Munkák | Látszótér

Szűrés

Pause
Két óra közötti szünetben... Ő a Fülöp-szigetekről jött. Én Magyarországról. Németországban találkoztunk. Angolul beszélgetünk.

Egy profilos képet látunk és itt kezdi kimutatni a foga fehérjét az alkotó, ugye mostantól kezdve elkezdünk vigyázni. Itt ugye a nagy naivitásban és a nagy fiatalságban úgy tűnik, esik le a lepel és kiderül, hogy az alkotó nagyon is gondol valamit a vizualitásról, nagyon is van véleménye a síkokról, a felületről és a ritmusokról. Ugyanis a félköríves kapucnis felület, amely egyszerre félig betakar és reflexel az emberi arc jobb oldali járomcsont felületénél, ugyanez a kapucnis szerkezet mint fénytani eszköz gyönyörűen oldja meg az emberi arc éleit, az orrot, az ajkakat, az állkapcsot, a szemet és gyönyörű szépen emeli ki a fekvő formátumú képnél jobbra nyitó merengő pillanatot. Ez egy professzionális kép, nagyon is rutinos alkotóval, ahol tudatosan az állkapocs, az állcsúcs fölött metszi a képet azért, mert az a ritmus érdekli őt, ami a baloldali szemöldök, orr, orrhegy, ajak formái egy fekete háttérrel kiemelődnek. Hármas osztható a kép. Függőlegesen szeletelve is. Ugye itt a bal oldalon ezzel a félárnyékos felülettel, az arc szép fényeivel és a kapucnis zárással, majd ott egy külön háttérben lévő fehér szegmenssel. Ez egy három disznós kép a barátom kategóriára. A következő lépés az, hogy pontosítsd magadban a leckét, és arról mesélj, mit jelent neked a barátság fogalma - ez mindenkire vonatkozik, aki eddig a barátom leckére küldött egy portrét a barátjáról, mert ez az egyszerűbb megfogása a leckének, a bonyolultabb, de talán személyesebb az, ha a konkrét személytől elvonatkoztatunk. (szőke)
értékelés:

Egész alakos önportré
Konyhában. A szobából szólt a "Szőke rádiózik" - épp a Roncsfilmből... Odakint esett a hó. 4 fok volt. Bent 21. Nem dohányzom.

Egy furcsa beállítást látunk, ahol látszólagosan nyitott, sőt meglepően kihívó pózban látható a szereplő a képen. Ebben a beállításban ugye megjelennek a privát tér nagyon kevéssé jelentős formái, a szék, az asztal, egy doboz cigaretta, a konnektor, a lábazat, a csempe szegélye és valószínűleg jobb oldalról érkezhet be az ablakon keresztül egy aránylag szórt fény, és ez a szórt fény, amely reflexként megjelenik a székek körül is, a háttér által fölerősíti, szinte sziluettesíti a modellt. Egy látszólagosan spontán, melankolikus pillanatot látunk, amely nyitottnak is tűnhetne, még annak ellenére is, hogy keresztbe rakott lábbal látjuk a modellt kicsit lezser módon, szabadon hagyva a derekat, a farmernadrágot, ahol az emberi test kikandikál, és az emberi archoz, az emberi kézhez képest ez az egyetlenegy felület, ami szabadon marad, ami mutat valamit a személyből, és tulajdonképpen ebben a háromnegyedes állóképben furcsa módon a középpont az arc felé szeretne mutatni, amely persze nem középpontban helyezkedik el, még tengelyben sem, valahol a váll, a jobb váll sötétje, amelyen megpihen és így egy kicsit lekanyarodik a haj vége, oda komponálódik valahol ez a kép, és olyan erőteljesen kap egy világos hátteret a fal szempontjából, ahol ugye a részletek eltűnnek ezen a fekete pulóveren és mint egy ilyen fény nyomat, vagy kiégett felület jelentkezik az emberi test felső felülete. Ezáltal a képnek van valamilyen víziószerű, álomszerű szürreális íze, mégis valahogy olyan, mintha egy ordítás előtti állapotot látnánk, ahol az emberben meglenne a szándék, az, hogy most kikiáltja magából mindazt a fájdalmat, feszültséget, sértettséget, bármit mondhatnánk, és nem meri megtenni. Ott van valahol a szája szegletében a düh, az energia és mégis ez valahogy az összeszorított állkapcsokkal bent ragad. Evvel azt szeretném mondani, hogy nagyon érdekes és tehetséges mindaz, amit most a Barbara mutat a személyiségéből, mégis azt érzem, hogy visszatart és egyelőre nem tudja elszánni önmagával szemben és nem velünk szemben magát, hogy valójában hagyja, merje nem a racionalitásával, hanem az érzékenységével működni azokat a vallomásokat, amelyek valójában nem csak nekünk, hanem az ő saját maga szellemi fejlődésének, érzelmi fejlődésének is fontos. Ettől függetlenül a három disznó megvan a képre és várjuk a további munkáid. (szőke)
értékelés:

Ketten
Ez a kép egy Schlossplatz nevű tér alatt lévő U Bahn megálló wc-jében készült. Hűvös, őszies idő volt.

A kép címét igazából nem értem. Barbara és Barbara? Ők vannak ketten vagy mi és Barbara? Vagy ő és a gép? Ugyanakkor azt tökéletesen lehet érezni, hogy miközben a Barbara, ez a gyönyörűszép és csodálatos hölgy minden szépségével itt a kor elvárásainak megfelelően szépen és kulturáltan, kalappal és kabátban, profi fotóshoz méltóan beletekint a saját varázskamerájába, amin keresztül mi láthatjuk az ő történetét, a térválasztás, a tér geometriái ahonnan ezt küldi eléggé beszédesen jelzik azt a létállapotot, ami lehet, hogy a külvilágnak szalonképesnek és jól élhetőnek tűnik, ugyanakkor picit súgva mondom, hogy nem feltétlenül a boldogságot tükrözik. Nyilván az önportré kategóriájában a lecke elkészítésének pillanatában ott van a szabadság lehetősége, hogy magamról hol, mikor készítem el a képet, és a döntési mechanizmusban, hogy a képet hol, mikor kattintom el már a saját szubjektumom a világgal való kapcsolódásom is jelen van. Ennél a képnél is így kell ezt elfogadnunk, hogy a kép geometriái, a neonok, a csempe irányai, a díszítések, az alsó osztat, ahol valami szppankifolyó van, és egy egészen anyagtakarékos élet jelei láthatóak, és ebben a törött felületben egy parányi kis sötét alakként teljesen beburkolva, a kép egytizedének megfelelően látunk egy női arcot – valahonnan a távolból, egy olyan világból, ahol a természet kevéssé van jelen. Ez a kép egy nagyon jó üzenet és nagyon pontosan közvetíti azt hogy a Petrik Barbara ahol él, hogyan létezik, hogyan érez, tehát azt tudom mondani, hogy a kép nagyon pontos, megfelel a leckére, és természetesen megvan a három disznó, másrészt drukkolni tudok neki, hogy majdan ha marad itt közöttünk az estiskolában, ha beleolvad a közösségbe, akkor a toporzékoló eufóriája nagyon is sokat tud majd segíteni azon a fajta útkeresésen, amiben egy nagyon tehetséges fiatal keresi az önnön örömét, úgyhogy hajrá. (szőke)
értékelés:

Vasárnap, madarak, csicsergés, pléd, park, olvasás. És egy tappancsrészlet. Ez is én vagyok. Részben.

Üdvözöljük a Barbarát, nagyon örülünk, hogy idetalált az oldalra. Egy nagyon jó első leckei megoldást talált a Barbara, ahogy itt átnézzük az estiskolát, lassan már két éve jönnek az anyagok, nem mindig egyszerű most már annak, aki új, hogy vajon milyen testrészünket, milyen pózban vagy hogyan próbáljuk megmutatni – bár szerintem innen kezd el izgalmas lenni a lecke megoldása, és hozzáteszem azért a régiek is elkezdhetnék az első leckét újraértelmezni, mert kíváncsi is lennék rá – de ami ebben a leckében nagyon erős, az pont azok a kapcsolódások, azok a kis pontok és fényjátékok, amik az emberi testen, a talpon, a talpat körülvevő pokrócon, nadrágon ezeknek a különbségeiben meg tudnak jelenni. Azért nagyon érdekes lehetett lefényképezni saját magát, hátrafordulva, maga mögé exponálva, szerintem ilyen akrobatamutatványként is. Ami nekem nagyon tetszett azok a kis fényfoltok a talpon főleg, a jobb lábfejen, ott a nagylábujj környékén a bőr redői ahogyan megjelennek ezek a nagyon is fontos és hozzánk tartozó jelzések. Én nagyon köszönöm, és várom, hogy a Barbara hogyan próbálja majd megoldani a többi leckét.
Annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ha megtehetitek, akkor a Barbara alkotásait nézzétek meg az ő weblapján, hogy egy merőben más beszédstílusban küldte el ide hozzánk a fotóját, mint amiket ő eddig prezentált a külvilág számára. Ez nagyon fontos, hogy sejthetően ide készült ez a lecke, nem csak elővett valamit az alkotó. Mi ezt megtiszteltetésnek vesszük, hogy foglalkozott ezzel az oldallal, és idő elküldött egy képet, holott elővehetett volna egyet máshonnan, hiszen látszik, hogy folyamatosan foglalkozik fotóval. (szőke)
értékelés: