Bubifújó nap

Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap
Bubifújó nap

Bara, az a helyzet, hogy sok a kép, túl sok, elunom. A 4-es túlbeszéli a dolgot, a 6-os ismétlés, a 7-eset sokszor láttuk, itt most túl erős váltás, a 9-est veri a 11-es, de a 10-es se kell bele, és a sok szétplaccsanásból kéne döntened, melyik érdekel jobban. A bőség zavara. Egy fotóetűdhöz - mert ez nem riport, az más kategória - kell hogy adj neki ívet, hogy sztorivá váljon és kell, hogy legyen benne határozottság a líra mellett. Máshogy fogalmazok: a riport, az etűd nem film! Tehát nem az a lényege, hogy minél több jó kép legyen, mert a képek kiütik egymást. Azt kell megtalálni, hol vannak a fókuszpontok, azok legyenek meg, hogy legyenek lábai, amin megáll a történet, és ezeket a biztos stabil pontokat lehet aztán köztes képekkel feldíszíteni. (hegyi)

Hozzászólások

igen-igen lenyűgöző volt:) bár én mondjuk elfogult vagyok a buborékokkal. A Margitszigeten volt augusztusban immár másodjára.

Ja, különleges látvány-élmény lehetett élőben is... A 10. nekem elmenne önmagában egy erős gyermekkor leckének. Kicsit hosszú nekem a riport a lufikat a főszerepbe helyezve, sőt, hogy egy-egy buborék két képen is szerepel. Az az izgalmas, amikor emberekkel kapcsolódnak, nem csak nézők féléles részletei keretezik. Hol volt egyébként?

A fotóriportod nagyon hangulatos délutánról mesél. A szétdurranó hatalmas buborékok látványa - különösen az utolsó - nagyon izgalmas.

Új hozzászólás