Boltban

Boltban

Gabri, Ányesz és Bandesz vásárolnak.

Az alap szituáció egy tökéletes emlékkép, utazási kép. Bementünk a boltba, még két nap van a buliból, aztán hazamegyünk, úgyhogy már mindenen nevetünk, mert próbáljuk elraktározni az élményeket. A házigazdánk hátul integet, ő is szerepelni akar. Tulajdonképpen maga a szituációs játék érthető, szerethető, átérezhető. Az alap szituáció önmagában egy emlékkép. Ami ezt továbbviszi, az a technika, az hogy Ágnes ebben a tükröződő felületben látta meg ezt az egészet. És én bátorítanám Ágnest erre, hogy ezeket próbálja, használja és játsszon vele, mert ez egy jó irány. Tudom, hogy ez nem a te műfajod, meg hogy ehhez még nem vagy eléggé koncentrált, de jó lenne, ha elindulnál abba az irányba, hogy félreteszed a hülyeséget, és ha valamit így megtalálsz, mert most már ez a harmadik ilyen jelentős tükröződős játékod, akkor abból ne engedj. És akkor tedd félre egy kicsit a többi dolgot, és tessék a tükröződéseket keresni, és tessék azokkal dolgozni, azért, mert ahhoz, hogy minőségi változás jöjjön, a mennyiségre szükség van. Egyszerűbben fogalmazva, kilóra még meg kell csinálnod ötven ilyen képet ahhoz, hogy az ötvenegyediknél valami beugorjon majd neked, hogy ez mikor és mitől kezd el működni. Ezek egyelőre még talált gyöngyszemek, ezeket egyelőre még nem te csinálod, hanem a véletlen. Tessék ezeket gyakorolni ahhoz, hogy később a kezedben legyen rutinként, és hogy az agyadban és a lelkedben is ezek jelenjenek meg belső kihívásként. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Ányesz, egy percig sem volt kétséges, hogy nem effekt hanem valós torzulás. Azt ilyen tükrös fóliák már csak ilyen mókás dolgokra képesek... :)

Gondolkodtam én is, de aztán arra jutottam, hogy Ányesz pont nem az, aki ráereszti az akvarell effektet, hanem pont az, aki megtalálja az akvarell effektet valódiban.
Ügyes.

Köszi a figyelmet, Zoltánok.

Ja, nem manipuláltam a fotót, max. a szereplőket :) Egy boltban találtam ezt a tükröződő felületet, aztán Gabri hátulról belebulizott.

Hehe, mókás kép. Csakk nem Gabri integet ott a háttérben?

Nekem ez egy kreatív fotó. Azt nem tudom, hogy abba a leckébe beleférne-e, de szerintem igen. Azért, mert mintha valamilyen grafikus készített volna a fotó alapján egy rajzot, vagy ráhúztak volna valamilyen szűrőt a képre.

A kompozíció vicces, a fények, színek vidámak, az egész meg érdekes amiatt is, mert tudható, hogy nem manipulált.

Nem tudom, hogy a vásárlás szórakozás-e (nekem nagyon a vásárlás jön be) de esetlegességében is nagyon kedves maga fotó a szereplők vidámsága miatt.

Rajz film adaptáció:) Érdekesebb lett volna ha csak a jobb oldali hűtő pult lenne a képen, mint geometriai elem, talán.

Új hozzászólás