Cima Sappada fentről

Cima Sappada fentről

Látkép a felvonóról, persze hátranézve látható, felhős időben kb 1400 m magasban.

Nagyon szép képet kapunk egy kis falucskáról, azt is mondhatnám, hogy ez egy légi felvétel, függetlenül attól, hogy a felvonótól, egy hegytetőről vagy magáról a felvonóból készült, ez mellékes, a végeredmény számít. Ez a madártávlat, amit itt most kapunk, abszolút képeslapra illő, és nagyon szép az, ahogy a havas fenyők ezzel a grafitszürke vonulattal jelentkeznek itt a képen, és nem a jól megszokott zöldes árnyalatban. Az utómunka azért ráférne erre a képre, érdemes lenne egy kicsit a háttér facsoportjait vagy ezt az egész háttérben húzódó domboldalt sötétebbre venni tónusban ahhoz, hogy az előtér, középtér, háttér ritmus viszonylatában a térbeliséget erősíthessük. Az utómunkával adós maradt István, viszont maga a megoldás az egy jó képi megoldás. Erre most megadom a három csillagot azzal, hogy érdemes lesz majd egy újabb utómunka-tábort elindítanunk a tavasz folyamán és remélem, hogy István eljön ebbe a táborba. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Kösz Zsé, Vagyis Zsolt, szóval szívesen mennék és várom azt a Ps tábort:) nem tudok maszkolni, és részlegesen tónust változtatni meg ilyesmiket. Van egy másik fajta is, ebből csak abba bele lóg a drót, mindegy felrakom, aztán mondasz rá vmit.:)

Nagyon finom a táj, ilyenkor szoktam keveselni a 700px-es felbontást... :) Volna mit bogarászni rajta még falnyi méretben is...

Szép környezet az biztos:)

Ilyenekbol szokas baromi nehez puzzle-t kesziteni. Hangulatos.

Új hozzászólás