Ősz-ruhában, napsütésben, kicsi öröm mindig jut, ha figyelsz.

Nekem egy olyan kérdésem van, hogy feladtunk egy leckét azóta, ami a gyászról és a búcsúzásról szól, és mi ezt a képet áttennénk abba a leckébe. Egy nagyon erős kontrasztot állít fel a színvilágában, a formák tekintetében és a kompozíciójában is a Margit ennél a képnél. Három képsíkot tudunk megkülönböztetni, az egyik a legtávolabbi, a parti erdei vagy milyen fák, szürkében, mint vonalak szerepelnek, és ez határozza meg a kép mélységét, hogy meddig terjed ez a tér, aztán van egy középterünk, ahol ezek a sírkövek szerepelnek, és ez nagyon határozottan szintén szürkében tartva de nagyon határozott formát mutatnak, ugyanakkor az egészre, mint egy réteg rákerül ez az élettől duzzadó, kicsattanó vörösekkel dolgozó fa, ami ráadásul teljesen keresztkompozícióban, átlósan komponálva helyezkedik el a képen, felülírva az egészet, mintha vér lenne, vércseppek, akár Jackson Pollock munkáira is utalhatnék, aki hasonló technikákkal festékekkel létrehozta a foltokat a maga munkáiban, akárha vérfröccsenésnek is tekinthetjük. Mindenféleképpen tehát többszintű az üzenet. A Margit most több képet is beküldött, és neki is elmondjuk, amit más alkotóknak is, hogy a kép önmagában egy üzenet, és amikor ezt verbálisan is megpróbáljuk alátámasztani, akkor viszont kijelölünk egy utat, és ez az út nem biztos, hogy megőrzi azt a sokszínűséget, és sokrétűséget, amit nekünk az értelmezésben rendelkezésünkre állhat, hanem leszűkíthető általa a nézői értelmezés körét. Tehát nekem ebben a képben csak az egyik értelmezési sík az, hogy ez egy mosolygó november, miközben egy nagyon drámai üzenet is lehet. A gyász leckére én abszolút három disznós képnek gondolom. Viszont azért a csend leckét azt szeretném ha a Margit ismételné. (szőke)
értékelés: