Van három leckénk, ebből az egyik a hétfő délután, ami talán egy picit elvontabb vagy nagyobb alkotói szabadságot engedő lecke, mert hangulatokkal dolgozunk; nem konkrét téma van, hanem egy hangulat felidézése. Itt mindig kérdés, hogy valami valósat akarunk felidézni, hogy „igen, ez hétfő délután történt”, vagy pedig magát az általánosságot, az általános hétfő délutáni érzést. Nem tudom, nekem ez inkább egy picit inkább vasárnapot idéző kép, legalábbis mi akkor – ritkán – jártunk cukrászdába. Nekem ez egy cukrászdai hangulat, de lehet, hogy valami más helyszín, de nagyon jó maga az a játék, ahogy a tükröződésben, ebben a csiszolt üvegtükörben megjelenik Mesevirág arca. Ez a kettősség azért is izgalmas, mert hogyha ő nem jelenne ott meg, hátulról nézve lehetne akár egy idősebb – mármint Mese életkorához képest – lány is a képen. Tehát meg van egy olyan kettősség is ebben, ami igazából valahogy a felnőtté válást hozza nekem. Nem biztos, hogy ezt jól meg fogom tudni indokolni, hogy miért érzem így, de nekem van egy ilyen érzésem. Szeretem ezt a képet, függetlenül attól, hogy egy picit nekem a bal oldala kifut. Ott valahogy – nem tudom másképp megfogalmazni – olyan, mintha jönne be a hideg az ajtórésen keresztül. Látom én, hogy az ott valami fogas és ott vannak a kabátok, de formájában és kompozíciójában is ez túl sokat nyit nekem a képet bal oldal felé. Lehet, hogy abból kevesebb is elég lenne, és akkor jobban tudnánk erre a játékra koncentrálni, mert olyan, minthogyha várnék egy szereplőt, aki majd belép ebbe a képbe. Ha ez volt a cél, akkor jó, de nekem ez most ott egy kicsit nyitott maradt, de három csillag. Tetszik. Annyit azért megjegyzek, hogy valamilyen szinten nem lenne rossz, ha az élesség mindenütt, vagy ha nem mindenütt, de valahol lenne élesség a képen. Most úgy tűnik, hogy vagy bemozdult a kamera vagy nem jól tudott élességet állítani. A tükörnél mindig nehéz az élesség állítás. Figyeljünk oda, hogy a tükörre jobb manuálisan élességet állítani, mert az be tudja csapni az elektronikát. (hegyi)
értékelés: