Régebben az Ősök háza programban Kelemen Gábor fotóinak, aki nagyon sokat jár a természetben és itt a településen, Taliándörögdön született és a családja itt is van, nagyon-nagyon sok természetfotója volt, tehát azok az alkotók számára, akik az erdőkben, mezőkön folyamatosan járnak, azok számára nem ismeretlen ez a megközelítés. Sok természetfotónál lehet látni, ahogy az új élet elindul és őrületes erővel a már elpusztult, átalakuló felületeken áttör a fény felé. És ez egy jó megfigyelés. Nagyon jó, hogy, hiszen itt parányi formákról van szó, hogy ezeket a fotós észreveszi. Szerintem ez egy jó irány. Ugyanakkor, ha az egész képet nézzük, elrendeződésében és megint azt mondom, amit mostanában többször a természetben készült fotói kapcsán Anitának, azt mondom, hogy talán a fény megválasztása, a természeti fény megválasztása, amelyek árnyékokat, fényfoltokat hoznak létre itt a kis jácintszerű, vagy valamilyen tavaszi növény színeivel, árnyékaival kapcsolatban, nem biztos, hogy a legjobb időpontban történt ez az exponálás. Nagyon erősek az árnyék és a lándzsaszerű felületeknek a kapcsolódásai és igazából még sok minden más is történik színtanilag ezen a képen. A fölső harmadban látjuk az erdő távolabbi részeit életlenül a barnáival, szürkéivel. És valahogy az az őrületesen izgalmas jelenség, ami az előtérben zajlik, ennek kellene a főszereplőjének lenni és ide is van komponálva a kép elejére, de mégis valahogy a színösszegek, az egész kép rendszere elvonja a figyelmünket ettől a csodától, ahogy a kis növény a földből áttörve, leveleket átszúrva kapaszkodik az ég felé. Tehát itt csak annyi lenne a megjegyzésem, hogy az irány jó, de megint egy picit hamarabb érzem azt, hogy exponáltunk, nem megyek vissza, nem figyelem meg azt, hogy délben, délután négykor, vagy demerungban – ezek olyan, mintha kicsit gyorsabban lett volna exponálva, mint ahogy ez megérdemli. Tehát egy picit több figyelem, egy picit több türelem kéne a természetben lévő fénytan átadásához. Ezt egy két disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés: