Ébredés

Ébredés

Hallgattam a rádióműsorodat, és abban azt is, hogy mit mondtál erről a képről. Vegyük úgy, hogy az a te szubjektív meglátásod, bár érdekes, hogy ha te azt gondolod erről a képről, amit ott elmondtál, akkor azért itt most egy dologra mégiscsak reagálok: Nem mindegy, hogy naplemente, vagy napfelkelte. Sok mindent lehet kamuzni, de azt nem, hogy szép kényelmesen elmentünk sétálni, és oda lefáradtunk, és ránk jött a naplemente, avagy fel kellett korán kelni, és még épphogy ébredezünk, de már indul a nap. A kettő baromira más energiákról szól, és ez átjön a képen. Ezzel a képpel az egyik probléma az, hogy kamu abban, hogy ez egy naplemente, és ez rányomja a bélyegét a szereplőre is, hogy ő hogyan kókadozik ott a padon, meg arra is, hogy te magad hogyan kókadozol a gép mögött. Nekem azzal nincs olyan nagy bajom, hogy ferde a horizont, azzal már van, hogy az egész kép ferde, és ezt tömegben nem húzza semmi vissza. És azzal van a legnagyobb bajom, hogy nincsen élességünk, márpedig ezt érdemes lett volna kigyakorolni, hogy legyen élesség. Azt gondolom, hogy a modelled is türelmes volt, a nap is megvárt volna, így lehetett volna még ebből felvételeket készíteni ahhoz, hogy valamelyik már csak élesre sikerül. Megint annyiban utalok a rádióműsorra, hogy mennyire voltál az elmúlt időben úgymond lusta abban, hogy ezt a gépet megtanuld kezelni, úgyhogy, én arra szeretnélek kérni, hogy próbáld meg feladni ezt a lustaságot. Van egy nagyon jó kis géped, tessék kitanulni, mert akkor fog örömöt szerezni neked, ha nem ellened, hanem veled dolgozik az a masina. Ez most egy 2 csillagos kép, függetlenül attól, hogy a leckemegoldásba ugye, a kamu miatt nem működik, és kérnék majd egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm a hozzászólásokat, észrevételeket. Kedden este 8 órakor bővebben mesélek a képről a Látszótérrádióban :-)

Igazából nekem a műsorod címe ugrott be legelőször.

Nekem igazából a felszállás, repülés jut eszembe. Az új nappal ez képletes is lehet persze, de képileg is megvan :) a horizont felett lebeg és a Nap felé kanyarodik éppen (a ferde horizont adja a kanyarodás hangulatot :) És úgy érzem, hogy fekete-fehérként lemosódnának az édes mázak is, és igazán kirajzolódna az, amit nekem mond e fotó.

Tetszetős kép, bár sokan mondják, hogy a naplemente/napfelkelte fotózás nem nehéz, mert annak az időszaknak eleve van egy kapcsolt hangulata, amit nem lehet elrontani. Viszont jó ez a hátulról fotózás, engem a dőlt horizont kicsit elvisz, de nem annyira, hogy ordítóan zavarjon. Meg mintha itt megint lenne egy profán feszület (de ez már lehet, hogy az én agymenésem).

Érdekes kép nagyon. Nehezen szabadulok az első érzéstől ami elfog, hogy ez a pad mint egy feszület uralja a képet. A két széle is keresztforma, az alak árnyéka is erre utal. A színek derűsek, mégis van benne valami komor, súlyos mondanivaló. Mert kérdélsek sora indul meg. Pl. miért van itt hajnalban(? ezt lehet csak a cím sugallja bele) egyedül? Az ember allhat padon sok okból, pl. mert nincs otthona -- bár ehhez az egész túl steril, túl nyugodt, túl szép, és idilli. Ez láthatóan nem egy odavackolt hajléktalan.

Aztán lehet azért is kint ébredni mert egész egyszerűen jó dolog kint aludni a csillagsátor alatt, a tiszta levegőn. Mert ha az ember így megtisztul, könnyebb a lelke, sok mindent újrakezdhet egy új napon, nem csak fizikálisan ébred... Mindezt csak úgy hirtelen elhatározásból, lazán (ez a mozdulat messze nem a megfeszítettséget adja, inkább könnyed, laza, meditálós, merengős) mert az ember szabad, és mert megteheti. Nekem ez az utóbbi forgatókönyv reálisabb.

Vajon ha lehuppan a napkelte végén innen ez az alak merre, hova indul tovább? Mi lesz a sorsa?

Ugyan a horizont ferde, és lejt, de az ülő alak kontúrja annyira elviszi a súlyát a képnek, hogy ez igazából nem is zavar. Pedig lehetne szimbolikája a jövő felé lejtős formának, csak az a negatív sztorit erősíti, miközben más elemek (színek, megváltás, könnyedség stb.) inkább pozitív kicsengésűek. Általában nem szoktam erre túl sokat figyelni, így tényleg erősen zárójelben: lehet ilyen sziluettes képnél fontos lenne hogy a körvonal éles legyen.

Új hozzászólás