Eme

Portékat próbálgatok.

Dinamikus a kompozíció, amit beállítottál, attól válik izgalmassá, hogy a gitár és a jobb oldali feketeség billegteti ide-oda az egészet, és mivel a modell nem egy nyugalmas középponti helyet foglal el, így ez adja a mozgást. Amire figyelni kell, az a világítás, mert most az arc és a váll ing fénye nagyjából ugyanabban a fényterjedelemben mozog, és így elvonja a váll a figyelmet és a fókuszt az arcról. Ha van egy ilyen megfigyelés, akkor a lámpa elé érdemes egy kartont tenni takarásnak és azt mozgatva megfigyelni, mi változik azzal, ha itt-ott csökkentjük a fényt. A másik, hogy a vetett árnyék nem mindig jól adja magát, itt most a modell nekünk jobb oldalán az orrnál alakul ki egy amorf forma, ami még nem lenne önmagában zavaró, de eg a hajon is folytatódik és egy furcsa vágást ad ott, ahol a sötét és világosabb rész találkozik. Ilyenkor vagy egy másik lámpával, vagy egy visszaverő felülettel derítünk, és ezzel érjük el azt, hogy ez a kontraszt csökkenjen, vagy a modell fejének tengelyben történő mozgatása, forgatása is adhat jó eredményt. Ezzel együtt a kép kifejező, jó portré, talán a gitárt lehetett volna még 4-5 centit emelni és akkor az is hangsúlyt kap. Mindenféleképpen gyakorolj, csinálj még portrékat, mert a meglátásod jó. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nekem nagyon tetszik. Szép fények, (tetszik ahogyan mind a két szem fényt kap), szép ívek (arc, haj, gitárrészlet), és szép fiatal lány....Próbálgasd még Viki!

Bélabéla, rajta vagyok a témán!

próbáld Viki,próbáld -mert alakul szépen, tán csak annyit, hogy ha már ott az árnyék az arcon akkor az orr és száj között azt a kis világos foltot besatíroznám. máhogyén...

Új hozzászólás