Az erdőben botlottam bele - olyan nagy volt, fel se mertem nézni.

Szubjektív történetmesélés jön: gyerekkoromban néha elmentünk a szüleimmel erdőbe. Anyám volt az, aki mondta, hogy: "és nézd, Zsoltika, hát ez nem olyan, mint egy manónak az szája? Ez nem olyan, mint egy óriásnak a lába?" Én akkor néztem ki a fejemből, és gondoltam magamban, hogy "nem, anya, ez egy fa". Ez most nem arról szól, hogy az embernek van-e fantáziája, vagy nincs ezeket belelátni, de ezek számomra olyanok, amik nagyon ritkán megoszthatók mással. Én magam úgy látom, mintha, aztán nagyon kevés az olyan helyzet, amikor ez jól indokolhatóan másnak is hozza ezt az élményt. De azt is mondom, hogy és ha olyan, mint egy óriás lába, akkor mi van? Itt elvisz téged ez a formai hasonlóság. Ha ez egy mesekönyv illusztráció, akkor azt mondom, hogy oké, de akkor is nagyon le van vágva, ez maximum egy óriás lábfeje. Lehet, hogy ez most belőlem hiányzik, de én ezzel most nem tudok mit kezdeni, bocsánat. (hegyi)