A ’70-es, ’80-as években létezett például az Ország Világ, Új Tükör, és más olyan sajtóorgánumok, amelyek az akkor Magyarország nem csak mindennapi eseményeit közvetítették, hanem kis színeseket is lehetett ezekben az újságokban látni fényképek formájában. Egy ilyen ironikus megközelítést látunk itt is. Az, hogy a fényképész észreveszi a kép helyszínét és a kép helyszínében rejlő abszurditást a madáretetővel kapcsolatban, az egy nagyon jó dolog, ugyanakkor maga a helyszín kiválasztása, maga a kamera elhelyezése az némi kívánnivalót hagy maga után, mert attól függetlenül, hogy nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy mint egy bútorraktárban, össze van itt minden zsúfolva. Gondolok itt Oláh Ferencné keresztjének a ferde léczárására, amelyből jobb oldalon egy kis kereszt lóg ki, nyilván egy másik sírdomb kapcsán, a háttérben lévő ipari környezet, a ferdén belógó gyárkémény, a bukszusok és minden, amiket most fölsorolhatnék. Nekem ez egy kicsit kaotikus. Ez azt jelenti, hogy vagy időpontbeli megfigyeléseket kéne létrehozni hajnalban, éjszaka, másmilyen időszakban ugyanezt a képet adott esetben feldolgozni, vagy más pozíciót keresni. Most nekem az ötleten túli hirtelen kattintásnak tűnik, és bár nagyon jó az ötlet, én úgy gondolom, hogy nem átgondolt a kép, zavaros. Ismétlés. (szőke)
Ez lehetne egy jó kis geg, de az ötlet nincs kidolgozva. A nézőpont, a vágás, a mélységélesség mind segythetne abban, hogy a témát kiemelje a környezetből. Itt sajnos a gyár a kéménnyel, a tuják pont olyan súlyt kapnak, mint a téma, így a geg elsikkad, nem csattan.
Nem tudom, hogy az adott helyen, pillanatban meg lehetett volna-e ezt csinálni jól, de most ez így nem hat.