Édenkert

Delacroix világát idézi ez a beállítás. Mindenféleképpen a festészet, a XIX. századi festészet kapcsolódik ehhez a képhez. Nagyon nagy divat volt Berlinben, Bécsben, Párizsban úgynevezett olyan híres festőműtermekben, olyan műteremrészeket létrehozni, ahol akár természeti tárgyak, természetes anyagok voltak, sőt időnként még épületrészeket is megépítettek és ott valamilyen historikus helyzetben, modellekkel beállítva, bevilágítva, trükkösen megvilágítva ezeket a képeket elkészítették. Nagyon szépek a fényei a képnek. Nagyon jó ritmusban helyezi el a formákat – diszkréten – és azt gondolom, hogy nagyon sokféle kép jelenik meg az Estiskolások beküldött anyagaiban, és néha el kell tudni azt is fogadni, hogy a kutatásokban, a tanulásokban, a kísérletezésekben a klasszikus módszerek is előtérbe kerülnek. Ebben a harmóniában – mert ez egy harmóniára törekvő kép – ebben a háromszögek, a női test ívei, a testformák ebben a picit szórt fényben, de egy sötét háttérrel nagyon szépen kapcsolódnak. Ez egy három disznós kép. Annyi csak, hogy az előtérben ez a rafia, vagy valamilyen csuhé anyag nem mindenütt kapcsolódik konzekvens módon az emberi testhez, az édenkert felirat fölött függőlegesen ott bekandikál három vagy négy ilyen rafia darab, ami a hát nagyon szép formáját, ívét, azt egy kicsit ott összekarcolja, összezavarja. Ugyanakkor én azt sejtem, hogyha itt valamilyen időzáras munkával készítette el a alkotó a képet, nyilván nem volt egyszerű itt visszafutkosni és aztán igazítgatni, de egy ilyen klasszikus megoldásnál ezekre azért érdemes odafigyelni. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Örülök, hogy működik :)

Igenis nekem ez a kedvencem.Lehet,akár Éva is,lehet olajfestmény,lehet az ágya,miért nem(nagyszűleink szalmazsákon aludtak),lehet csuhétündér,lehet anyaság, egy egészséges szép női test.Pont attól jó,hogy beinditja a fantáziát: gyerekét,felnőttét,férfiét,nőét. És ami körülötte van az nem élettelen növény, pont Anita a bizonyiték arra,hogy egy kis fantáziával és kézügyességgel a csuhé. igenis életre kel.Szerintem sem fotót sem festménytn nem a kritikusoknak állitanak ki,hanem a néző gyönyörködtetésére, persze a kritika is kell, ha épitő.

A boldogság benne van a te iratodban is :-)
A többit személyesen.

`És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.

És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót...`
(Mozes 2/8-17)

hm...kinek a Pap, kinek a Deakne vaszna, ugye...Nekem az Eden az Ontudatlansagot, az Enfeledtseget, a Tisztasagot, az Orok Eletet es Boldogsagot jelenti...vagy valami ilyesmit...
Ugyhogy NEKEM ez tovabbra sem Eden...inkabb en is a Velasquez-fele barokk Venusz melle tennem a voksom...
AMI NEM A KEP LEKICSINYLESE.!!

Minden esetre ha a gep mogott van a tukor...te pedig a gep elott hattal, kell lennie meg egy tukornek, nem?
:)
De majd Dorogdon kikerdezlek...

Gergely,önkioldóval készült.
Beállítottam a helyszínt, és egy nagy tükröt teszek a fényképezőgép mögé, hogy lássam , mit fényképez.
Mit is nevezünk Édenkertnek?...ahol nyugalom és béke van, és azt csinálsz amit szeretsz...ahol egybeolvadsz a háttérrel...legyen az fekete vagy "száraz anyag"

akkor most a keprol:
- maga mint foto, tetszik, tenyleg
- sz*rintem cseppet dolhetne jobban hatra a test, egy kis tores derektajt csak tovabb fokozta volna a Naturalista Oromok -hangulatot
- illetve a fej/haj sem kulonul el elegge a hattertol...egy kis feny, csillogas jo lett volna ra plusszba...
- erdekelne a technikai kivitelezes is...onkioldo? sima idozites?

- ami nekem egyaltalan nem jon at, az a cimvalasztas...nalam ez az ejfekete meg a szaraz (halott) novenyek kombinacioja sehogy sem alliteral az Edenkertre... lehetett volna mondjuk...Ebenkert...Ebenkert ude viraga, mitt`omen...

De gratula!

Az ágyam leckére beküldött képemnél tudatosan látszik az arc, minthogy az én ágyam, az én váram. Beleolvadva, elmerengve, mint ahogyan az ember az ágyában ábrándozik.
Az Édenkert című kép másról szól...nekem...mást mesél. Itt nem látszik az arc, így a test , a hát kerül előtérbe. Ettől akt.
Éshogy mintkettő a padláson készült, és a díszlet ugyanaz? Két virág sem egyforma, és mégis mintkettő virág.

nekem is kicsit fura volt, hogy ez a kép
http://szakkor.estiskola.hu/2008/09/12/a...
ami kerek 5 disznócskát ért, megjelenik újra, igaz, nem pontosan ua kép, de... hol itt a kihívás, az új ötlet? (persze láttam, hogy más képeket is küldtél be erre a leckére)
az akt lecke meg február 3.-án lett meghirdetve, szóval Viktornak valamennyire igaza van az idézettel kapcsolatban.
de hogy képeről is írjak, ez egy szép, és szépen elkészített fotó, de nekem hiányzik belőle az a hangulat, amitől én aktnak hívok egy képet (bár nem vagyok azzal tisztában, hogy egy akt képnél hivatalosan mik az elvárások). ez a kép szerintem másról szól, pl az ágyam leckénél nagyon is megállta a helyét, de itt...

Majdnem biztos vagyok benne, hogy ennek az olaj változatát a Rijks múzeumban láttam. De ha nem ez volt, akkor lehetett volna. Esetleg a Pradoban. Valami Veazquez. Vagy Goya.
Szóval festményszerű teljesen.

Kedves Viktor!
Azért ezzel a képpel volt munka bőven...és nem a raktárban volt, és ide jó lessz koncepcióban dolgozom.

Szerintetek Anita ezt akarja a képe kapcsán olvasni? Legalább rá legyetek tekintettel. :-(

Viktor, sajnálom, ha a szövegértelmezéssel gondjaid vannak. Ha nyomon követnéd az estiskola történéseit tudnád, hogy az akt lecke elég régóta van előkészítés alatt. Azóta gyűlnek nálam a képek oda. Amint felkerült az akt lecke, és a hozzájárulás, sorban kerülnek ki a képek, amik ide lettek szánva. Az oldal szerkesztési munkáit mi végezzük legjobb belátásunk szerint.

Vélelmem szerint te most egy régi sérelmed kívánod felmelegíteni. Ebben ne számíts rám, mint partnerre. Szervusz.

Dehogynincs válaszom Zsolt.
Ez a fotó akkor készült, amikor Anita az "Ágyam" című fotóját készítette. 2008 szeptember 12.-én jelent meg az Estiskolában.
Azért írtam csak.
Azért idéztem.
Korábbi leckék fotói, miért alkalmasak egy ilyen komoly témához, mint az akt? Az akt lecke jócskán a tízedik lecke után van. Nemigaz?
De nemcsak az Anita leckéje, az aktra készült lecke, precedens darab.
Már több fotó is érkezett be, ide az estiskolába, amelyik korábban készült, tehát a "raktárban" volt, s "jó lesz ide" alapon került az estiskolába.

Viktor, nincs válaszod. Én pedig ennyit tudtam szánni erre a kommunikációra, a többi szövegértelmezés kérdése.

Zsolt. Ott van a válasz az idézetben.

Igen. És? Hogy kerül ez ide?

Zsolt. Ezt amit idéztem, ott van az osztálynaplóba. András írta a képem alá.

Viktor, mit nem értesz? Egy ideje már kaptunk aktra leckéket, amiket most tettünk ki, amikor a hozzájáruló nyilatkozatok is megérkeztek. Tedd fel a kérdést, ha valamit kérdezni akarsz. te írtad, hogy ezt a képet te láttad már az ágyam kategóriában. Nem láttad. Erre írsz a te tarlótánc képedről - megvallom nem emlékszem rá. És ideteszel egy idézetet. Ez így zavaros.

Zsolt ezt én nagyon jól tudom:"Ezt nem."
De a "Tarlótánc" című képem sem ugyanaz a kép volt amit a mozgás leckére (Egymás szemében) küldtem be.
Idézek:
"Azért kérjük, hogy ne a polcról levett képeket mutassatok a leckékre, főleg a 10-es utániakra, mert ezeket most kéne magatokon átszűrni és a mostani válaszaitokra vagyunk kíváncsiak, nem a megtalált, majd ide is jó lesz képekre. Jó lenne a leckéket most megoldani és nem a raktárból dolgozni. (szőke)"

Érdekes, ezt a fotót egyszer az ágyam kategóriában láttam.

Új hozzászólás