell vinnünk a nézőt, arra a szintre, amit mi is meg akarunk neki mutatni, mert a kamerával mi a nézőket hozzuk be a képbe. Amikor ott vagyunk a helyszínen, akkor a nézők a mi kameránk által látnak. (hegyi)
értékelés: