Bécsi háztető.
Itt is a megfigyelő szerepet látjuk, és ehhez azt fontosnak tartjuk még elmondani, hogy bár nincs szigorúan véve, hogy a leckéket sorrendben kell elkövetni, de azért nem véletlen az a sorrend, ahogy a leckék egymásra épülnek, és ez a sor egy utazás saját magunk belső világában, erre épülnek rá a 10-es utáni leckék, vagyis mindebből az is következik, hogy ez a belső megfigyelés, ez a szembenézés és önábrázolás mivel még nem érkezett el hozzánk és nem tudtunk István képein keresztül ezzel foglalkozni, szinte magyarázza azt, mi az, ami miatt ez a kép nem hordoz személyes üzenetet a megfigyelés tényén kívül. Ezt a sorrendet persze fel lehet rúgni, de akkor győzz meg arról, hogy ezekben a magasabb számú leckékben ezeket a helyzeteket meg tudod oldani és akkor nincs semmi probléma, most ez a kép így nem elfogadható a 13-as leckére, és azt kérjük, hogy az első, második, harmadik leckében mélyedj el még előbb. (szőke)
Sajnos csoportban voltam, az idegenvezető meg hajtott minket mint állat :-(
Na meg számítsd be nekem, hogy tök kezdő amatőr vagyok, egyszerűen csak nem hagyhattam ki ezt a képet, mikor megláttam a házat a házon, pillanatra lemerevedtem :-) Soha nem tanultam fotózni, csak lefényképezem ami tetszik, ezért is jöttem közétek, nagyon örülök a kritikáknak, ebből tanulok!