Utolsó népszámlálós estémen bandukoltam hazafelé. Sötétedett és ijesztően kihalt volt minden. Fáradtnak és elárvultnak éreztem magam, mint az a kosárpalánk a háttérben.

Antonioni Nagyítás c. filmjének hangulatát hozza nekem ez a kép. Olyan élmény, mint ebben a filmben is kapott az ember, függetlenül attól, hogy itt fekete-fehérre van redukálva a dolog, ott vannak a tónusok, és szinte érzi az ember az avar illatát, és érzi azt az ősz atmoszférát, ami oly meghatározó tud lenni ezekben a parkokban. Ez a kép gyönyörű lenne önmagában is, akkor is, ha nem lenne ott az a kosárpalánk. Viszont ettől van az egésznek egy filmszerű jellege, olyan a hatása, mintha valami történetet várnék, hogy itt most mi fog történni. Ez a feszültség az, ami miatt azt mondom, hogy a Nagyítás c. film jut eszembe, mert ott is egy nyugalmas helyzetben egyszer csak a fotós fölfedezni vél valamit azon a képen, készít nagyításokat, és kiderül, hogy egy bűncselekményt fotózott le akaratlanul. Nagyon köszönöm azt, hogy ez a plusz jelentésréteg rákerül erre a képre, és nem csak primér módon ábrázolunk egy évszakra jellemző hangulatot. (hegyi)
értékelés: