célozz és lőj

célozz és lőj

Gyermeknap alkalmából elővettem rég elfelejtett kiskatonáim, és megtaláltam eme kedvencemet. A géppuska állványának apró hibájáért elnézést kérek, de sajnos görbére rágtam, már nem emlékszem, hogy miért. Kellemes volt velük újra játszani, bár ezúttal tábornok helyett haditudósító voltam.

Az élmény abszolút ott van a képben. Nagyon érdekes kérdés az, hogy mi az, ami elő tud hívni az emberből emléknyomokat, még akár ezzel a furcsa színezéssel is, amivel én nem nagyon szoktam egyetérteni, de van ebben a fémes-barnás furcsaságban erő, és ez jó. Mindenféleképpen azt gondolom, hogy ha ez ábrázolásra kerül, akkor csakis monokrómban érvényes, és ez is egy verzió ebből, abszolút el tudom fogadni. Egyetlenegy problémám van, mégpedig a felső képhatár, mert a jobb felső sarokban nem teljesen 100-asra van vágva, látod majd te is, hogy ott feketében és világosban is vannak olyan formák, amik elindulnak, és talán ez a negyedéig igaz a felső képhatárnak. Egyszerűen mondva vagy lejjebb, vagy feljebb kellett volna hozni a vágást. A 3 csillag és a leckemegoldás is megvan, mert a hangulat érthető, sőt, tegyük hozzá, hogy a belső fantáziavilágról mesélsz, arról, amit az ember ilyenkor elképzel. Nem mindig optimálisak a helyzetek, hogy ténylegesen odavigyük a kavicshoz a kiskatonát, valamikor ezt a perzsaszőnyegen játszuk el, de a gyerek fejében ez abszolút 3 dimenziós haditudósításként működik, és ebből egy nagyon jó ízelítőt adtál. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Kedves Ádám! Ezt a fotódat választottam hívóképnek a szerda esti adásomhoz, remélem, nem bánod. Ha van kedved, és még rá is érsz, hallgasd meg te is! :) Köszönettel: Mó

Nekem G. I. Joe-im voltak. Mindegyik az volt. Még a lányok is! :-)

Munkásőrnek egy baja, így van-e?
Sajnos az enyémek nincsenek meg, elajándékozódtak a családban a kicsik irányába.
De amúgy is főleg indiánjaim meg cowboyaim voltak. A csapat díszeként az NDK játék katonákkal.

Új hozzászólás