Citromdisznó

Nekem egy korabeli Orilux televízió színminőségére utal az itt látható kép színvilága, ahol tulajdonképpen elmondásokból lehetett azt tudni, hogy az FTC-nek tényleg zöld-fehér a jelmeze, ha egy focimeccset láttunk, így itt is csak sejthető, hogy a Citromdisznónak vajon rózsaszín vagy vörös lábai és orra van-e. Ettől az egésznek van egy retro hangulata beleértve a fűzfavesszőből font ruháskosár hátteret, ami szintén az 1970-es évek Cicavízió stílusát idézik, ahol egész életutak zajlottak le műanyag tökházakban és nylon esőfüggönyök előtt. Ha esetleg ez egy majdani sorozat első kézjegye, ahol a Citromdisznóról többet megtudhatunk majd, hiszen valószínű nem véletlenül az Ádám 6-os lecke házi kedvencre küldte ezt be, nyilván meg kell előlegezni a három disznót, hiszen majd megtudhatjuk esetleg később, hogy magának a Citromdisznónak milyen életutat szán az Ádám, mint kultikus szereplőnek is. Netán maga a Citromdisznó az maga az Ádám-e? Ebből a képből ez nem derül ki, de mint üzenet Ádámot ismerve lesz ennek folytatása, és így mint egy folytatás előlapja, így jár érte a három disznó. Természetesen azzal a feltétellel, hogy minél hamarább szeretnénk látni, hogy a Citromdisznóval mi fog történni. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Szabolcs a The Neverhood 2 létezik Skullmonkeys a címe szóval maximum The Neverhood 3 lehet. :)
Pista: Sima színes gyurmát, a drót nem tudom milyen anyu cégénél vágtuk, de mostanában próbálkozom hogy a lábakba meg a kezekbe nem rakok drótot, csak oda ahol azok a testhez csatlakoznak, kis kereszteket, pontosabban az én esetemben horgokat tényleg jó lenne csinálni és akkor arra rányomkodni a végtagjait.
Köszi.

Üvd.Ádám. Nagyon örülök hogy foglalkoztat az gyúrmanimáció.Hátha ellesek tőled vlamit.Kíváncsi vok hogy fog mozogni.
Tuti ÁLLat lesz.Miféle gyurmát használsz?A Dr.ótvázhoz szerintem jó a vastagabb alumínium derót,esetleg vékony rézzel körbecsavarva jobban megáll rajta a cucc.meg ha mozog,az alu könnyen hajlik, nem vágja szét belül ,eggyüttmozog s nem lazul ki.A patákhoz ha akarsz tehetsz kis kereszteket,az masszívabban megtartja,s nem is foroghat el. Érdekes a patád forma világa az oldalon ,a "váza" mellett. :-),ha akarsz pici vigyorexet keverhetnél a tápjába.Amúgy,-HAJRÁÁÁ

és mi lesz a címe Neverhood 2, vagy Lemonpighood...? :)

Tamás, az első változat kis patájú volt, de azzal az volt a baj hogy nagyon nehéz volt pata formájúra csinálni, másrészt a drót ami tartja a lábát átszúrta, ez sem tökéletes, mert ezek a bumszli lábak állandóan mozognak és leesnek, de ha mozgatom és mindíg a talajhoz ér akkor legalább úgy marad, a jobb hátsó láb meg biztosan azért látszik elválónak mert egy kicsit több gyurma került alulra mint fölülre, külön nyomogattam rá őket a törzsre és el kelett eegyengetni hogy teljesen egybefüggő legyen, biztos ezért lett kevesebb a tövénél.
Viki: Gyurma.
Egy játékot tervezünk ami csak gyurmából készül. :)

miből van? nagyon jó lett?

Nekem is tetszik, csak valahogy a csülkeivel (patáival) nem vagyok kibékülve. Túl nagyok. Különösen a jobb hátsó él külön életet a disznótól. Ha van kedved kisebbekkel is megpróbálni, szerintem jobb lenne.

csúcs! nagyon pihent :-) Viki

Nagyon jóóóó, Ádám! Ezért megérte várnunk rád! :)

Új hozzászólás