Három képből álló sorozat. Nem vagyok mind a hárommal kibékülve. Azt hiszem értem, hogy mi az, ami elviszi a figyelmedet. Az, hogy amit a térben megfigyelsz, és amit körbejárhatsz, az dolgozik a fejedben akkor is, amikor exponálsz. Ugyanakkor az expozíció, attól, hogy két dimenzióra vasal mindent olyan dolgokra is felhívja a figyelmet, amik egyébként, akkor, amikor mozgunk a térben és figyeljük a cseppeket, elkerüli a figyelmünket. Az első kép tökéletes, ott ilyen probléma nincsen, a másodiknál már van. Megjelenik egy nagyon hasonló tónusterjedelemben és formában lévő folt, mint ami a fő témánk, a képnek a bal szélénél. Hogy az is vízcsepp volt-e, nem tudom, életlenben van tartva, és ez valamennyit segít. Ha csak azt a két pöttyöt letakarod, már jobban él az egész. Ugyanez a hiba a harmadik képnél is. Van a fő motívumunk, és ezen kívül van még 4-5-6 ilyen cseppecske. Ezeket nehéz kiküszöbölni, ugyanakkor, amikor egy ilyen valamire rácsodálkozunk, akkor arra az egyre kezdünk csak figyelni. Még egy dolog, itt makrovilág a lecke. Azért ennél bátrabban lehetne használni a dinamikáját annak is, hogy közelebb megyünk, jobban belefigyelünk ezekbe a részletekbe, már ha ezt a technika is engedi. Ezek olyan, mint a varázsgömbök, a világ ott van bennük fejjel lefelé, tehát egészen fantasztikus képeket lehet benne észrevenni, ha közel megyünk, de nem mentél közel. Van egy lírai felvezetésünk, és nagyon szépek ezek a vonalak, de hát azért, főleg három képnél, valahova jussunk el. (hegyi)