Dunapart

Dunapart

Tamás, ez a kép semmi, és ezt tudod te is jól. Egy emberpár a vízparton. Na igen, de ez a semmi, mert lássuk be, az ilyen képekre mondják a legtöbben magukban, hogy hja, ilyet én is tudok, szóval ez a semmi attól lesz maradandó, hogy megcsináltad, és hagyod, hogy a néző maga fedezze fel, hogy miért is fényképez valaki ilyet. Hiszen az első benyomás, hogy nyaral a család, de aztán észrevesszük, hogy nézd már, de hát szemetes a part. Ó, nem csak a part, hiszen közvetlen a férfi alatt is szemét van. Kopár, kiégett fű, homokszerű por, uszadékfák... és ez a pár, ez a család itt nyaral. Így nyaral. Beültek a Suzukiba mondjuk, vitték anyának a nyugágyat, mert Tibor, a nyugágyat nehogy otthon hagyd, anélkül én nem ülök le a partra, hogyne, hogy a fürdőruhámmal beleüljek a porba, hát bolond vagy te? És vitték a vasnyugágyat, semmi más nem kell, az autóban át tudunk öltözni, itt a nyár, lehetünk akármi szegények, de nekünk is jár a pihenés, még ha csak a Duna partján a tilosban, akkor is, és már sör sincs, se keresztrejtvény, se pokróc, se táskarádió, már csak a vízben sodródó fákat nézzük, nincs miből, nincs hogyan, hiszen ennyi maradt, egy üres péntek délután, amikor álmodozhatunk a SZOT üdülésről, a Balatonról, na, oda már nem, mi már oda többet nem mehetünk le, mert nem nekünk találták ki, hiszen egy lángost se tudnánk kifizetni, és ülünk a szemetes parton, és nézzük a semmit, a múltat, mert a jövőt nem, azt nem lehet. Köszönöm Tamás, ez jó kép. Kemény, szomorú, ilyenek vagyunk. Átteszem a szociográfiába, vegytiszta, oda való ez. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

31
Értékelem!

Tökéletes elemzés. Ilyenek vagyunk. Ez van.

37
Értékelem!

Zsolt, köszönöm az elemzést! Az átsorolással egyetértek.

37
Értékelem!

Kedves Zoltán! Egy rendkívül fontos témát feszegetsz. De, azok a kifejezések, hogy édeskés, keserű, szerintem félrevisznek. Megpróbálom másként megfogalmazni, aztán megmondod, hogy sikerült-e?
Minden művészetet oktató intézmény és ember alapvetésként azt mondja: Nem szép képet kell csinálni, hanem jót!
És szerintem, ez a határvonal. Aki ezt a tételt magáénak érzi, annak művészi törekvései vannak. Aki nem érti, hogy ez mit jelent, az dilettáns (amatőr, stb).
Szerintem nem az a lényeg, hogy az érzés, amit az alkotó kifejez, az édes vagy keserű, hanem, hogy a szubjektum egyedi megnyilvánulását mennyire tudja az általános szintjén a különös metszéspontjában megjeleníteni. Vagyis, mennyire képes az alkotó az esztétikum sajátosságait uralni.
Ha valaki a saját érzéseit próbálja megfogalmazni, mindegy, hogy milyen szinten sikerül ez neki, akkor a törekvése művészi irányban hat. Ha azonban az eladhatóság, vagy ami ennél is rosszabb, egy vezérelvnek választott elvárásnak akar megfelelni, akkor iparosmunkát végez. Természetesen nem akarom ezt a fajta megélhetési munkálkodást lebecsülni. Erre valós igény van és lehet igen magas színvonalon is csinálni.
A baj az, ha nem tudom eldönteni, hogy mit akarok! Ha azt várom a világtól, hogy a művészetek halmazába soroljon, miközben tudatosan megélhetési tevékenységet folytatok.
Kedves Zoltán, nézd el nekem, ha elkanyarodtam, de a te felvetésed indította el a gondolataimat.
Üdv: Tamás

31
Értékelem!

Van egy hetvenes évek vége, nyolcvanas eleje hangulatom ettől a kopár Dunaparttól és a kettő alaktól, akiknek csak ez jutott a pihenésre, kikapcsolódásra. Nincsen luxus, csak a vízpart... Részemről a felső cca. "1 cm" része a képnek már nem ad hozzá, így ahol bejön a zöld dombtető nyisszantanék.

Mindenkit más témák foglalkoztatnak, mást lát meg ugyanabban a témában -- hiszen nem vagyunk egyformák. A lónak mindig könnyű a másik felére esni, amikoris meg minden keserű lesz. Én azt mondanám, vannak akik édeskésebbek, mások meg keserűbbek és belőlük áll össze a közösség. Ez együtt is ad egy ízt, de a benne résztvevők a saját ízlésük, képi világuk által kijelölt pontról mind másnak látják. Az édeskések keserűnek, a keserűbbek édeskésnek... Ráadásul keserű témákat is lehet rosszul feldolgozni, így az sem lenne megoldás ha hirtelen mindenki rákattanna a drámára...

Másrészt szerintem az emberek életének általános elszemélytelenedése, a tényleges kapcsolatok kiüresedése szerintem ez is lehet a felelős a képi világunk édesedéséért. A képen szereplő Dunaparti szakaszon most két ember van. 30 éve még egy meleg hétvégén hasonlóan luxusmentesen bár, de nagyobb tömegek lettek volna jelen. Valahol kellenek a pozitív képek, mert ezekbe kapaszkodik a lelkünk, ott találja meg azt a pozitív életérzést ami a mindennapok fizikai síkjából egyre jobban hiányzik. A valós életben egyre negatívabb dolgok között óhatatlan kapaszkodunk a képzelt világ képzelt boldogságába.

30
Értékelem!

Tamás, mit értesz azon, hogy édeskés? Őszintén kiváncsi vagyok. Üdv

32
Értékelem!

Vannak igen hosszú pillanatok.

34
Értékelem!

Ugyan, dehogy. De hogy a Látszótér ilyen vagy olyan, szerintem pillanatkép.

33
Értékelem!

Zsolt, mindkettőnknek el kellene gondolkoznunk azon, hogy miért tőlem akarod állandóan megvédeni a Látszóteret?

32
Értékelem!

Nana, nana, nana! A látszótér egy nagy tál. Minden van rajta. És így jó.

32
Értékelem!

Köszönöm Sándor! És még egy gondolat. A Látszótér számomra kezd egy kissé túl édeskéssé válni. Gondoltam, a sok glamúr kiegyensúlyozására bevetek egy kis egyszerűséget.

27
Értékelem!

Az a helyzet, hogy nekem tetszik ez a két kép (a másik a "Szabadnép székház helye"), annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert nem harsányan, hanem csendben hatnak. Mindkettőnek határozott hangulata van, mindkettő határozottan visszautal a szocreál időkre. Emez két remek "a dolgozó nép köldöke" jellegű figurájával, a másik a kopott, szürke szindbádos szereplőivel.

Új hozzászólás