Ági kérésére teszem fel ezt a képet. Vasárnap próbálkoztam csendéletet készíteni Endre és Fricike segítségével. A macska meg volt őrülve az illatos gyümölcsökért, és a pofamirigyei segítségével jelölgette őket kéjelegve. Lehet, hogy inkább házi kedvenc kategória lenne, de abba már küldtem másikat.
Ez egy érdekes kép, egy félkész csendélet, ennek is van egy portré hatása, egy portré erről a torkos macskáról, még akár a Házi kedvenc leckébe is elképzelhető lenne. Érdekesek ezek a leckehatárok közötti csúszkálások, izgalmassá teszik a képet. Az egésznek van egy tárgyias világítása, gondolom ez kapott vakuval, vagy valamilyen erősebb lámpával, ami nyilván nem azért született, mert a csendéletet vagy a macskát akartad így, hanem ez még egy beállítási fázis lehetett. Gondolom, ez a csendélet még nincs teljesen kész, és ebbe került bele a macska, tömegben helyrehozza az egészet, és jól működik. Amitől az egész egy kicsit fura még, azok a kopogós fények, ettől kevésbé szerethető, miközben az lenne a cél, hogy szeressük ezt, de valamiért ez a fényviszony távol tart a képtől. Szép, mert a macska fehérje meg a tálnak a fehérje más, abszolút anyagszerű az egész, ezt mind értem, de mégis valamiért ez az egész kopog. Lehet, hogy ez csak az én nyavalyám, tudni kell, hogy én annyira nem szeretem a vakut, meg a nagyon erős fényeket sem. Ettől erre még megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, mert a humor is abszolút finom, és jól rajzolt a dolog. (hegyi)
értékelés:
Addig nem nyugszom, míg úgy nem tudok csendéletet fotózni, mint Robert Mapplethorpe vagy mint Demeter. Eddig, ha valamit nem tudtam megcsinálni, feladtam, azt mondtam, nem vagyok hozzá elég tehetséges. Ez lehet, hogy igaz is. Mostanában inkább azt érzem, hogy van, amire készen vagyok már, van, amire nem. Ez kicsit reményt keltőbb.
Tényleg mosolyfakasztó Fricike ahogy a száját nyalja a gyümölcsök között. Talán beugrott egy kicsit a csendéletfotóba a párizsija után... :) vagyis nem utána, mert a miénk akkor nyalja a száját, ha éhes. "Gazdi gyere már, ne vacakolj ezekkel..." Közben a gazdi meg boldog, hogy jéfricikedeszeretiazalmát! :)))
És ha akarom, észreveszem a szimbólumokat is, és akkor pedig másról beszél a fotó :) A körték nagyon a pucércágot sugározzák, az almák a csábítást, a macska pedig a bujaságot:) - a szürke tér így a szerves része a fotónak :) Nem tudom, mert a leírást mást mond, de meghagyom a titkodnak, hogy van-e ilyen kacsintás itt :))
Timi, nekem nagyon tetszik a Fricin kívül a gyümölcskollekció. Ezek a szép szabályos és az ellenpontjukként megjelenő "torzó" gyümölcsök biztosan jó klasszikus csendéletet fognak kiadni, főleg a hozzád hasonlóan értő kezekben.
Megkockáztatom Fricike minden dinamizmusa ellenére ez is határán marad a csendélet értelmezési tartományának, csak kicsit az abszurditás felé viszi a képet. Ami nem baj, részemről vevő vagyok az ilyenre. :) Létezik abszurd csendélet? Remélem az elemzésből majd kiderül...
Kedves Gábor! Köszönöm a hozzászólást. Lehet, hogy billen. Az igazság az, hogy nagyon nehéz jó csendéletet csinálni. :( Nem rég megnéztük Mappletorpe kiállítását a MÜPÁ-ban, és nagyon egyszerű és gyönyörű csendéletei vannak, szép fényekkel. Próbálkoztam a fényekkel, a háttérrel, mindennel, de egyelőre a macska volt a legjobb a csendéletben. :)
Ó, fel ne add, dehogy, hiszen a kapuban vagy. Az első három lecke, higgy nekem, csodákra képes ebben is.