Gábor, nekem nem a 'lila köd' fáj, ahogy írtam is, én el tudom fogadni, hogy van kép, ami nem tetszik, és kész. Nekem a hibaizmus fáj. Hogy az egyik képen a hiba istenítve van a másikon meg leszólva. És lehet leszólva, persze, miért ne, de nem fogom fel, hogy ami itt elrontja a képet, az a másiknál miért nem rontja el. Mert nekem elrontja. Életlen, bemozdult, fényt kapott, stbstb - ezek nekem elrontják a képet. Az élményt. A befogadást. Azt mondja Zsolt, hogy itt az üzenet elcsúszik a formán. Hát nekem egy csomó képnél sokkal jobban elcsúszik az üzenet, annyira, hogy át se jön. És ott is a formán.

És én is dehonesztálónak érzem a 'még nem merik kiadni magukat a tárgyilagosok'-at, mivel szerintem éles-pontos, technikailag - az én szintemen - jó képen is ki lehet adni az érzelmeket, az érzéseket. Nem a hiba adja ki az érzéseket. Régen rossz, és filozófiailag elég messze vezetne az, ha azt mondanánk, hogy az érzéseket csak hibás kép tudja visszaadni. Bár sokatmondó lenne. De szvsz ez nagyon nincs így.

"Nóra köszi, nem Te vagy az első, aki észre veszi az ilyen “ellentmondást”. "

figyelek. :)

"Egyébként nem értem, hogy mi a gond. Nekem jó ez az elemzés.:)"
Idézem magamat.-:)-:)

Ja, a táborlakóknak mondom, hogy már nagyon várom, szerintem jókat fogunk vitázni. :)

Gábor állok elébe.

amúgy persze a világ millió dologból áll, és annyit amennyi idő van, annyit lehet foglalkozni az estiskolával. De annyit talán érdemes. :) Az elfogadás és a megértés kéz a kézben járnak. Ha nincs megértés, nincs elfogadás sem. Ha van megértés, nem biztos, hogy van elfogadás.

"Szeretnénk ezt a képet, jó volna, de az a baj, hogy túl sötét, túlságosan egyben van ez a dolog, olyan, mintha egy sötét lazúr rajta lenne az előtéren és a tájon, vagyis a sötét tónusokban már nincsenek részletek, becsukódtak, ezért a képi értelmezésből is elvesznek ezek a részletek. Ilyenkor laborban más papírt választottunk, itt most mintha kemény hívóval lenne hívva, szóval ha ez elektromos kép, akkor a fotosopban kellene másképp csinálni, mert így most túl nagy a veszteség. (szőke)"

ugyanazt írtuk fent, mint lent. na jó, a lenti pépesítve van. :)

"Feri képe, itt vagyunk, erről beszélünk most. Ez a kép egyrészt egy formai játék, a kerek, a függőleges, a kusza növényi, tehát formák egymással feleselése. Aztán van egy úgymond mondanivaló, a pusztulás szépsége, az elhagyott, funkcióból kiöregedett tárgy, aminek története van és a fotós ezt is szeretné megmutatni. Ez is fontos, és azt kell mondjam, hogy a forma és ez a tárgyi, történeti vonal is fontos. De ettől még a kép eszközeiben primer, elsődleges értelmezési síkon működik. És mivel így működik, igenis vannak határok, amik között kell maradnia technikailag, hogy ne menjen a közlés rovására a technika. Jelen esetben a tárgyi szépség nem tud érvényesülni a tónusprobléma miatt. TEhát hiába TUDOM az agyammal, hogy igen, Feri kiment a kisrétre és ott találta ezt a kutat és szép volt a fényben és öreg és mesei, de aztán mindehhez jött Feri dramatizálása és ez a dramatizálás olyan “jól” sikerült, hogy a mese elveszett, és maradt a forma, de a forma önmagában kevés itt. Tehát ha a tárgy mesei mivoltja a cél, akkor azt kell mondjam, hogy a technika elizélte ezt."

Kb. az ilyen tipusú elemzést tartom én "objektív elemzésnek", persze nem képes ilyen elemzésre bárki, tanulni kell ezt is. De nem kell nekem az a maszlag az átszűrésről, ha Te ilyen tisztán vagy képes látni egy képet.

Én kekec Feri

Már erősen (és régóta) készül -fejben- egy film Bartók zenére, úgyhogy nincs menekvés.

Érdemes kevesebbet akarni?

De persze nem. Rengeteg dolog van, ami nem érdekel, más dolgokról lemondtam.
Node az estiskolára feltöltött képek azért tán elég szűk szelete a világmindenségnek. És ha egyszer tanulni jöttem ide, akkor legalább annyi energiát beleteszek, hogy megpróbálom. És akkor van benne kudarc is, de hát nincs ingyen ebéd.
Ugyanúgy gondolásról szó sincs. Szerintem jól elválasztható az elfogadás és a megértés. Van amit értek, de nem tudok azonosulni vele - vagy mondjuk így - nem tetszik. De attól még elfogadom, mint érvényes, értékes nézőpont.

És akkor most én is elteszem magam - most hogy a szerver órája is többé-kevésbbé be van állítva (látod Pedellus, igaza lett Márknak) elég késő van.

Gábor, a kép van. VAN.
Eddig oké?
A képet egy ember készítette. Volt valami belövése, amit megcsinált. Tök mindegy, mi van a képen ebből a szempontból.

Aztán a kép mondjuk falra kerül vagy monitorra. MIndegy.

És akkor jön a néző. Parammparamm, belép, megnézi. És vagy létrejön a találkozás, vagy nem. Eddig is stimmel, gondolom.

Namost. Hogy miért jön létre? Mert talál valami olyan belső képet, amihez hasonlítani tudja, amihez viszonyítja. Vagyis van egy belső világa a nézőnek, és az a képen keresztül valamiféle kapcsolatba kerül az alkotóval. Ezek részben tanult dolgok, részben élmények, részben mondhatjuk jung szerint közös tudattalannak vagy eredendő élménynek, kultúrköri kapcsolódásnak, mindegy. Ha nem jön létre, akkor mi van?

mondjuk nincs hasonlítható élménye a befogadónak. Vagyis nincs mivel azonosítsa magában. vagy mondjuk olyan mélyen van, vagy annyi ellentétes konnotáció van hozzákötve, hogy emiatt bezár, elfojt, lecsuk, nem akarja befogadni. Az is lehet, hogy az érzékenysége akkor és ott nem elég erős.

Mondok valamit. A vizuális ingerek befogadása éppúgy tanult dolog is, mint amennyire ösztönös. Ha mondjuk valaki csak természetképek között mozog és azokat szereti, azokkal kel és fekszik, akkor arra lesz kihegyezve és abban igen sok mindent meglát és be tud fogadni. De jóllehet egy szociofotó nem mond neki semmit, mert nincs ráhangolva a vevője.

Amikor elemzünk vagy szemlélünk egy képet, mármnint Bandi és én, akkor az úgy van, hogy azt alapnak tekintjük, hogy a kép készítője valamit akart mondani. Valami kód, üzenet van a képben. Tehát innen ndulunk ki. Van, amikor egyből sikerül megtalálni magunkban egy kötődést. Ha ez találkozik az esztétikai helyzettel, ha tehát az üzenete egy képnek esztétikai, formai kritáriumoknak is megfelel, akkor a képről van mit beszélni, el lehet mondani, miért hat rám, miért tartom jónak a kompozícióját. Ha az üzenet megvan, de elcsúszik a formán, akkor el lehet mondani, mit hogy lehetne másképp megpróbálni megcsinálni. Mi alapján? Az alapján a mondjuk kétésfélmillió kép alapján, amit már volt szerencsénk befogadni. Vagyis nagy számú minta alapján. És hát vannak azok a kurva szabályok, amik csak irányvonalak, jobbra és balra, le és fel is el lehet térni, ha az tudatos vagy indokolt. a szabályok ismerete nélkül csak tapogatódzni lehet.

Aztán mi van, ha a forma megvan, de a tartalom nem akar kibújni? Onnantól kell keresni azt a hasonlóságot, ami elindíthat, hogy vajon mit akart mondani az a valaki azzal a valamivel. Ez olyan, mint a régészet. Feltárni magamban emléknyomokat, előhívni apró mozaikokat, amikből tehát a részekből lehet keresni mint egy puzzle esetén hasonló darabokat.

Itt van ez a kép. Technikailag nem jó. Mondjuk közepesen nem jó. Tehát nem annyira szar, hogy ne tudjam sejteni, mit akart Feri, de annyira igen, hogy azt mondjam, hogy ez a technikai nyavaja az, ami elbizonytalanít abban, hogy mit akart, mert egyszerűen jel-zaj viszony hiba van, vagyis bassza meg az ellefényt és a szar gépet és a fotosopot, itt biza a részletek elvesztek, és részletek nélkül nem jön át az, ami az üzenet - igen, mivel láttam már sok hasonló képet, sejtem az üzenetet, de ilyenkor kell azt mondanom, hogy az én rutinom, hogy láttam hasonlót és sejtem, az csak arra jó, hogy ne tárjam szét a karom, de más ha nem látott és nem érzett ilyet, akkor nem fog beljebb jutni a képbe.

Ami az elutasítást és a kudarcot illeti: az elutasítás a tiéd. Nem a képé és nem az alkotóé. Mesi nézete nem rossz, ha ez itt egy szimpla képfeltoló oldal lenne, akkor azt mondanám, hogy korrekt, hiszen vagy tetszik vagy nem, mit kell ezt ragozni. Azt kell ragozni és itt mondok ellent Mesinek, hogy mint fentebb mondtam, ez gyakorlás és tanulható, vagyis egyrészt kurva sok képet kell megnézni, másrészt kell sokat róla dumálni ahhoz, hogy kialakulhasson az úgynevezett műélvezet.

Más példa: a zene. Énnekem Bartók baromira nem felfogható. Mondhatnám, hogy zárt, hogy kudarc, hogy kakofónia, hogy lila művészkedés. De nem mondom, mert tisztában vagyok vele, hogy az én antennámon kell állítani, és nem Bartókot alázni. Ha ez fontos számomra, akkor belemélyedek és bartókozok egy ideig, hogy beljebb jussak. Ha egyedül nem megy, kérek segítséget. De nem adom fel. Az lehet, hogy nem fogom szeretni, de el tudom érni, hogy érezzem, hogy megsejtsek belőle valamit. Vagyis ez igaz a képekre is, hogy a közlést evidenciának véve - merthogy nem tételezem fel senkiről, hogy csak bosszantásból csinál valami rosszat - tehát a közlés evidencia, akkor nekem kell dolgozni rajta, hogy megértsem.

és most lefekszem aludni, mert amúgy se, de így aztán meg végképpen nemtudok rendesen fogalmazni...:)
jóéjt!

na ez igaz valóban.
mert van, hogy egy kép egyik nap tetszik, másik nap nemannyira.
meg van olyan is, amit te mondasz, hogy nekifutok többször és egyszercsak tetszik...vagy nem. meg az olivabogyó is igaz:)))) nagyon utáltam, aztán egyszercsek jó pillanatban, jó hangulatban, jó társaságban olyat kostóltam, ami tényleg nagyon finom volt és azóta imádom!
de ez a kudarc szó....szerintem nem kudarc az, ha nem jön össze az a bizonyos kapcsolat, már ha nem minden képpel kapcsolatban.
nem lehet mindig mindent megérteni, meg ugyanúgy gondolni, meg szeretni, meg nemszeretni. vagy igen? az egész mindenséget akarod, ha addig élsz is?:)))

Ez így azért nagyon kényelmes álláspont.
Ránézek, nem tetszik, odébbmegyek. Én bizony vissza-vissza járok egy-egy képhez, ízlelgetem, forgatom. Letakarok belőle, hozzálátom ami a kereten kívül van. Új asszociációk, új meglátások adódhatnak (már ha valahol meg bírom bontani egyáltalán.) Azt mondják, az olivabogyót hétszer kell megkóstolni, mire megszereted. Én nem bánom, ha egy kép nem adja olcsón magát, az értékeit, a meséjét, de az rosszul esik, ha annyira zárt, hogy nem bírom megkezdeni.
Az egyfajta elutasaítás, egyfajta kudarc. Ilyenkor van az, hogy csak annyi marad bennem, hogy ez a kép nem nekem készült. És persze ez nagyonis kettőn áll. Szóval ez nem az alkotó kudarca, tán nem is csak a befogadóé, hanem a párosé.

értem, de miért kell küzdeni azért, hogy elvarázsoljon téged is egy kép, ami másik kettőnek vagy akárhánynak tetszik. ha neked lepereg , akkor lepereg, ezért mondom én mindig azt(akkor is!! :D ), hogy lehet bárhogyan elemezni egy képet, lehet az szépenszerkesztett, meg lilaködös:) meg akármilyen díjnyertes, mindenféle , már elnézést, de okoskodásokkal alátámasztva a lényeg, hogy tetszik vagy nemtetszik. neked!! és, ha nem, akkor keresni kell olyat, ami neked tetszik és annak örülni, meg érezni meg ilyenek. miért kell görcsöt kapni attól, ha saját izlésed van és az nem olyan, mint másé.

Emese, a fáj, az itt csak egy rossz szóhasználat.

Vannak képek, ahol annyira nincs kapaszkodóm, hogy csak üresben pörögnek a fogsakerekek és nem tudok egy centivel sem beljebb jutni. Ott van pédául Kriszta legfelső kiemelt objektuma. És félreértés ne essék, itt most nem egy konkrét képről van szó, hanem általálnos fogalmakról. Csak vettem egy példát. Neked az nagyon tetszik, varázslatos. Én képtlen vagyok benne bármi ilyesmit látni. Nézem az ezer technikai hibával megvert nemtudommiben tán tükröződő ablakokat. Ez Kriszának nyilván fontos. Neked is tetszik. Valhol, valami nyilván van benne. Az én agyam, meg csak próbálkozik, küzd, aztán feladom. Na erre gondolok amikor azt mondom fáj. És ez itt nem művészség, vagy művészkedés kérdése, hanem ismeretelméleti kérdés. Egy olyan kép, ami számomra teljesen idegen fogalmakkal dolgozik, az befogadhatatlan. Nincs kötődési pontja, lepereg.

Itt például az, hogy ellenfényben fotóztam, egy elég gyenge géppel. Laborálva nem lett volna gondom.

meg egyáltalán mi is a hiba ?

Nóra, a hibáról:
a kép ugye úgy épül fel, hogy vannak formák, a formák adnak egy kompozíciót, mindezek meg vannak fejelve tónusokkal, élességgel, mélységélességgel, fényekkel és árnyékokkal. Ezek arányaiból áll össze minden kép.

a valóság is hasonló, csak egyrészt időben zajlik le, másrészt térben - na ez a kettő, ami nincs egy az egyben a fotón. Lehet ezeket imitálni.

A hibának súlya és iránya van, rétegei. A kérdés, hol hibázik az alkotó. ÉS hogy a hiba hozzátesz a kép esztétikájához, formájához, üzenetéhez, vagy sem.

hu
hát nem hiszem, hogy írásban megtudnánk érteni egymást feri..
már csa kazért sem mert én figyelmetlenül gépelek..
szóval ne haragugy de nem is kezdek bele az alapfogalmaink tisztázásába..
meg még azt sem tudom hogy ami neked alap fogalom az nekem az-e
és fordítva

Gábor, kérlek mond már el nekem, hogy miért fáj az, ha olyan képet, képivilágot vagy bármit látsz, ami neked nemtetszik? ezt valahogy a sok fotósoldalon se értem meg.

PS - labor
ha tudod mit akarsz, a PS nagy segítség
ha nem, sűrű dzsungel

Ez egy olyan fura helyzet, hogy egyszerre kéne szubjektívnak is lenni és beleérzőnek, meg egyszerre objektívnak és tárgyilagosnak is. Megpróbáljuk, legfeljebb, de a kép elemzésénél nem az objektivitás a cél. Hanem az, hogy elmondd, amit gondolsz, amit érzel, amit kivált belőled egy dolog, egy üzenet, aztán ha ez megvan, akkor lehet foglalkozni a formával is.

A tartalom nem elkülöníthető a formától. Ha egy erősen emocionális, szubjektív érzést közöl egy kép, ha az alkotó egy úgymond felfokozott állapotban úgymond extatikusan vázol fel egy képet, akkor ott ha ez az üzenet működik, akkor a forma másodlagos. Olyan dolgokat próbálunk megfogni az elemzésnél, amik nem tárgyiasak. MInden képi közlés értelme onnan indul, ha van üzenet. Ha van mondandója az alkotónak. Ha valamit akar, ha valamilyen kapcsolatot akar a befogadóval.

Vannak képek, amiknél a forma fontos, hiszen formai az üzenet alapja. Ez nem jelentheti, hogy csak a forma elég lenne, de a forma ott elsődleges.

Mondom máshogy. Feri képe, itt vagyunk, erről beszélünk most. Ez a kép egyrészt egy formai játék, a kerek, a függőleges, a kusza növényi, tehát formák egymással feleselése. Aztán van egy úgymond mondanivaló, a pusztulás szépsége, az elhagyott, funkcióból kiöregedett tárgy, aminek története van és a fotós ezt is szeretné megmutatni. Ez is fontos, és azt kell mondjam, hogy a forma és ez a tárgyi, történeti vonal is fontos. De ettől még a kép eszközeiben primer, elsődleges értelmezési síkon működik. És mivel így működik, igenis vannak határok, amik között kell maradnia technikailag, hogy ne menjen a közlés rovására a technika. Jelen esetben a tárgyi szépség nem tud érvényesülni a tónusprobléma miatt. TEhát hiába TUDOM az agyammal, hogy igen, Feri kiment a kisrétre és ott találta ezt a kutat és szép volt a fényben és öreg és mesei, de aztán mindehhez jött Feri dramatizálása és ez a dramatizálás olyan "jól" sikerült, hogy a mese elveszett, és maradt a forma, de a forma önmagában kevés itt. Tehát ha a tárgy mesei mivoltja a cél, akkor azt kell mondjam, hogy a technika elizélte ezt.

Ami a művészkedést illeti, ebben van egy pici él, és azt kell mondjam, hogy picit dehonesztálónak érzem, mert itt igen sok fontos dolog van, de a legfontosabb az érzéseitek megnyilvánulása, és ha ez művészkedésnek van mondva, vagyis nem művészinek, hanem "kedésnek", akkor ott maga az érzés hitelessége kérdőjeleződik meg. Márpedig azt gondolom, hogy erről nincs szó. Ahogy arról sincs, hogy azok, akik a tárgyiasságot, a konkrétségot szeretik, azokban ne lenne érzelem, vagy érzés. Van, csak egyelőre biztonságban érzik magukat a tárgyiasságban és bizonytalannak az érzéseik "kiadásában".

Ami a labort illeti, sok mindent lehet mondani a digitálisra és azt is, hogy ott nevezhetjük labornak a fotosopot, de a nevezhetjük, az olyan mint, az nem az. Igen konkrétan láthatoó nem egy kép esetén a különbség a digit és az analóg között, ez nagyrészt technikai ok, másik nagyrészt meg felfogásbeli különbség. nem tudom ezt mással példázni, mint a kézzel faragó asztalos és a dekopírfűrész példájával. Mind a kettő asztalosszerszám, avatott kézben a dekopírral is igen jól lehet imitálni a kézi munkát, de az imitáció imitáció marad. Semmi baj ezzel, ha tudjuk a határokat és a különbséget, és akkor ahhoz az eszközhöz nyúlunk, ami adekvát a feladathoz.

Csak rajta Roli, mert amíg alapfogalmakon nem ugyanazt értjük, nem tudunk normálisan beszélgetni, tele vagyunk már ígyis félreértéssel.

hát ennyire már ne mtudom
meg vagy 10 éve járt oda cimborám lehet változott
de akkor igen
de az nem is lenne baj, hogy autodidakta
mert hát a filozófia szakon gondolkozni próbálnak megtanítani (sarkítok)
azt pedig magának kell megtanulni mindenkinek

Autodidakta módon?

tanítják ja
de ahogy mesélték nem tul jól..

Hát, persze, el filozófálgathatunk, itt hogy mi az objektív, meg, hogy abszolút objekívitás nincs is, csak hogy ezt tanítják ám, Debrecenben.-:)

na
hát ez benne a szép
a kép alkotásban
meg az életben
de télleg

ami valakinek lilaköd és művészkedés
az másnak varázslatos és elragadó
mintha egy másik képről beszélnének
pedig ugyanarról
naez az igazi szubjektivitás (hu, ezt a szót életemben ennyit nem írtam le ennyiszer mint ma )

az a"baj" feri, hogy amiről beszélsz az nem objektív
talán rosszil értelmezed a szót
illetve másképp mint én
azt hogy mit lát rajta a pedi. az az ő szubjetív látásmódjából következik
köze nincs az objektivitáshoz

Üdvözöllek, Nóra, leki társam.

Néha nekem is fáj a lilaköd meg a "művészkedés".

Amúgy ezen a képen tényleg egy halavány árnyalattal túl van húzva a kontraszt. De épp csak egy kicsit.

De én legjobban azt szeretem, ha a képem úgy kép, ahogy lejön a ccd-ről.
És ha látom rajta, hogy mit ábrázol és hogy az a folt ott a feje, vagy a lába.
Nekem már csak ilyen paraszt szemem van.

Pedig egyszerű, pedi.:) Csak a kész alkotás kézzelfogható, következésképp a kész alkotásról lehet tényszerűen beszélni. Egy példa: elütött egy tanár egy gyereket, a gyerek szülei agyonverték a tanárt. ez egy hír volt. Szeretném én ezt megfényképezni, keresem hozzá a lehetőségeket, ez eddig teljesen szubjektív. Ellenben amikor Te meglátod a képet, és elmondod, hogy mit látsz rajta, milyen magas, stb. az az objekívitása a képnek.:)

nem
a hiba is szubjektív
szerintem
sőt...

Roland én azt teljesen megértem, hogy ez tetszik neki, az meg nem, sőt tökéletesen érezni az elemzéseken azt is, hogy éppen milyen hangulatban készülnek. Nem azt nem értem, hanem magát a hibaizmust talán, hogy a hiba hol hiba, hol meg jó, és ez előre totálisan megjósolhatatlan. A tetszés szubjektív de a hiba az hiba, nem?

Zsolt, nekem pl. nem ez a kép szar, hanem amiből semmit se tudok kivenni. A paneles, azok a fura fehér vonalak, a lábak, mittudoménmég melyik. Ma több is volt ilyen. Nem egyre gondoltam, hanem a stílusra. Hogy az mi a jó égtől jó kép, nagyszerű kép, csodálatos meg varázslatos. És ez most nem ízlések és pofonok kérdése, mert az pl. Roland képei, amikhez abszolút lövésem sincs, miről szólnak, nem is tetszenek, és ez tényleg magánügy, nem ide tartozik. Ide az tartozik, hogy mi a jó a hibás, a rossz, az életlen, a rosszul hívott vagy akárhogyan elrontott képekben. Mi a szép bennük, mitől csodálatosak? És más képeken meg a hiba - kontraszt, élesség, anyámtyúkja - miért javítandó hiba. Nem értem, és nem is látom. Azt sem értem, hogyan jön ide a labor vs fotoshop, meg hogy az miért különböztetendő meg. Gyanítom ez már purizmus, hogy ami analóg az jobb, mert jobb, nem mert jobb, hanem mert analóg és ami digitális az automatice alsóbbrendű, másodrendű. Holott ami a filmnek a labor, az a digitálisnak a fotoshop és ez ilyen egyszerű. De ez tényleg mellékszál.

Feri, az elemzés miért lenne objektívabb? Az elemzés nem kulimunka, Feri. Az elemzéshez éppúgy kell tudnod megnyitni magad és átfolyatni magadon a képet, mint amikor a fotós a fejében vagy a környezetében meglátja az eszenciális képcsírát. Annyi a különbség, hogy az elemzésnél nem tudsz javítani, nem is dolgod.

Lehet ám, hogy annyi a megfejtés, hogy rossz időpontban jársz ki fotni, és nagyon kemények a fények.

ja
gond nincs
én csak meglepődtem azon, hogy Nóra meglepődött azon, hogy a Szőkének teccik egy kép
egy másik meg nem
és ellentmondást fedezett fel ebben
és hát nyilván van..mert hát szerintem a képelemzás nem tul racionális..tehát tele van ellentmondásokkal..amennyiben egy ember készíti :)))

Nóra, nincs ellentmondás. Az egyik képnél kellenének a részletek - a kekec Feri képén például itt az egész egy nagy katyvasz lesz attól, hogy rátolta a kontrasztot és ettől elveszett minden a sötét tónusban és így a kútkerék és a kút struktúrája egy fekete masszába van, mintha megégett volna minden. Tudom, ez divat, szokták szeretni az ilyen dramatizált képeket, de nem jött be, mert ha nincs részlet a képen - EZEN a képen - akkor a kép szar - ez a kép szar. De jó volna látni hogy melyik képről írtuk hogy jó, amit te példának hozol fel, hogy arról is el tudjam mondani a véleményem.

Rolinak abban van igaza, hogy nem sablonokat gyártunk. Volt már példa a képkeretezés, ami alapvetően marhaság digitálisan, de van kivétel, amikor meg a kép meghal, ha nincs köré téve egy lezáró forma.

De mondhatok mást is.
Régen, amikor analóg volt és nem digit, akkor az volt, hogy a fotós kiválasztotta a filmet - ez már eleve megadott egy raszterességet, karakterisztikát - aztán választott hozzá megvilágítást, elkészült az exponálás, aztán választott hozzá a filmhez hívót és hívási időt, aztán amikor az megvolt, akkor betette a nagyítógépbe, kiöntött 2-3 féle hívót a tálakba és elővette a papírjait, lágyat, keményet, speciált, sokféle volt, és elkezdte az egészet finomra hangolni, szóval a folyamat a labor után ért véget. ÉS minden alkotónak megvoltak a maga megszokásai, trükkjei, hogy mondjuk keményre hívta a filmet, aztán normál papírra lágyabban hívta, és mondjuk rövidebben exponált a papírra, szóval a labor ugyanolyan fontos állomása volt a folyamatnak, mint az exponálás.

Ma nem így van. Ma fogja a digit gépet, be van állítva mondjuk 200-ra, ami csak egy viszonyszám, a valódi filmes érzékenységhez köze nincs, és lő valamit. Aztán kiszedi a gépből és nincs más út, minthogy előveszi a fotosopot és imitálja a labort. Igenám, de nem ugyanaz az időbeni lefolyása a dolognak, mert míg az egyiknél a vegyi kísérletek igen finomra hangolt eredményeket hoztak, és nem volt két egyforma kópia, addig a digitnél a fotosop "labor" éppenhogy arra való, arra megy ki, hogy van időd bindzsizni. Na ja, csak a kontroll nehezebb. Az egyik technika ugyanis a kezedben és a szemedben van, a másik meg főleg az agyadban.

Hát, nem tudom, érthető-e.

szerintem
a kép az alkotóról "mesél"
az elemző pedig a képen keresztül szintén önmagáról "mesél"
legalább annyi kiderül egy őszinte elemzésből az elemzőről
mint az alkotórol
sőt..
mert egy jó képelemzés is nyilván egy alkotás

ha jól értem amire utalsz akkor te arra gondolhacc
hogy van egy képed
és írnak róla
és akkor egy teljesen más (tőled viszonylag független) véleményt kap róla
ami jó esetben nem elfogult
de hogy kevésbé lenne szubjektív..
hát azt kétlem

Egyébként nem értem, hogy mi a gond. Nekem jó ez az elemzés.:)

Roli! Mindég az elemzés az objektív. Pontosabban az objektívebb mint az alkotás. Az alkotás van tele a szubjektívitással.

Feri :)

te feri
nem szoktam tévedni

Pedig nem ártana, ... Csak azért, hogy ne tévedj nagyot.-:)

ja, ja
mondta már más is , és jelentkeztem us majdnem a debreceni filozófia szakra
és ahogy néztem még fel is vettek volna...csak annyira nincs értelme annak, hogy a filozófia diplomája legyen az embernek..

Egy filozófus veszett el benned.

az a fura nekem, hogy mintha matematikai racionalitást várnátok egy képelemzésnél
nem akarom tul okoskodni de a képelemzés egy erősen szubjektív műfaj..
persze mi nem az...de ez télleg nagyon
az képelemző személy ízlésétől, vizuális kultúrájától, világ szemléletétől stb stb függ pl.
szóval nincsennek itt kőbe vésett tízparancsolatok..

Köszönöm az értékelést, a véleményeket. Nóra köszi, nem Te vagy az első, aki észre veszi az ilyen "ellentmondást". Viszont azt már talán nem tudod, hogy Én kértem a kemény véleményt, és a pedi le akar szoktatni a bindzselésről.-:)

[már én se értek semmit. Itt baj, hogy kicsit sötét, a másiknál meg kivenni nem tudom mi van a képen, de az mesebeli, meg varázslatos. Nem értem. Bocs Feri, nem ezt, csak néztem a képeket, az értékeléseket, és itt kibukott belőlem...]

Ez nagyon szép:)