Az a dinamikai játék, ami létrejön azáltal, hogy ezek a fák így megdőlve szerepelnek, nyilvánvaló, ez tükröződés lehet valamilyen vízfelszínen, vagy valami hasonló visszaverő felületen. Mindezzel együtt, erre átlósan jönnek azok a hullámok, amik ezen a vízfelületen létrejöttek, tehát az egész egy nagyon jó ritmust hoz létre. Ennek a ritmusnak ellentmond a kép középső kétharmadánál elinduló másik két fa formája. Ezt a nagyon határozott kiáltásként létrejövő ritmust megtöri ez a két másik fa. Ez rendben van, el tudom fogadni, de az kérdés, hogy ez most mit is szeretne nekünk mondani, hogy ezt a drámát visszahúzza. Egyetlen egy dologgal nem tudok egyetérteni: a kép alsó részén a kép határának a meghúzása. Annyira vékonynak sikerült ez a part, annyira vékony ez a kapcsolódás, hogy nekem ez most olyan, mint egy elsüllyedő világ, de inkább kompozíciós hiba. Ha a tömegeket nézzük, a kép fölső fele több mint 50 százalékában ez a lírai utalás van jelen, aztán a másik 45 százalékban maguk a konkrét formák, a fáknak a vonalával, és aztán 1-2 százalék marad arra, hogy ez az egész megálljon a lábán. Ha már ezt hozom, akkor oké, kevesebbet adjak föntről, és vágjam le ezt az egész talapzatot, akkor az ember elkezdhet azon gondolkodni, hogy mi lesz. Szóval ez egy jó ritmus lenne, rajzos tónusokat kapunk, de mégis nekem ettől ez nem egy határozott döntés, nem érzem az indokát ennek a vágásnak. (hegyi)
értékelés:
Hát, mindenesetre majd figyelem a lehetőségeket, de itt tényleg nem volt igazából több alapnak való partrész.