Konyhában. A szobából szólt a "Szőke rádiózik" - épp a Roncsfilmből... Odakint esett a hó. 4 fok volt. Bent 21. Nem dohányzom.

Egy furcsa beállítást látunk, ahol látszólagosan nyitott, sőt meglepően kihívó pózban látható a szereplő a képen. Ebben a beállításban ugye megjelennek a privát tér nagyon kevéssé jelentős formái, a szék, az asztal, egy doboz cigaretta, a konnektor, a lábazat, a csempe szegélye és valószínűleg jobb oldalról érkezhet be az ablakon keresztül egy aránylag szórt fény, és ez a szórt fény, amely reflexként megjelenik a székek körül is, a háttér által fölerősíti, szinte sziluettesíti a modellt. Egy látszólagosan spontán, melankolikus pillanatot látunk, amely nyitottnak is tűnhetne, még annak ellenére is, hogy keresztbe rakott lábbal látjuk a modellt kicsit lezser módon, szabadon hagyva a derekat, a farmernadrágot, ahol az emberi test kikandikál, és az emberi archoz, az emberi kézhez képest ez az egyetlenegy felület, ami szabadon marad, ami mutat valamit a személyből, és tulajdonképpen ebben a háromnegyedes állóképben furcsa módon a középpont az arc felé szeretne mutatni, amely persze nem középpontban helyezkedik el, még tengelyben sem, valahol a váll, a jobb váll sötétje, amelyen megpihen és így egy kicsit lekanyarodik a haj vége, oda komponálódik valahol ez a kép, és olyan erőteljesen kap egy világos hátteret a fal szempontjából, ahol ugye a részletek eltűnnek ezen a fekete pulóveren és mint egy ilyen fény nyomat, vagy kiégett felület jelentkezik az emberi test felső felülete. Ezáltal a képnek van valamilyen víziószerű, álomszerű szürreális íze, mégis valahogy olyan, mintha egy ordítás előtti állapotot látnánk, ahol az emberben meglenne a szándék, az, hogy most kikiáltja magából mindazt a fájdalmat, feszültséget, sértettséget, bármit mondhatnánk, és nem meri megtenni. Ott van valahol a szája szegletében a düh, az energia és mégis ez valahogy az összeszorított állkapcsokkal bent ragad. Evvel azt szeretném mondani, hogy nagyon érdekes és tehetséges mindaz, amit most a Barbara mutat a személyiségéből, mégis azt érzem, hogy visszatart és egyelőre nem tudja elszánni önmagával szemben és nem velünk szemben magát, hogy valójában hagyja, merje nem a racionalitásával, hanem az érzékenységével működni azokat a vallomásokat, amelyek valójában nem csak nekünk, hanem az ő saját maga szellemi fejlődésének, érzelmi fejlődésének is fontos. Ettől függetlenül a három disznó megvan a képre és várjuk a további munkáid. (szőke)
értékelés: