Bütykös hattyú

Bütykös hattyú

Eszmei értéke 1 000 Ft.

Ez egy nagyon szépen megfogalmazott kép. Az egyik dolog, amit látok, hogy van itt valami utólagos képmódosítás, valószínűsítem, hogy élesítés történt, mert elég csúnyán szellemképesedik a madár körvonalánál lévő kontrasztváltás, és ez főként a sötét és a világos részek határvonalánál látszódik erősen. Erre azért érdemes odafigyelni. Én nem javaslom ezeket az utólagos manipulációkat, mert nagyon nagyon nagyon ritka az az eset, amikor élesíteni kell utólag a fotón, és az nem okoz betegséget a képnek. A másik az, hogy nem vagyok 100%-ig meggyőzve arról, hogy a fehéregyensúly tökéletesen rendben van. A harmadik pedig maga a képkivágás. Annyira szűkre van ez vágva, hogy ennek a madárnak nincs tere. Értem én, hogy minél nagyobb mennyiséget akartál belőle mutatni, de azt gondolom, hogy levegőhöz kell hagyni jutni a motívumokat a képhatáron belül, itt pedig ez most olyan, mintha bezártad volna egy dobozba. Mindazzal együtt, hogy ez egy nagyon jó pillanat, és nagyon szépen rajzolódnak a szárny tollai, volna még csiszolnivaló a megoldáson. Ez így most 2 csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Április 18-án adásba kerülő műsoromhoz ezt szeretném ajánlóképnek.

Kedves Tibor! Köszönöm szépen a megtisztelő véleményt! Örülök, hogy rajtam kívül más is hallja a levegő turbulenciáját, ahogy a hülye fotóst semmibe véve magasba emelkedtek ezek az óriások. Nagyon kihívóan viselkedtek, valahogy mindig úgy kavarogtak, hogy az orrom előtt repültek el. Persze, be kell látnom, hogy én voltam a betolakodó a tavon

A kép úgy tökéletes ahogy az alkotó ábrázolta.
A madár alakja a tollak a széttárt szárnyak maga a csoda. Hallani a levegő suhogását.
Nézd és halgasd. Nem kell láttatni az alant elterülő tájat

Köszönöm a véleményeket!
Nagyon jó sztorik merültek fel. Ez egy madár semmi extra. Technikailag büszke vagyok, de nincs szó többről. Én örülnék ha bioszkönyvben lenne illusztráció!

Szép szárnyas...
Egyik gyerekkori élményem mikor nyári instant spanom frizbi után ment a tóba, a hattyú ezt személyes támadásnak vette és rendesen belemart a sekélyesben :)
Kb ennyi ami eszembe jutott. Nekem ez így túl biosz tankönyvi illusztrésön. Attól függetlenül ezeket is meg kell lőni, de itt még jó lenne valami plusz hozzá.
Azért, az ütem jókor van.
üdv

Nagyon szép, lenyűgöző ez a madár, és alapvetően ügyesen is kaptad el. De én is azt gondolom, hogy tér kellene neki, mert így pont a természetétől van kicsit megfosztva.
A természetfotó - az én elképzelésem szerint - nem csak az élőlény megjelenéséről szól, hanem a maga természetéről is, és a környezeti viszonyáról.
Szóval a madár toll is, de inkább repülés, a hattyú vízimadár, aztán csak nagy repülő madár...:) ilyesmi (bár ez így suta:))

A képaláírásod kapcsán:
Az eszmei értékének csekélysége (bizonyára ennyi, ha írod) természetesen nem önmaga szépségének szól, hanem szaporulatának, veszélyeztetettségének, környezetére gyakorolt hatásának stb... Turisztikai szempontból érdekes a hattyú, de agresszív, más madárfajokat a vízi élettérből kiszorító természete miatt megoszlanak még a természetvédők véleményei is róla.
Persze történelmi sztereotípiák a hattyúkra is ráragadtak, nem is beszélve a számtalan műről amely ezekből a sztereotípiákból táplálkozik. Ez a kettősség amely zavarba ejtő az eszmei értékére pillantva.

Két dolog motivált abban, hogy szűkre vágjam. Az egyik a tollak struktúrája, a másik a madár mérete (több mint két méter szárnytávolsága). Brutális élmény volt, mikor húztak el előttem. Ezt igyekeztem visszaadni.

Ház én ezt némiképp szűknek érzem.
OK, hogy ha több a tere akkor kevésbbé lehetne látni a szárnytoll erezetét, de akkor is.

Új hozzászólás