Talán ugyanaz a helyszín, melyet az előbb egy másik képén elemeztünk Mariannak. Újra a pannó formátumot használja. Nagyon szívet melengető az, hogy miközben úgy tűnik, hogy most akkor megtetszett ez a húzott verzió, akkor csinálgatok ilyen képeket - kérem szépen nem ez történik. Egy teljesen más üzenet és egy teljesen más történet zajlik egy hasonló, hosszúkásra szerkesztett formánál. Mondom, talán a helyszín is ugyanaz, de a kép története, a kép meséje sarkalatosan más. És ez véleményem szerint azt jelenti, hogy nem egy lustálkodás történik, hogy ott maradtam reggelig a forralt bor után és csattintottam még egyet a jégpályáról, hanem egyrészt valószínűleg visszatérő képzőművészeti munka zajlik, visszatérő megfigyelések. Másrészt pedig úgy tűnik, hogy egy adott szituációról igenis van többféle mondanivalója, amire azt mondanánk, hogy jó, hát a korcsolyázós történet egy tök jó kép, ne húzzunk már le róla még nyolc bőrt. Úgy tűnik, hogy mivel Mariann ebben a tekintetben tudja, hogy mit akar, pont a csend az, ami visszarezonál a mozgás házi feladatára. Így használja a különböző építészeti formákat, a beállítást is, ugyanis a jégpálya felől, ahol a korcsolyákat föl szoktuk húzni a lábunkra, onnan is lehetett volna készíteni erről a szép felületről egy tájképet, miközben ez a szimmetrikus de az épületek miatt mégis aszimmetrikus szerkezet innen mesélhető el jól. Olyan az egész, mint a Versailles-i kastély eddig nem ismert részlete. A király nagy kertjeit ábrázolják így, az óriási felületeket, vagy a keszthelyi Festetics-kastélynál a kertet. Egyértelműen egy bemutató jellegű nagy átfogó kép amelyben a hiányról is mesél. Hiszen megszoktuk, hogy ez a jégpálya mindig nyüzsög, szólnak a hangosbemondók, és folyamatosan valakit látunk korcsolyázni. Azt is el tudom képzelni, hogy a Mariannak az előző kép hatására jutott eszébe, hogy na vajon milyen lehet ez, amikor nincs ott senki. Nagyon fontos, hogy képes volt másként beszélni és másként mesélni. Abszolút más a fogalmazás is. Merthogy ugye most fölvetődhet az, hogy de a Mikolics Mariannak a Szőke miért nem mondja azt, hogy miért nem jelenik meg benne a Mariann, ebben a képben. Kérem szépen, ebben a képben a Mariann benne van. A távolságtartással, a mesélési móddal. Nem kell az, hogy a kisujja belelógjon. Másutt meg lehet, hogy egy másik képnél éppen az hiányzik. Egy szobabelsőnél, ahol látjuk a párnákat, én azt gondolom, hogy fontos lehet egy testrész vagy egy nagy bütykös fiú lábujj, itt pedig így van jelen az alkotó, hogy a távolságtartásán keresztül, a megfigyelői attitűdön keresztül hagyja ott a kéznyomát. (szőke-hegyi)
értékelés: