Dörögdi csendélet

Kedves Tamás! Egy nagyon speciális békaperspektívát, egy alsó gépállást látunk itt, akik lenn voltak a Művészetek Völgyében, sokat jártak benn a az Ősök Házában, azok tudják, hogy egy egészen különleges pozíciót kellett Tamásnak találnia, mert általában a látogatók ebből a nézőpontból az előszobát, ahol Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva Gaál István Keresztelő című filmjében 1967-ben ugyanitt ült, ahol ez a kislány, nem látják. Mégis azt mondanám, hogy tekintsünk el ettől és mint kompozíciót nézzük a képet. Az előtérben életlenül egy rózsaszín kupakos ásványvizes palack látható. Az élesség a középpontban lévő lábakon és az azon lévő vietnami papucson van, és sejteni lehet, hogy a háttérben az asztalon valami "Művé" szó indulhat el, de a hangsúly az élesség szempontjából a két lábon van. Azon elgondolkodhatunk, hogy mi történne, ha az élességet a vizes palackra tennénk át és mi történne így a kép kompozíciójával, miképp változna meg az üzenete, ez csak egy kérdés, de azt talán érdemes lenne megfontolni, hogy a képen kívül bal oldalon egy kis tükröt, vagy lámpát el lehetett volna helyezni, amellyel a kép jobb oldalán lévő életlen üvegre valamit ráreflektálhattunk volna, megcsillanthattunk volna. Abban a pillanatban, ha valami kis pluszt kap ez a furcsa éteri rózsaszín, (maradhatna akkor az élesség középen), akkor abban a pillanatban elindulhatna az a ritmika, ami a Feri barátai képen látható, magyarán a térben előre-hátra történő haladás. Esetleg ha a füzet bal oldalra kerül, az is beindítaná ezt a forgást, ráadásul akkor a keramit kockák is a lábak felé vinnék a tekintetet, amit így most a füzet megakaszt. Persze lehet, hogy a teremőr kislány észre se vette, hogy Tamás fényképezett, mert esetleg az átmulatott éjszaka után így az ötödik napon már aludt, és ez jelenthetett esetleg plusz leküzdendő nehézséget is, és ha ez az igazság, akkor a füzetet megbocsájtjuk Tamásnak. Zsolt közbeszólt, hogy egy kis trükköt mondana. Mégpedig azt, hogy kis elmozdulással (vagy a modell lábának mozdulásával) elérhető lett volna, hogy a térképre írt Művészetek Völgye feliratból megmaradjon a "Művészetek", így egy izgalmas verbális plusz üzenetet is kapunk - az öreg rókák ilyesmivel szoktak játszani. De ennek elmaradása nem hiba, csak egy plusz lehetőségről szóltunk. Jövőre Tamás újra bekucorodik a sarokba és megismétli a képet a harmadik disznóért. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

András, köszönöm az értékelést! Igazán kimerítő és számomra nagyon hasznos volt. Igyekszem öreg rókává válni :)

Kedves Lacipapa, több, mint 20 órányi forgatott anyagot kell feldolgoznom, kérlek légy türelemmel.

Tamás ! Várok még egy tartalmas tudósítást Pesovár Anna és Tisza Sándor produkciójáról. Talán én hagytam ki valamit ?

A képről is az sugárzik, hogy nagyon mozgalmas Dörögdön a "csendélet"

Feri:
Németh Anettnek hívják az ifjú hölgyet (völgymunkás) és nagyon nevetett amikor hason fekve állítgattam a gépem....
Köszönet neki az együttműködésért!

Azon tűnődöm Tamás, hogy kinek a lábát látjuk.

Új hozzászólás