elmentél

elmentél

Emlék Tőled. Igaz, összetörhet, de mégis mindig megmarad.

Az a helyzet, hogy ebben a tónusban nem nagyon értem, hogy mi történik. A nyakkendőhöz hozzá van kötve a virágcsokor, és mellé van téve a lámpás, együtt vannak a fallikus, és a női formák, mind a két üzenet egyszerre működik, ami nem baj. Technikailag viszont annyira agyon van verve ez a kép, hogy sajnos ez nagyon sokat ront most az élvezhetőségén. Egyrészt, mintha bemozdult volna, és utólag lenne élesítve, másrészt nagyon belementünk ebbe a furcsa szürkeségbe. Nincsen húsa az egésznek, nincs dinamikája, nagyon le lett fojtva a tónus. Olyan erősen, hogy bizonyos dolgokat nem is értek, miközben szolarizációs hatásokat is észreveszek, szóval elég sok minden dolgozik itt, de ezek most nem a kompozíció érdekében történnek, hanem olyan, mintha valamit, amit a helyszínen nem oldottunk volna meg, utána a terepasztalon kezdenénk el boncolgatni. Ezt visszaadom azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy gondolja újra ezt az egészet, és próbálja meg egyszerűsíteni, és közelebb hozni a nézőhöz, hogy értsem, hogy miről akar mesélni. (hegyi)

Hozzászólások

Onnan kezdem, hogy le kell menni az alapokra, tegyük félre az asszociációkat, mert azok ideje akkor jön el majd, ha már az alapok megvannak, és akkor sem biztos, hiszen mint írtam, a csendélet nem kötelezően kell akarjon üzenetet közvetítsen mást, mint ami adódik önmagából, a kompozícióból. Az első, amit látok, hogy szürke az egész, és a foltokban látható fény ezt az egészet így komorrá és zaklatottá teszi, ez ellene dolgozik eleve a harmóniának. A lámpa és az ő díszítése része lehet egy konyhának mondjuk, de csendéletre nagyon erős, határozott önmagának való zárt rendszer, nehéz hozzá pásszítani bármi másik tárgyat eleve, annyira uralkodik. Az elborult váza nyakkendő is lehetne, nem dekódolható, mert fény nincs rajta, beleolvad a szürkeségbe. Mindez igen erősen levegőtlenül be van szorítva a képmezőbe, sehol tér, sehol nincs kellő felület a tárgyaidnak. Aztán az is van, hogy két tárggyal nehéz komponálni, nem mondom hogy lehetetlen, de nem szokás. Tehát fények, tónusok, formák, ezek kölcsönhatása az alap. Aztán ha agresszív egy tárgy, mert dísz van rajta, vagy mert formájában túl sok a "trükk", akkor az a tárgy a többi tárgy viszonylatában baromira főszereplő lesz, és ezt neked kell lágy, egyszerű formákkal visszahozni, nem még rátenni egy dőlt vázával és a rózsa fejének zajos erejével. Kérlek tényleg hallgasd meg Demeter szövegét a leckeleiratban.

Zsolt, nem értelek, fejtsd ki lécci - ha van idöd és kedvet, mi a formai hiba a képben? Ez nem értetlenség, valóban nem értem. Ha hibás, ha nem, ez tudatos kompozíció, a lámpás és a virág a vázában egy (elforgatott) keresztet alkot. A víz nélküli váza eredménye a kiszáradt virág, a múlandó élet, amihez képest a lámpa szinte örökéletü. Ha te másképp látod, vagy inkább úgy fejezném ki hogy ez az üzenet nem jött át, akkor add meg az esélyt, hogy én is lássam, hol történt hiba. -kösz

Ha lehet egy javaslatom, előbb formailag kell stimmelnie a csendéletnek, ha az megvan, akkor már adja magát, hogy a beállítás mit bír el, mennyi és milyen üzenet tolható át rajta.

Ez valóban csak egy kisérlet volt, láthatóan sikertelen... Az elszáradt virág egy (szögletes) vázában víz nélkül feldölve a halandóság, a porcelán lámpás az idötlenség. Így van ez az emlékekkel is, a materiális dolgok elenyésznek, ami megmarad, nem kézzelfogható...
/köszönöm az ellemzést/

Új hozzászólás