Dani szólt, Zsoltnak megjöttek. Sínen vagyunk.

Dekurvajóhosszúez!
Szeretem az agyad Dani, és amit írsz, értem is. Jajj. Úgyhogy igen. Igyekszem. De ember vagyok és nem gép. Tessék ezt is kalkulálni. Olykor nekem is elmennek otthonról. Eddig még visszajöttek. De a kurva képeid keveslem itt, akkor is. Tedd ezt zsebre. Ha gazdag leszek, veszek neked világhálót otthonra is.

Akkor nyomatom, mert nyomhatom, mert van rá fórum (látszótér), mert van rá érdeklődő (Zsolt, de talán mást is érdekel a személyes véleményem), mert megszólítva érzem magam így a videó által (bár itt 400 ember lett megszólítva én magamra vettem).
Van egy olyan érzésem Zsolt, hogy körbe-körbe járunk míg a dolog áll … így persze sose érjük el. Rémlik egy estiskolás fórumbejegyzés a témában, meg valami hasonló korábbi videjó is, de még íméles noszogatások is.
Én valamikor 2008 őszén kapcsolódtam be az oldalra önös érdekből, mikor a pixillációra kerestem definíciót az interneten egy iskolai könyvtárban, kidobta a kereső az estiklopédiát ami akkor csak regisztrált tagoknak volt elérhető így beküldtem az első leckét. Már korábban is bujtogattak rá ismerősök mondván „Szöszkebandi” de nekem ez nem volt nagy húzóerő, nem vagyok nagy celeb(dobbantó) vadász. Miután fejest ugrottam láttam, hogy nem is olyan rossz ez, így örömmel kezdtem el veletek együtt dolgozni és a mai napig így van. Andrással is találkoztam ennek kapcsán személyesen, őt is emberbőrben láttam senyvedni, emberként szólt hozzám, így a celebsége is átértékelődött a fejemben. Én nem vagyok fotográfus azóta fotózok és ezt utólag nagyon köszönöm nektek, áttetetek a masina innenső oldalára és itt úgy érzem otthonosabban mozgok. Így elsőként kölcsönkért digitális masinák majd analóg megoldásként a camera obscura lett a fegyverem, köszönhetően az ifjabbik Soltész Tamásnak aki mellett volt szerencsém pár évig fotótörténetet és némi labormunkát tanulni. Na eddig a történelmi háttér.
Nekem nem van otthon netem, ingyen wifiken, netkávézókban, könyvtárakban, barátoknál netezek. Az internetes aktivitásom kb 80-90%-át teszi ki a – ma már – látszótér. Mintha kikoptak volna a celebvadászok azóta hogy látszótér ... az embernek arra van ideje amire fordít, nekem erre van mert érdekel, mert mint „fotós” innen jövök, egy olyan amatőr közösségből amit nem kötnek a profizmus béklyói és ezt imádom. Egy, maximum kéthetente átnyálazom a friss szakköri munkákat, a friss értékeléseket és ami beindít ahhoz kommentelek, ha nem értek egyet az értékeléssel azt is odaírom az alkotónak. Lehet az az alkotó XYZ nevesebb fotográfus vagy ikszipszilonzé névtelen amatőr mint jómagam. De ez biza kb ezer képből három és ha a fene-fenét eszik sem tudok több vagy kevesebb dologra reagálni mert az akkor már nem én vagyok. Márpedig én nem félek kimondani/leírni a véleményem akkor sem ha nem értek a mélységélességekhez, a megvilágításhoz, a színhasználathoz, a képkivágáshoz (kibicként nekem semmi sem drága), igazság szerint szinte semmihez a fotón belül. Mert ehhez a „szakmán” kívül senki sem ért, ám a szakma újra és újra ráerőlteti magát a befogadóra, így rákényszerítve őt a véleményalkotásra.
Ez a szakma - mint minden szakma - zárt kört képez, saját törvényei közt szenved, nem bírja el - és meg sem hallja - a külső kritikát. Így hiába a kierőltetett vélemény a befogadótól az falra hányt borsóvá változik. Ezért bátorítok mindenkit, hogy nyugodtan mondjon véleményt bármiről, az úgyis csak abban az esetben lesz érdemben meghallgatva, ha az alkotó saját kódrendszerén belül képes érzékelni, értékelni. Így ha XYZ neves alkotó azt mondja nekem, hogy szép, de én nem vagyok vele megelégedve akkor azt tudomásul veszem, de tovább dolgozom a problémán míg a saját igényszintemnek megfelelő alkotást nem hoztam létre. Mikor erre a munkámra XYZ azt mondja, ez meg az a baja, azt is tudomásul veszem és nyugodtan hátradőlök mivel én megoldottnak érzem a feladatot. A gond az, hogy az emberek többsége nem így van ezzel - főleg nem a viráglelkű művészpalánták – és éhezik a visszajelzést, hajlamosak azt isteni kinyilatkoztatásként felfogni így gyakori jelenség – főleg intézményesített oktatási rendszerekben – az elementáris tehetségek kikopása, meghasonlása, és ami számomra leginkább bosszantó: saját mesterük klónjává válása.
Minden alkotónak kell a visszajelzés, de az alkotónak is kell tudnia azt hová tenni. Ha nem tudja akkor viszont a felelősség a reflektálóé. Így érthető ha óvatosan kommentel(ek) valaki. Ha azt mondom ”szép” Az lehet: szép, de lehet kicsit ironikusan: szééép! vagy konkrétan negatív: szép(en vagyunk). Ez olyan különbség tud lenni ami gyakran szemtől szemben sem megy át nemhogy virtuálisan, így a kommentejimet szelektálnom kell az alapján is, hogy milyen viszonyban vagyok az alkotóval. Nem fogok tudni mindenkihez úgy szólni, hogy biztos legyek abban, hogy érti is amit mondok, így gyakran félmegoldásokkal operálok, viccekkel vagy szóképekkel próbálom megvilágítani a véleményem. Ha azt mondom rossz a vágás alul, szegény viráglelkű alkotóm azt hiszi tényleg rossz, pedig csak az én szememnek – vagy GG-sen „szerintem” - rossz. Így inkább azt mondom, hogy ollókezű edvárd vágta el a képe alját és akkor inkább ne értsd amit mondok a háttér információ hiányában, mintsem örökre feladd a fotózást, vagy soha többé ne készíts el egy olyan vágással dolgozó képet. Mert az biz mindig benne van a pakliban, hogy jól megelőzted a korodat és mi kortársak nem értünk meg (amúgy szívből kívánom minden „meg nem értett művész”nek, hogy értsék meg … kíváncsi vagyok mihez kezd utána az életben). Így bár a véleményalkotástól nem félek, de az információ elferdülésétől, a mondandóm félreértelmezésétől igen. Te vagy az Zsolt aki a nyakába vette az a „nyűgöt” hogy mindenhez hozzá kell szólnod, viszont a te csillagocskáid is csak a te „szerintem” csillagaid és ez óriási felelősség, megértem ha kezd lassan felőrölni téged. Ha én mint alkotó nem reagáltam az elemzésedre vedd úgy, hogy azt 100%-ig elfogadom, egyet értek vele. Ez igaz a hozzászólásokra is. Én nem lustaságból nem reagálok, szép is lenne ha lustaságból hagynám megtámadva kint lógni a neten egy-egy munkámat. A komment nélküliség is véleményalkotás a csapat részéről valahol, ráadásul amúgy a dolog nyitva van hagyva hiszen lehet, hogy (tizen)három év múltán csatlakozik majd hozzánk az a tag akinek lesz mondanivalója a munkámról ... várjuk szeretettel.
Összegezve: Zsolt ne csüggedj! „szerintem” az egyik legélőbb aktuális törekvés az amit itt csináltok akkor is ha ti mint alkotók úgy érzitek kevés a visszajelzés. Próbáljátok meg abból kiolvasni a lényeget, mert ez olyan önkéntes, őszinte reakció ami sokkalta értékesebb minden direkt módon kicsikart visszajelzésnél. Ez igaz minden egyes alkotó hozzászólástárházára. Látszóteresek ne féljetek véleményt alkotni se itt se máshol, de kétszer gondoljátok át annak a formáját nehogy kárt okozzatok ott ahol eredetileg érdemekre akartatok rámutatni.
És végül, de nem utolsó sorban: Jóska készülnek a rággyóadások csak nálam lassabb víz még nem mosta a partot.
:)

Dani, van!

itt már majdnem mindent leírtak az előttem kommentelők amit hozzá tudnék tenni, így már csak annyit írnék: no comment :)
(ha van rá igényed Zsolt akkor viszont kifejtem saját szavakkal is)

Zoli, nem söpröm le, őszinteségért őszinteség jár cserébe, mert ezért (is) vagyunk itt. Megyek sorban.

úgy tűnt 2-3 embert leszámítva senkinek sem hiányzott a locsogásom - Erre azt mondom Zoli, hogy a társaság közös memóriája véges. Aki eltűnik, anélkül, hogy ennek jelét adná előre, és okát is, az, ahogy Ágnes fogalmaz, elment Tibetbe. HA visszajön, szuper. De ezen neked is kell dolgozni, hogy ha eltűnsz, hiányt keltsen az űr. Ezt se adják 'ingyér'.

a) kommunikációban csiszolódunk, eszmék csereberéjében. Aki hajlamos arra, hogy korán feladja, az mindig a kályha körül fog toporogni, ami így télidőben meleget ad, de ha a többiek a parketten ropják, jóllehet nem lesz az a sugárzó kályha maradéktalan örömforrás. Azaz csinálni kell. Máshogy nem megy.

b) így viszont meg azt kapom vissza hogy én tudálékos, mindenkinél többet tudónak képzelem magam - én minden kommentet elolvasok, nem tapasztaltam ilyet, vagyis ha ez nem valami háttérbeszélgetés, amit említesz itt, akkor azt kell mondjam, hogy ezt beképzeled.

c) sokakban a nemtetszés marad csak meg és a tetszés része mintha ott sem lenne. - ez megint mint fentebb, úgy érzem, hogy a te képzeleted szüleménye.

Zoli, azon kellene gondolkodni és dolgozni is, hogy vajon miért van az, hogy egy védekező alapállásból kommunikálsz eleve? Ezt emlékezetem szerint már mondtam neked valahol, hogy az nem jó irány, ha az ember a csalódás és konfliktus elkerülése végett az elnézést hogy élek, én úgyse értem, én úgyse tudom, én vagyok a hibás, én szerencsétlen kategóriára lövi a szintet. Egyrészt így nehezen lehet haladni. De van egy másik is, ami talán a teljes fenti felsorolásra ad némi fényt: ha valaki állandóan elnézéskérésben él, az tulajdonképpen a saját felelősségét áthárítja a partnerre, hiszen ő előre megmondta, hogy nem fontos, nem érdekes, és így ez a partnerből előbb vagy utóbb azt fogja kihozni, hogy akar a fene vele beszélgetni, kell a fenének ez a nyavajgás, miközben ez csak egy védőruha. Én javasolnám, hogy picit gondold végig, hogy mennyi a valóság abban, amit leírtam. Mert hogy a napokban is volt egy ilyen kommunikációs válaszreakciód egy kép alatt, ahol a házi kedvenceket próbáltuk meghatározni, és mivel nem akartad feldolgozni, amit írtam, én meg a hülyeségre nem mondtam, hogy fúdekafa, ezért inkább megsértődtél és tüntetően kiléptél, holott válaszom már nem is neked, hanem egy másik kommentelőnek szólt.

Nyilván a személyes kommunikációs tér más, mint a virtuális. De ahogy egy regényt is el tud képzelni az ember, úgy ezt is menni fog. Annyira nem borzasztó. De ha te eleve elkönyveled, ahogy itt is, hogy Namost szinte biztos vagyok benne, hogy erre blablabla, akkor az, aki nem akar l'art pour l'art vitázni, legyint és nem is válaszol, mert te jól elvagy a magad kérdés-felelekjével egyedül is.

Hajrá. Csináld. És vedd le ezt a kényelmes szegény toportyán jelmezt, mert nehezíti a dolgot.

Elnéézést hogy beleszólok... Magam is elég sokat kommentelgettem egy időben. Pár hónapja nem volt időm erre érdemben, most kezdenék valamelyest visszatérni -- feltéve ha van még mód, igény, lehetőség is erre. (Mert ha már őszintéset játszunk, akkor úgy tűnt 2-3 embert leszámítva senkinek sem hiányzott a locsogásom, de nem offolok. Annyiban jön ide, hogy ezt én is valószínűleg visszajelzések hiányában érzem. :D

Általában van is véleményem, sokszor meg is mondom. Eleddig a következő dolgok voltak amik az ellen dolgoztak, hogy mindenkinek írjak valamit:

a) nagyon félremegy valami és úm. hülyét csináltam magamból (az végülis nem baj, tanulságos a számomra). Ez akkor tart vissza erősen, ha nálam jobb, vagy jobbnak tartott alkotó felé irányul az írás
b) túlmagyarázom, mert a netes szövegkommunikációban több olyan dolog, gesztus hiányzik ami élőben, szemkonkaktussal egyértelmű lenne, így viszont meg azt kapom vissza hogy én tudálékos, mindenkinél többet tudónak képzelem magam, és olyan vagyok aki mindenkit ki akar oktatni éít. Ez számomra rossz visszacsatolás, a csendbenmaradás is jobb ilyen esetben -- ezért is van, hogy nagy lelkesedés után ált. elhallgatok mert ebbe a problémába futok bele. Holott soha, senkinél nem érzem magam többnek, és nem akarok okoskatörpöt játszani.
c) gyakran érzem hogy megbántódik akinél észrevételt írok, pedig igyekszem ált. azt is leírni ami tetszik, meg azt is ami nem. Mégis sokakban a nemtetszés marad csak meg és a tetszés része mintha ott sem lenne. :( Főleg új embereknél probléma ez, ahol nem tudom mire érzékenyek, mire nem. És pár tétova félreértés elég ahhoz, hogy úgy érezzem jobb nem szólni, és gyűlik a lista, hogy ki az akinél inkább nem akarok szólni...

A Demeter képek kapcsán tényleg elhiszem, hogy Ő nyitott a véleményünkre, mégis a legtöbbünkben szerintem munkálkodik az a tisztelet, vagy mondjuk ki kisebbségi komplexus, hogy úgy érezzük kevesek vagyunk a véleményformáláshoz. Vicces, de bennem pl. még mindig az van, hogy első szentmihályi látogatásomkor majdnem nem kapott ebédet szegény Demeter, és tartok tőle, hogy egyszer én leszek az ebéd. :) Egyszer gondolkoztam azon, hogy fotózok neki egy ebédet engesztelésül, de aztán úgy éreztem ahoz hogy ez jó is legyen, attól nagyon messze vagyok, és inkább tűnne pimaszságnak mintsem "bocsánatkérésnek".

Namost szinte biztos vagyok benne, hogy erre az jön válaszul, hogy ez duma, csinálni kell. De szerintem nem csak bennem van ez a gátlás, így lehet nem elég ennyivel lesöpörni, mert akkor az ember ebben a válaszban a) típusú önigazolást lát, és elcsendesedik...

Én nem nagyon írnék semmit, csak annyit, hogy vettem a videót is, az véleményeket is :)

Nekem nincsen statisztikám, de úgy vettem észre, hogy a videó feltétele óta azért merőben megnőtt a hozzászólások száma. Persze, nyilván, amikor érkezik elemzés, akkor több a hozzászólás is, de itt ugye az egymással való kommunikációnkról is volt szó, és az is jócskán emelkedett. Nyilván adott a pesszimista kérdés is, hogy meddig tart a dolog... De, ahogy mondod, nem minden fekete, vagy fehér. Amúgy meg, tök jó, most mindenki jelet kapott arra, hogy csak írjon bátran a képek alá, és ez elég felszabadító. :) Azért, annyit talán még hozzá tennék a dologhoz, hogy aki negatív kritikát kap, az ne a személye elleni támadásnak vegye, inkább próbálja meg a fejlődésére használni. Bár, azért a negatívat is meg lehet úgy fogalmazni, hogy az ne sértse végig a másikat, és láttam már karón varjút itt is! Minden közösség alapja az - és itt most mindegy, hogy netes, vagy nem netes -, hogy odafigyelünk a másikra, és ez szerintem fontos!

De, Zsolt, hiszek abban, hogy kölcsönösen hatással vagyunk egymásra. Abban nem hiszek, hogy egy ilyen virtuális közösség lustából szorgalmast farag. Nem mintha a lusta rossz lenne vagy a szorgalmas jó. :)

Szép levezetés. Kifelejtettél valamit. Hogy ez a közösség eddig is abból épült - amiben látszólag nem hiszel - hogy a pedellus, az ofő, szóval akik a kormánynál álltak, kommunikáltak a tagokkal, és ez kölcsönösen formálta a dolgokat. HA nem hinnék abban, hogy van értelme elmondani a kormányosnak, hogy hahó, jéghegy felé megyünk, akkor nem csinálnám már jó néhány éve. Azaz a leiratod akkor stimmelne, ha ez egy szokványos vezető-beosztott dolog lenne. De nem az. Ettől még kiderülhet, hogy a tagok lusták, más érdekli őket és tojnak az egészre. Akkor majd más megoldás után nézek. Van jobb ötleted?

Ehhez a közösség-kérdéshez a konkrét, személyes tapasztalatomból leszűrt zanza az volt nemrég, hogy a vezető határozza meg az irányt. A többieknek, ha ez megfelel, akkor mennek vele. A vezető pedig megy a maga feje és a többiek visszajelzése után. Ha a vezetőnek valami nem felel meg, változtat. Azt vesz figyelembe amit akar és annak viseli a következményét. Ahogy a tagok is, ha a vezető kér vagy javasol valamit és abban partnerek vagy sem. Döntenek ők is. Elvárások lehetnek, de közösségtől függ, mennyire hatnak egymásra az emberek. Ha a vezető és a közösség iránya ily módon összejön, akkor mindenki happy, a következő változtatásig. Ha nem, akkor annyira megváltozott a helyzet, hogy a vezetőnek nincsen közössége, ami menne utána. Ekkor a vezető újra dönthet, hogy mit csinál.

Őszintén szólva, én attól "félek", hogy ez a helyzet itt nem fog sokat változni. Lehet, szerencséd lesz, Zsolt és jönnek olyanok, akik így, interneten keresztül is jó tanulók lesznek, jó közösség lesz. De ennek az arányát vagy valószínűségét szerintem ha eddig ilyen "beszéljünk magunkról" megjelenésekkel nem tudtad megváltoztatni, akkor mitől változna?

Mindenkinek van egy élete, amit él és azokból, akik itt vannak, ez a Látszótér jött össze. Gondolod, hogy lényegi változást el tudsz érni bármilyen kéréssel vagy közösségi/morális felvetéssel? Ettől meg fog változni bárkinek is valóban mondjuk az, hogy elhagyja a vf-ot és helyette fotózni fog és leckét ismételni éjszaka gyertyafénynél? Nem, ilyen változás nem lesz.

Az ilyen változások belülről jönnek és Te is tudod mi kell hozzájuk. Az pedig, hogy most ez van, akár lusta, akár félős, akármilyen, mégiscsak az emberek hozzáállása, az értékrend/életvitel által meghatározott darab, amit berak erre az oldalra. Ez van. :)

Még nem néztem meg a filmet, de a Szerpentin képhez részemről ennyit tennék: néztem a képet és nem fogott meg. Nem vagyok olyan szinten, hogy akkor éppen levettem volna belőle annyit, hogy magam mércéje szerint értelmes hsz lett volna belőle. Ennyi. Ha nem látom, azt, amiről érdemes írnom, akkor nem írok. Ez is egy variációja a magyarázatoknak (nem a magyarázkodásnak).

Megpróbálok, próbálom, csinálni.

Noémi, azért 7 év nagy idő, és 7 év alatt sok minden történik, és ha a csapat nem érzi a dolgok lényegét abban, hogy ez nem egy hirdetőfal, vagy egy lájkgyűjtemény, hanem egymás gondolataiért is járunk ide, akkor akármekkora a hajó, de a kapitány egyszer majd azt mondja, hogy inkább ugrik a vízbe, vagy ránt egy nagyot a kormányon, hogy aki nem kapaszkodik, az repüljön bele a tengerbe, de a felesleges tiszteletkörök ideje lejáróban. Szóval ha a csapat érti, az jó, ha csinálja, az is, ha nem, akkor így nem fog tovább ez működni, mert én nem kapok hozzá támogató energiát, anélkül meg nem megy.

István, elintézhetném azzal is, hogy duma az egész. De nem teszem. (Még.) Ugyanis hogy ki mit ér el és mire jut, au javarészt rajta múlik. Ha valaki lusta, ha nem tudja, mit akar, azzal én nem tudok mit kezdeni. Aki nem gondolja komolyan, az kikopik. vele se tudok mit tenni, bár aki ismer, tudja, hogy időről időre meg szoktam keresni az eltűnőket, hogy mi van, rendben van-e minden, de hát azért ezt se lehet örökké csinálni. Ennyi. És tudod ha nem szólsz, reakciót se kapsz, ha nem küldesz munkákat, ha nem fotózol, csak nézed a köldököd, akkor mit vársz? Csodát? Akkor minek vetted a kurva drága masinát? Mert jól mutat a nyakadban?

Megnéztem a filmet, 2x is, és elolvastam a kommenteket is. Azért nem olyan rossz társaság ez!
Igen, tényleg jó lenne a több hsz, a többféle hang, és ezen valóban csak mi tudunk változtatni. Viszont amivel nem rendelkezik valaki, azt nem tudja odaadni másoknak.

Az se mindegy, ki mondja, amit mond. Például nemrég Demeter hozzászólt néhány képhez, és csak annyikat, hogy szép munka, jó kép, és milyen nagy hatása volt! Ha ezt mondjuk egy kevésbé kompetens személy teszi meg, - mondjuk én, akkor annyira nem nagy dolog. Főleg, ha látom, hogy ami annyira tetszett másnál, csillagtalanul végezte. Mindegy.

A Demeter képéhez való hozzászólásokról meg az a hasonlat jutott eszembe, hogy kicsit olyan lenne, mint amikor egy alsós azt mondja az egyetemi professzor kéziratára, hogy nagyon csúnya a külalakja, a tanító néni neki ezt nem így tanította. És még igaza is lenne... Nem hiszem, hogy jobb lett volna, ha odaírtam volna, hogy nem teszik az a sok macskaszőr... És lehet, hogy ez a "fosás" miatt van (fél év alatt nem hallottam-láttam itt ennyi csúnya szót, mint most), de attól még működik. De nem az érdektelenséget jelzi!

Egyet értek Tamással abban, hogy most írjuk oda, hogy mi nem tetszik? De csak pozitívat meg megint ne?
Talán, saját tapasztalatból annyit hadd mondjak, hogy a kérdezés, a rákérdezés egy járható út. Persze akadt olyan, aki válaszra sem méltatja az embert, de aki reagál, az mindig előrébb viszi a kommunikációt. Szerintem ezt érdemes kihasználni, hiszen figyeljük meg egy jó szóbeli beszélgetésnél is, mennyi kérdést teszünk fel!

A másik meg az, hogy akármennyire is a képekhez akarunk hozzászólni, emberekhez szólunk. Vannak, akik jobban értik egymást, vannak akik kevésbé. Ez természetes. És nem is arról szól, hogy most jó kép, rossz kép. Valahogy úgy képzelem el ezt a közösséget is, hogy vannak kicsi halmazok, amik metszik egymást, ki többet, ki kevesebbet, de végül is emiatt mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással. Szerintem ez egy különleges hely, különleges módszerrel, és ez nagyszerű! És ha lehet jobban csinálni, akkor miért ne? Varázsütésre valószínűleg nem fog menni, de úgy talán igen, mint amikor a hajó fordul: tekerik, tekerik, tekerik azt a kormányt, aztán egyszer csak tényleg változik az irány.

István hozzászólása mellé sajnos csak 1 lájkot tudtam hozzárakni, pedig többet is akartam volna...

Minden koherenciát nélkülöző gondolataimból néhány.

Sziasztok. Magam részéről megközelítve, én nagyon bűnös vagyok nem tagadom, egy lusta disznó. Szerintem, több az aki nem gondolja komolyan, és a 20-30 fő tölti be a teret. Viszont vannak már visszatérők is azt vettem észre. Na és akkor ami nekem szemet szúr, de ezt már mondtam is, bár a tevékenységemből fakadóan nem sok hozászolásom lehetne, de azért leírom: Én elakadtam a leckékkel, és csináltam pár jobb képet, aztán így azt a szintet várod el és nem sikerül hozni. Ezért nincs sűrűn kép csak ritkábban. Aztán az írott kommunikáció, pl Demeter képéhez én nem mertem írni, hogy milyen jó a szifon kábel vagy mi, és hogy zavar a cica szőr, mert ő azért más, mint egy mezei suhanc.
A többiekéhez meg azért sem, mert én sem vagyok tökéletes, bár senki sem az de ha én rosszat mondok, akkor ő mit mond az enyémre? Tiszta anomália az egész, sztem.
Amúgy kezdek már kicsit jobban lenni magamban, és próbálok többet itt lenni írásban is.

Zoli, nézd meg a filmet, sört nem tudok mellé adni, se ropit, azt neked kell beszerezned.

Hüm. A videót majd megnézem, a kommentek alapján én megpróbálom összeszedni magam, hogy kiaknázzam a lehetőségét ennek az oldalnak. :) Igaziból most szembesültem azzal, hogy elég kemény fejlődési lehetőséget hagyok ki azzal, hogy nem jelzek vissza és nem dolgozok meg egy témáért és nem olvasom végig a szertárat... Kösz Zsolt ezt is.

Én nem vettem eddig igazán komolyan ezt az egészet. Nem reklámfelületnek használom, fb-n sem cseszem az időmet, elmegy az értelmes dolgokra is. Egyszerűen nem volt eddig fontos annyira, hogy energiát öljek abba, hogy ismétlek egy témát, vagy hogy ami megfogalmazódott Zsolt értékelésére, azt le is írjam.

Eddig is szerettem a Látszóteret, most még jobbnak látom.

Annyi általánosságot azért leírok, hogy van egy olyan része is az egyéni fejlődésnek, ami az egyoldalú kommunikáció mellett is létezik, nyilván sokkal-sokkal gyengébb, lassabb, de mégis van, lehet csak tizedannyi, de befogadóként és ritka megjelenőként is van egy szintű "élet" a felhasználóban, amit a Látszótér stimulál. A komfortzónából való kimozduláshoz vagy a félelemmel való szembenézéshez nem adnak eszközt egy fotómasina megvásárlásakor. :)

És akkor képzeld hozzá Árpi, hogy felvettem ezt a lakásban is, szuperül, már a vége felé jártam, aztán elkezdődött a híradó és a hangba belement, és az egész elment a francba, kezdhettem újra, és erre fogtam, kimentem, feltettem a párkányra, tök jól elmondtam, majd a végén vettem észre, hogy betelt a kártya, és akkor a végét újra fel kellett vegyem, szóval pont tojtam rá, hogy mi jön le - ha a pofám, a gesztusok igen, az most épp elég lenne. Ha. Meglátjuk. Ami meg azt illeti, ha nem vagy jelen és nem írsz, akkor azt se tudják, hogy létezel, fél évente egy filmet ha feltolsz, azzal nehezen tudnak mit kezdeni, ha közben csöndben vagy. És ez érvényes a rádióra és a csetre is. Teremtsd meg a köröd.

Zsolt!

Off

Szerintem túl közeli volt a kép. Érdemes keresni egy kevésbé zajos hátterű helyet ilyenkor. Egyrészt, mert egyre nagyobbak a képernyők, ezért valamelyest elvesztette a jelentőségét a közeli, másrészt a testtel is lehet kommunikálni.

Én a fotókhoz tök hülye vagyok, de a videókhoz-filmekhez szoktam írni, és nem nagyon akarnak visszakommunikálni, szóval aki mozgóképre vetemedik, igenis tessék vitatkozni, mert azt szeretek!

Uff

Viki, én benne vagyok szívesen :)

A filmklub részéhez szeretnék vállalkozó szellemű embereket, akik segítenének szervezni. Egyedül sajnos nekem sem fog menni, mert egy battai filmklubot már viszek, plusz van munkám is. De ha ti benne vagytok, én is benne vagyok.

Sok dolog eszembe jutott, de talán az lenne a legmegfelelőbb ha mindenki venne egy mély levegőt és változtatna, legfőképp abba az irányba ami a videóban elhangzott. Summa summarum

Tamás, te ölég rég vagy itt ahhoz, hogy azt mondjam, hogy amikor a pedellus szólt, hogy karcol ceruzád, ott és akkor pontosan kellett értsed is, miért szólt. Ahogy pontosan tudod azt is, hogy az egyedüli sok idézőjelbe tett "elvárás" itt csak annyi, hogy ha szól valaki, a fú de kafa, meg a nagyon szar határai között próbálja meg finomítani a dolgot, és tegye már meg, hogy valami fogódzót is ad. Olvastál tőlem szerintem vagy 500 elemzést legalább. Abból azért legalább a vázának ki kell kerekednie, hogy mire gondolok akkor, amikor a képről való beszédre gondolok.

Egyébként már ha csak azt elérném mondjuk, hogy az elemzéseimre kapok válaszokat, gondolatokat, az is valami. Félre ne értsd: nem kell MINDEN képhez írni, nem kell MINDENRŐL gondolatának lennie mindenkinek - ez rám van osztva, mint reszort. Elég, ha igyekszik folyamatosnak látszó jelenlétet produkálni, és olykor megosztani a hozzá valamiért szóló képről a gondolatait.

Az oldal célja? Látásoktatás az interneten - azaz láss, ne csak nézz. A többi a bónusz. Ami azoknak jár, akik rendszeresen képet küldenek, el is olvassák az elemzéseket és igyekeznek arra valamiképp reagálni. Ők még akár valamit tanulhatnak is a képkészítésről. Fú de mocskosul beképzelt vagyok.

Mó kedves, aki ilyet tud írni

Talán jobb lenne onnan megközelíteni, hogy nem magunkat rakjuk most a kérdés közepére, hanem magát az oldalt, és annak működőképességét, valamint azt, hogy akik csinálják, lássák ennek értelmét.

annak mától írnia kell a képekhez is. Ugyanis egy mondatban tökén találtad a lényeget. Ennyi. Köszönöm.

Minden előttem szólóval egyet értek! És ezt nem viccből írom. Csakhogy semmivel sem lettem okosabb. GG azt írja aki hozzászól annak... Én vállalom, nekem a seggemben is fej van, nemcsak azért mert így születtem, hanem mert rengeteg időt és energiát fektetek abba, ami érdekel. A kérdés csak az, hogy jó-e ez valakinek? Valaha írtam néhány kemény vö. bántó kritikát. Meg is kaptam mindig az intőmet a pedellustól.

Szóval: mit írjak, ha egy képről a következők jutnak eszembe? Édeskés, unalmas, távol áll tőlem, kompozíciója vacak, csak a beküldő gyönyörű szemeiről szól. Arról nem is beszélve, hogy a színhasználat terén mi folyik itt.

A másik kérdés, hogy hogyan határozzuk meg magunkat? Mi az oldal célja? Nemrég azt olvastam, hogy nem vagyunk művészképző. És tényleg nem vagyunk. Ha társaság vagyunk, közös érdeklődési körrel, akkor az lenne a cél, hogy beszélgessünk a képekről. Elvétve azért ez is előfordul.

Azt tapasztaltam, hogy a tehetséges emberek a kritikát szeretik, a tehetségtelenek meg a dicséretet.

Kissé összevissza, de első olvasatra ezek jutottak eszembe.

Nah, hát, egyet lehet itt érteni mindenkivel, mert mindenki mondd valamit, ami igaz. Talán jobb lenne onnan megközelíteni, hogy nem magunkat rakjuk most a kérdés közepére, hanem magát az oldalt, és annak működőképességét, valamint azt, hogy akik csinálják, lássák ennek értelmét. Mert ha már ők se hisznek majd benne, akkor leszünk sz*rban. Mondom ezt én, aki mióta itt van, egyre rosszabbnak látja a képeit, szorongva hallgatja a rádiót, nem mer hozzászólni a Demeter képeihez, mások képeihez is csak félve, kritikát meg aztán végképp nem nagyon... De ha egyszer sikerülne félrerakni azt, hogy ki mit gondol, vagy ki mit fordít majd ki abból, amit én mondani akartam, akkor ezek majd mind eltűnnek, ahogy személyesen egy társaságban is kimondom, amit gondolok, itt majd le tudom azt írni is. Csak annyi, hogy el kell kezdeni, és a kifogás keresést meg elfelejteni.
Egyébként szerintem elég motiváló a videó, és kellett!

Alapvetően azt a reakciót kaptam, amire számítottam a helyzetedben, és ez szerintem így jó. Nem szándékom, hogy elfogadtassam Veled a hirtelen igaznak vélt válaszaimat, okaimat, mert akkor válna igazán okafogyottá az egész. Mindenesetre Virág elvtárs elhíresült mondása jut eszembe megint...

((((De még annyit hadd mondjak, hogy a filmklub ötletét is baromira támogatom! Akarom! Mi is csináltunk lent vidéken, alapvetően hozott mindig valaki valamit, és arról ő maga beszélt az elején, és aztán veséztünk, elemeztünk, vitáztunk... A részleteket, ha oda kerülünk, majd személyesen. Hajrá!!!! :)))

Gábor, én azért elég sokat látok a tagok egyéb kommunikációiból más helyeken. Ha annak az időnek, amit a tisztelt teres tag mondjuk a fészen baszik el, mondjuk a negyedét ide betolná, jutna napi 10 perce rá, hogy írjon. Egyrészt a saját megkapott elemzésére. Másrészt arra, ami ide felkerül. Kamuzik, aki azt mondja, hogy erre nincs ideje.

István, megtisztelő, hogy vetted a fáradtságot. ÉS az is, hogy nem vetted félvállról. Én is komolyan veszlek, ezért válaszolok is, aztán ha jönnek a többiek, majd nekik is válaszolok.

Kitaposatlan úton járunk lassan 7 éve. Ilyen nincs, mert a neten mindenki bujkálni szeret. Tegye, de ne itt. Mert hamisnak érezném. Valamit el kell döntenie a társaságnak, egyesével. És ez egy kurva egyszerű kérdés. MIÉRT VAGYOK ITT?

- Az, aki hirdetőfalnak nézi, akinek ez is csak egy publikációs felület, jobb ha csomagol. Olcsón tudok tárhelyszolgáltatót. Építsen honlapot, ha azt hiszi, az egyszerűbb. Főleg ha azt hiszi, hogy már kész alkotó.
- Az, aki nem kéri a kritikát, aki nem érti és nem bírja, szintén jobb, ha más utat keres. De most szólok, hogy belőle nem lesz alkotó, mert az oda vezető úthoz kötelező kellék az igaz visszajelzés.
- Aki dolgozni akar, aki a kevés kis idejét akár csak hobbi szinten szeretné képekkel megélni, az itthon lehet.

És mondom a pontjaidra:
1. Aki tanulni és megmérettetni jön, ahogy fentebb írtam, meg kell tanulja a képolvasást, és meg kell tanulja kívülről is látni magát. ÉS azt, amit csinál. Én is kiteszem a magam képeit, akármilyenek is. Kritikára. Ennél jobban nem tudom egyenlővé tenni a megszólalásban a pályát.
2. Egy tenyérrel tapsolni, ez még nekem se megy. Azaz a kommunikációhoz minimum kettő ember kell. Kivéve a bolondnál, aki magával sakkozik. A bölcs hallgatás nem ide való.
3. Az önterápiánál se elég, ha leteszi a képet és kap egy elemzést és otthon csöndben elkummog vele. Nem. Kell a visszajelzés, mert nem ülünk egy időben egymással szemben valós térben, tehát ha nincs reakció, akkor az se mérhető, hogy mennyi ment át, jól ment-e át, kell-e nekem korrigálni bármit.
4. Aki fél, ne üljön lóra, vagy hogy mondjam. Aki fél, abból nem lesz alkotó ember, a félelem kizárja az alkotást, ha eluralkodik. Lehetek visszahúzódó, lehetek befelé forduló, de amikor a gépet felveszem, akkor nem. És akkor sem, amikor épp elsajátítanom kellene valamit, bizony, akkor is kell kérdezni, visszakérdezni.
5. Leszarom. Na ezt leszarom. Akinek úgymond nincs ideje, napi 15 perc mondjuk hogy reagáljon, az menjen a fészbúkra kismcsakás képeket megosztani. Be lehet osztani az időt, ezt onnan tudom, hogy elég sokan vannak, akik a temérdek teendő mellett is meg tudják tenni. Leginkább amúgy azok szoktak az időhiány miatt nyívni, akiknek semmi dolga.
6. Hát, ha az derül ki, hogy mindenki csak elvenni akar az asztalról, és oda visszatenni semmit, akkor bizony tényleg változtatni kell ezen.

Demeterről. 82 éves mester. De amikor megmutatja a képét, akkor kortalan. És éppúgy kíváncsi a reakciókra, a gondolatokra, kérdésekre, mint te vagy én.

Meglátjuk István. Mivel nem ebből élek, nem ebből tartom fenn magam, sőt - így azt is mondhatom, hogy mivel semmiféle hiúság nincs bennem, nekem mindegy, hányan vagyunk, nekem az is szuper ha 400-an, és az is ha 40-en. De fogja fel a csapat, és nem csak csapatként, hanem egyesével, hogy ha én egyesével foglalkozom veletek, akkor igenis egyesével kell azt valahogy ide a közös asztalra visszatenni. Nem csak nekem, mert azzal, ha valaki az elemzésre nem válaszol, azzal magával baszik ki, nem velem - hanem a többieknek. Magatoknak építitek ezt, ha nem derült volna ki.

Volt idő, amikor lényegében minden friss képhez hozzászóltam. Nem mintha tudásom, képzettségem, vagy hozzáértésem erre feljogosítana, hisz csontamatőr vagyok, csak azért, mert azt gondolom, ezzel én is tanulok, tán az is, akihez hozzászólok (akár egyetért azzal, amit ítok, akár nem) sőt még tán a vétlen arrajárő más is. Nem azért mert okosságot írok, hanem én azért, mert ez engem is rákényszerít az alaposabb, értelmező befogadásra, a többiek meg azért, mert oda van írva egy külső vélemény, amivel lehet vitatkozni, egyetérteni, viszonyulni hozzá és ez megint csak a koncentráltabb befogadást segíti. Szerintem. Jó eséllyel, ha összesámolnánk az összes valaha írt kommentet, benne lennék a top tízben. Vagy top kettőben. Ez nem mentség és nem érdem.
De ez a folyton-kommentelés se hálás ügy. Egyrészt az emberben feszt furkál, hogy basszus, csak az én képemhez nem szól senki. Ráadásul könnyen azt az érzetet keltheti, hogy azt gondolom, jogom van bárki munkáját leszólni, mert magamat többre tartom, azt gondolom, hogy nekem még a seggemben is fejem van, de hát minden kommenthez mégse írhatom oda a fenti litánmiát, max ennek a rövidítéseként azt, hogy "szerintem". Persze ki más szerint, ha egyszer én írom. Szóvel némiképp visszafogtam magam, és szerencsére akadt is egy-két látszótárs, aki beszállt és tényleg korrektül kommentelnek (nyilván azt gondolják, joguk van bárki munkáját leszólni, mert magukat többre tartják, azt gondolják, hogy nekik még a seggükben is fejük van).
Szóval mostanság csak ritkábban kommentelek, amit megpróbálhatok sűríteni, de a megoldás nem az lenne, ha mostantól három-négy név jelenne meg minden kép alatt, hanem az, ha a képek alatt sokkal változatossabb névsor lehetne. Elsőre az is megtenné, ha mindenki fogadalmat tenne, hogy hetente legalább egy képhez ír valami érdemit.
Szerintem.

Értem a problémádat, és teljesen jogosnak is tartom a felvetéseidet. Elvben, mint ahogy a japán kertépítésben(?) is az utat ahhoz építik, amerre járnak,talán önszerveződő közösségek születéséhez is ez lenne a jó, nem pedig az utólagos gondolkodás, hogy miért is nem úgy, ahogy egyébként sokak szerint is szép és jó - mondjuk úgy, hogy ahogy elvileg ideális lenne. ((((Hiába, mégis menthetetlenül idealista vagy, azt hiszem... :))) És amikor szembesülnek az ideáid a valósággal, akkor nem érted. De mondják ezt úgy is, hogy az elmélet és a gyakorlat csak elméletileg ugyanaz... Ezért haragudhatsz, megsértődhetsz, neadjisten elkövethetsz dühödben vagy elkeseredettségedben olyan hibát, amit később megbánsz... No, de konkrétabban szeretném megfogalmazni, nem ilyen neszesemmifogdmegjól módra.

Az első, vagy már a második ami eszembe jut, az a kommentelésekre vonatkozik. Nyiltan a neveddel kiállni, és szinte végérvényesnek vagy nehezen módosíthatónak tekinthető véleményeket formázni és kitenni mindeki által elérhető módon a netre a művészet iránt fogékony - értsd itt: érzékenyebb - embereknek sokkal nehezebben megy talán, mert
1) ide tanulni, megmérettetni jönnek sokan, és éppen ezért felkészületlennek és bátortalannak érzik magukat, amin nem segítenek az erős kritikák sem - ami miatt végül is jöttek, szóval mintha ez egy ördögi kör lenne... Konkrétan azt bíztatod hozzászólásra, akit esetleg kritizálsz előzőleg. Értem, hogy ez külön dolog, de mégsem életszerű.
2) úgy tapasztaltam, hogy általában minél többet tud valaki, annál inkább csenben marad :)) Már persze akinek nem hivatásból kell beszélnie... (és persze azt is le kell szögezni, hogy nem minden csendben lévő tud többet :)))
3) többen meg mintha önterápia miatt fognának hasonló tevékenységekbe, amely szintén nem harsány dolog...
4) és mindeki fél a nyilvános kudarctól,leégetésől, leégéstől, sokan a vitáktól is, vagy önbizalmuk kevés, mások meg nem is értik miről van szó... Sokfélék vagyunk.
5) és az idő is itt játszik. Nagyon felgyorsult az életünk, a legdrágább kincs az idő lett talán. Akinek családja, baráti köre, más hobbija, olyan munkája vagy elfoglaltsága van, az ritkábban ér rá. Egyszerűen nagyon nehéz egyeztetni, és folyton mérlegelni kell, mire szánunk időt.
6) Ráadásul egy egocentrikus fogyasztói világkultúrában élünk, ahol a bázis, hogy vedd ki magadnak azt, ami kell, és a lehető legolcsóban. Ennek felismerése, és ennek ellenében lépni nagyon nehéz, nem is műveltség, nem is intelligencia kérdése, hanem nem is tudom. Erre vagy ez ellenében születni kell talán? (Persze ezt nem hiszem)

Most csak ennyi jutott eszembe, de amikor nekiláttam, sokkal több volt ehhez is... Nem fontossági sorrendben sem írtam, csak lehetséges magyarázatokként, mert kérdezted, mert nem értésedről adtál hangot.

Demeter fotói alá írt kommentek számára megfogalmazott leb_szásodra :) (mivel én azért írtam oda, talán nem érződik falsnak, hogy erre is reagálok)
Demeter az abszolút rangidős. Ő a Mester. Olyan piedesztálra emelt az egyszerű, de képben lévő halandóknak, látogatóknak, amely alatt a megilletődött csend mégis magától értetődő. Még Te sem veszed a bátorságot, hogy rendesen kielemezd, és valójában nem is kell, nem is lehet, nem is provokáció ez. Hogy egyszerűen mondajam, Demeter másik dimenzió. Szerintem ne várd a nagyobb intenzitást, főleg, ha a "lájkolás"-jelleg nemkívánatos...

Közösségépítési szándékodat támogatom, de látod, látjátok, hogy például nagyon keveset tudtam csak részt venni a személyes találkozókon. Korábban a távolság, de manapság is a családi események amelyek mindennek a legnagyobb akadályai - az én esetemben. Kedvem, szándékom meglenne. De már most tudom, hogy például a közelgő nagy eseményre, Demeter kiállítás megnyitójára sem tudok megint elmenni, mert akkor meg éppen esküvői tanú leszek... Ez csak az én példám, de ha nálam így van, másoknál is lehet. És állandóan szabadkoni sem jó, nem jó érezni, hogy elmaradása miatt számonkérik az embert - pedig tudhatná, hogy azért van ez, mert amaz számít rá, várja, mondjuk úgy, kedves neki. És ezt nehéz nem érteni, persze...

Na, most elfogytam, de amúgy is hosszú lettem megint. A lényeg, hogy én támogatlak, mégha itt csak ilyen szóbelileg is tudlak. Fontos, és jó amit csinálsz! Próbáld ezt beosztani.