Van ennek az egésznek egy érdekes kelet-német hatása. Olyan, mintha anno ez valahol Kelet-Berlinben készült volna, ahol már ott van az űrkorszak, és ezek a buborékformájú telefonfülkék, miközben a kis ruhától meg az usánka sapkától megvan az egésznek egy szocio hangulata is. Ez a része érthető, amit nem nagyon értek az, hogy ő most kivel beszél, vagy mit akar, miért pont így lett ő megörökítve, miért pont ez a legfontosabb információ, amit meg kell tudnunk Daniról, hogy szeret és/vagy szokott telefonálni? Ez nekem a kérdés, nem biztos, hogy értem. A hangulat érződik, hogy a régmúlttal akarsz foglalkozni, tehát ez átjön, mert erről szól az is, hogy nem egy konkrét fekete-fehéret kapunk, hanem ezt a szépiához közelítő kicsit zöldesebb barnát. Ha a kép nem mondja el, hogy mit akar, akkor a néző sem biztos, hogy tudja. Ha ez egy képsorból valami, egy naplótöredék, akkor oké, de akkor hol van a többi kép? Ebből lehetne csinálni egy etűdöt, Dani egy napja, és akkor értem, hogy hogyan kerülünk most az utcára, és miért onnan telefonál. Nem is ismétlésre adom vissza, hanem végiggondolásra, hogy vajon a néző ezt tudja-e dekódolni, vagy ez csak neked üzenet? Ha csak neked, akkor ez egy családi albumba való kép, akkor ez máshogy nem működik. (hegyi)