Nem egy szokványos csendélet, tulajdonképp nem is tetszőleges elrendezés, hanem pár ütés utáni helyzet.

Alexandra, egyszerű leszek és rövid: ez nem csendélet, semmi köze hozzá. Tessék elolvasni a Csendélet lecke leiratát. Amíg nem csináltunk klasszikus csendéletet, addig ne feszegessük a határokat, lesz Csendélet lecke ismétlése, ahol lehet már feszegetni, de először tessék megcsinálni a klasszikus csendéletet, az majd segíteni fog abban, hogy a kompozíciót hogyan kell elhelyezni. Attól, hogy a kamera közelébe teszed a lyukat, ahova be kell esnie a zsákba a golyóknak, létrehozol egyfajta viszonyrendszert, ez fontos. Én nem értek egyet ezzel a szelektív színezéses technikával, ez egy reklámfotónak felfogható lenne, ha pontos lenne a komponálás, de a horizont is dől, vannak olyan képalkotó elemek, amik belekerültek a képbe véletlenül, gondolok itt a dákót tartó kézre, szóval ez nincs annyira kifésülve. A Csendélet leckére vegyél körtét, almát, narancsot, szőlőt, amit találsz, és tessék összerakni egy klasszikus kompozíciót, segítségedre lesznek az elődök, nézz festészeti oldalakat. Nem szégyen a másolás, tessék ezt megcsinálni. Azért is segíteni fog ez neked, mert a kompozíció minden képi megoldásnál, bármilyen fotós munkánál fontos alapkérdés. Ezért erőltetem a csendéletet, ezért vagyok ebben szigorú, hogy ezeket a lazulásokat nem fogadom el, mint leckemegoldást. Ha a hangulatot veszem, mint mesét, mint történetiséget, én is szeretek ilyen játékot játszani, de ebben fontosak a játékosok is, fontosak a pillanatok. Ez egy statikus pillanat, itt állnak a golyók, nekem izgalmasabb az, amikor játszanak az emberek, mint egy elhagyott asztal. (hegyi)