Nagyon örülök ennek a képnek elsősorban azért, mert egy vidám pillanat látható itt, színeiben, hangulatában. Az más kérdés, hogyha a Mariann szemébe tekint az ember, vajon ugyanazt az örömöt, ugyanazt a vidámságot látja-e ott, mint ami színekben és mosolyban megjelenik. Másrészt pedig nagyon nehéz munka, nagyon összetett munka önportrét elkészíteni azokkal a fényképezőgépekkel, amelyeket manapság használunk. És elsősorban azért, mert ezeknek az optikai rendszere, még egy megszokott, egyszerű optikai rendszer is sokszor nagyít, torzít. Ez elsősorban a kereskedelmi feladataiból adódnak ezeknek a gépeknek. A tervezők úgy építik meg, hogy az átlagos fogyasztó, használó bármilyen térben minél többet, mindent tudjon rögzíteni, hogy aztán azt a családi albumba hazavihesse. Itt a majdnem állóformátumú képnél elsősorban a kép fölső harmadánál lehet érezni, hogy a kép valamilyen szinten torzít. És az optikai rendszer egy picit a kulcscsont, állkapocs állcsúcs, nyakkörnyékét megint egy picit elhúzza és ettől olyan, minthogyha egy valamilyenfajta tükörképet, vagy egy tükröződő képet látnánk, miközben maga a kép és a helyzet, a fények is nagyon szépek mégis egy picit ez az optikai játék túlzottan karakteressé teszi a látványt. Ezzel kellene egy picit foglalkozni. Talán esetleg nem ennyire szűkre vágni a képet, ahol ezek az arányok egy picit kisimulnak. De a kettő disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:
Aureliano, hát igen, lebuktam :) és erre a mosolyra tényleg szükség van. Semmi esetre sem pazarlás. Teljesen indokolt esetben nyitottam ki azt a dobozt, és nagyon vigyázok rá. Még van tartalék. :)