A betondzsungel felett

A tető kedves emlékeket ébreszt bennem mindig, egy barátommal szoktunk kijárni. Szerencsénkre, elolvasva a tűzvédelmi menekülési tervet, felfedeztük, hogy milyen egyszerű is kijutni :) Az állvány egy légelszívó kimeneti nyilását fedő fémlap volt. Gyönyörű a panoráma az egész lakótelepre, most mégis én vagyok a fotóalany.

Érdekes a három kép, és érdekes az, ami ebből számomra kirajzolódik, miközben ezt tökéletesen elfogadom, mint hármas lecke, és rendben van. Van egy srác, aki érzelmes, aki a szerelemről és szeretetről beszél, de közben vicces is, és érdekes hajbeállítással, hozzám nagyon közel álló módon, közli a külvilággal a maga kritikáját, és akkor ugyanezt a fiút látjuk a háztetőn ülve, szintén egy meditatívabb helyzetben van. Sok minden más is történhetett volna itt, azt látjuk: fölmászhattunk volna a létrán, játszhattunk volna a vascsővel, bármilyen más gesztust is hozhattunk volna, mégis egy meditatív gesztust mutat nekünk az alkotó. Még egy dolog fontos: nem mutatja a szemét, valamiért fontos neki, hogy szemüvegben van fönt. Ez egy szerep, egy vagány fiú szerepe, de a vagányfiúság, amit a szemüveg hoz, meg ez a morc megjelenés, a rövid haj, és hogy a tetőn vagyok, mert vagány vagyok, ez magával a pózzal mond ellent. Azzal a nyugalommal, ahogy a két kéz egymáshoz illesztődik, ahogy ebben a kicsit gubbasztó pózban lógatja a lábát, ebben van egy nagyon szerethető odafigyelés. Egy nagyon érdekes kettősség alakul így ki: vagány gyerek, aki érzelmes. Ez egy nagyon jó irány, úgyhogy Milán, én azt mondom, hogy ezt ne hagyd abba, ebbe az irányba menj tovább, mert itt sztereotípiákat tudsz megdönteni. Az emberekben élnek ilyen sztereotípiák, hogy „persze, mert a hülye huligán fölment a tetőre, aztán nem tudom fogni a tévén a kettes adót, mert eltekerte az antennámat”. A képi jeleket illetően, nem biztos, hogy ez a tetőrészlet optimális, mint portré háttér. Lehet, hogy valami olyat kellett volna megnézni, hogy a háttérben tényleg megvalósulhasson az a látvány, hogy innen milyen gyönyörű a panoráma. Az adhatna ennek még egy plusz lökést, de én még véletlenül se akarom, hogy úgy gondold, hogy megint felzavarlak a tetőre, aztán ott még a végén valami baj ér téged, csak csínján és módjával ezzel a tetőn való mászkálással, meg hogy itt kísérletezünk, mert ha nagyon belefeledkezik az ember, akkor ez egy balesetveszélyes hely is lehet. De nem ártana, ha ezt meg tudnád oldani úgy, hogy a háttérben az valósuljon meg, amit egyébként a leiratban elmondasz. Javaslat, tudom, öregemberes duma lesz, hogy mindig legyen veled valaki, aki odafigyel arra, hogy mi történik, azért, mert ha az ember belefeledkezik a fotózásba, és keresi a legjobb pózt, történhetnek érdekes dolgok, legyen valaki ott, aki segít, aki sameszkodik, aki helyetted beül egy pózba, és te addig megnézed a beállítást, addig ki tudod találni, hogy az jó lesz-e neked. Olyan valaki kell, aki nem befolyásol téged a kép elkészítésénél, sem azzal, hogy megmondja, hogy mit csinálj, sem azzal, hogy esetleg röhögtet akkor, amikor te éppen nem röhögni akarsz egy képen. Megvan a három csillag, mert maga az őszintesége, és ez a kettős játék teljesen rendben van. Megvan a leckemegoldás is. Ettől függetlenül várnék egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Sokat nézegettem már ezt a képet, és eszembe jutott, hogy gyermekkoromban mi is párszor felmásztunk a tetőre. Eléggé félelmetes volt, de mégis jó érzés szétnézni fentről. Volt még egy kazánház is, amin olyan lépcsős korlát volt, mint amilyet a hátad mögött láthatunk. Oda többször felmásztunk, mert nem volt olyan magasan, de az is félelmetes volt, főleg a lépcsőről lenézni. Persze minden alkalommal, ha megláttak a felnőttek, akkor kiabáltak, hogy másszunk le, és egyáltalán hogy képzeljük a dolgot, hogy felmászunk, és leesünk, stb. Szóval ezeket hozta elő a kép belőlem, köszi.

Nagyon is tetszik a kép, csak olyan jó lenne ha kihuznad magad legközelebb. Teljesen más úgy, határozottabb, pasisabb bemutatkozás lenne.:)

Sziasztok!

Köszönöm a hozzászólásokat, a helyszínből megpróbálok többet kihozni, ha lesz valami kreatívabb ötletem, egyébként nyugodtan mindent írjatok meg, nem veszek lehúzásnak semmilyen hozzászólást, az építőjellegű kritikákat meg imádom. :) Hát a fújás... van egy pár fújás amit akár mi is csinálhattunk volna, de ezen a tetőn nincs, és szerintem nem is lesz.. :) A fotobolt használatának határai nem tudom, hogy meddig merre hogyan, de majd, akkor lesz olyan képem is, ahol sokat fogom használni lehetőség szerint, akár egy élethű fújás megmintázására :)

ui.: Ha 10 emeletes panelban laksz, akkor valószínűleg ki tudsz jutni te is. (a tűzvédelmi előírások miatt) Próbálkozz a lenti (első ajtó, ahol bemész a tömbbe) ajtó kulcsával a legfelsőbb szinten, és a vészkijárat ajtónál, nagy rá az esély, hogy sikeres lesz. :)

Nem, persze, h nem... :D
Nem Neked kell feltetlenul, de ha legkozelebb, mikor visszamesz ismetelni, mar lenne valami alkotas rajta, az se lenne rossz... Felbujtani soha...max otleteket adni :)
A testtartast direkt nem irtam, nem akartam nagyon lehuzosnak tunni...De a siugros hasonlat nagyon komoly. Ha lenne most Kepboltom...:)
Milan, remelem nem szivod mellre ezeket, hisz` pusztan epito jelleggel (na meg a grafomania miatt), na de ez egy nem konnyu lecke. Nekem kb 2,5 evig tartott, mire akartam egyaltalan, es ossze is tudtam hozni valamit.

Abban, hogy ebből a príma helyszínből lehetne még jobbat kihozni, egyetértek. Ez az előregörnyedő testtartás, ráadásul majdnem pont szemből fotózva nem igazán előnyös. (Kicsit a síugrókra emlékeztet)
A rajzolást nyilván Gergő se gondolta komolyan.

Hali
Ha nekem lenne kijarasom egy ilyen f.sza helyre (vajon minden panel tetejen van ilyen? vajon van ilyen az en panelom tetejen is? vajon ott is ul valaki?), visszamennek meg ismetelni egyet. Kezdesnek jo ez is, a hely jo, a ff jo, de megneznem mas beallitasban is. Tudom, irtad, az allvany. Kikuszobolheto. Kicsit mas helyezkedessel (jobban jobbra, avagy balra (eldolne a sorosdoboz szerepe is), de leginkabb talan a tuzletran felmaszva vagy a csore ulve...Akkor jobban megoszlana majd elo-kozep-hatterileg. Esetleg rajzolhatnal valamit erre a szep feher feluletre, ahol a labak lognak (csak a Gerlei ne olvassa)...

Új hozzászólás