Egy magasabb erő

Egy magasabb erő

Örülök, hogy újra töltesz fel hozzánk munkát. Mielőtt nekifognék az elemzésének, szeretném elmondani, hogy reménykedem abban, hogy ez már egy folyamatosabb jelenlét lesz. Határozott képi világgal rendelkező embernek gondollak, másrészt viszont nagyon szeretném, ha az első három leckére is küldenél képet. Az első három lecke a bemutatkozás. Ez itt egy közösség, amiben nem csak a képeink és a nem csak a nevünk van jelen, hanem mi magunk is. A többiek is úgy fognak tudni magukhoz közelebb engedni, könnyebben reagálni rád, ha láthatnak is. Tehát nem véletlen az az első három lecke, ami a bemutatkozás leckéje is; nem csak az önportréké. Ami a képet illeti, érdekes fénytani helyzetet figyeltél meg. Nagyon jó ahogy földereng, fölsejlik ez az arc és tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam (gondolom ez egy kerámia lehet), ez a maszk kellőképpen sejtelmes is ahhoz, hogy fotóra kerülhessen. Ami most ebben a képben kérdés, az pontosan a maszk mögötti világ, mégpedig az, hogy mi ott mi történik. A maszk részét látjuk, vagy valaki mögé bújt, valami technikai dolog van? Tehát valamiért a szemnél a háttérben létrejön egyfajta üzenet, de nem nagyon jól érthető. Ez a képnek vagy ennek a tárgynak a része, esetleg egy másfajta formai irány? Erre most ez a kép nem ad biztonsággal választ. A másik dolog ami számomra kérdéses, hogy vannak úgymond teljesen fehérben megjelenő pontok a képen. Ezek a pontok olyanok, mintha egy analóg technikával készült képen lennének, a nagyításnál porszem került volna a negatívra és ez által ahol nem jut át a fény, kifehéredik az a rész. Például ilyen hatást érzek ebben az orrhegyénél, a szemeknél, a szájnál nem is egy, az orrlyukaknál. Ezek a kis pontocskák egyrészt izgágává, nyugtalanná teszik ezt az egészet, másrészt inkább hibaként jelennek meg, mint képalkotó elemként. Tehát az utómunkánál, ami nagyon gondos utómunkának tűnik, ami a kép hátterét illeti, érdemes lenne ezzel is foglalkozni. Meghozni azt a döntést, hogy a valósághoz képest - mert én elfogadom, hogy ez a valóságban a világítás becsillanása -, szükség van-e erre a képen, hozzáad-e ez bármit az értelmezéshez, vagy elviszi a figyelmet. Én most úgy ítélem meg, hogy ez utóbbiról van szó. És ha ez így van, akkor érdemes ezeket kiretusálni. Mint tárgyfotó el tudom fogadni, de azt azért tegyük hozzá, hogy nagyon erős a jelenléte ennek a maszknak. Tálcán kínálja, hogy ez valami üzenetet közvetítsen felénk. Nem csak, mint tárgyfotó, hanem mint tárgy is speciális és nehezen tud a néző saját élményt hozzá felhozni. Tehát magyarán, valami plusz hiányzik még belőle amitől ez személyes lesz, amitől értem, hogy miért lett ez lefotózva. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Sziasztok,

Először is szeretném megköszönni a hosszú elemzést, és had magyarázzam meg a fehér pontokat. A maszk nem kerámia hanem műanyag, és vakut használtam a kép készítésekor. Ez lehet a fő ok.

Igyekszem minél előbb megcsinálni a bemutatkozást, csak ( és itt elnézéseteket szeretném kérni a késői válaszért is ) nincs valami sok szabadidőm mostanság, de mihelyt feltöltődik ez az "űr" hozzáfogok.

A magasabbnál olyan termetesebbre gondoltál? :) Valami fura dolog van a képi textúrával. Kicsit olyan, mintha valaki viselné is a maszkot - a szem utal nekem erre. Számomra a maszk maszkolása van kicsit ebben a fotóban. És leginkább női maszknak tűnik, a száj, a pisze orr miatt. Én semmi esetre sem magasabbat/felsőbbrendűt/nagyobbat látok benne, mégha kicsit lentebbről is fotóztad.

Új hozzászólás