Emlék

Egy enteriőrt, egy épületrész belsőt látunk, ha nagyon konkrétan akarom mondani, akkor ez a Marton háznak az egyik részlete. Igazándiból ez egy kettős osztatú kép. Van egy kinti és egy benti világ. Ez nem csak formaiságában jelenik így meg, hanem tónusrendjében is. A kinti világ, ahonnan jön a fény és a benti konkrét helyzet, ami ezáltal a fény által válik értelmezhetővé. Szeretem ezt a képet, de van benne valami félénkség, van benne valami olyan távolságtartás, ami még nem a megélt élmény, hanem a megfigyelő szerepe. Amikor egy vendégségben vagyok, és nem merek odamenni a vitrinhez megfogni a nippeket és kézbe fogni a kis aranyhalat, meg a kisbáránykát, hanem csak nézem vágyakozva, hogy mi lesz akkor majd, hogyha esetleg ez megtörténhet. Nekem ez egy ilyesmi helyzet jelentése egyébként, hogy maga a kamera nézőpontja, ami tulajdonképpen a szemsík, a horizont, az lejjebb van ezeknél a tárgyaknál, tehát ezzel ez egy vágyakozó, fölfelé tekintő állapot. A távolság is, tehát, hogy nem egy makrót, nem egy közeli felvételt látunk, mint hogyha egy kisgyerek állna és nézne fölfelé a szülők fölső világába, ahol a csodák történnek és vágyakozna arra, hogy valaki vegye le neki azt a Flóra szappant onnan, hogy hadd játsszon már egy kicsit vele. Ilyen érzés nekem ez a kép. Kedvelem egyébként. Annyit talán, hogy ott érzek egy pici bizonytalanságot itt a döntésnél, hogy a Flóra szappan az ott most a határon billeg. Egyrészt egy kicsit össze is van mosódva azzal a szélcsengettyűvel, kagylóhéjakkal, másrészt pedig formájában is vágja ez az ablakkeret ezt az egész történetet. Én tudom, hogy azt szerette volna a Mariann, hogy legyen benne az a kis függönyrészlet és azok a kis ornamentikák, de valahogy most ez a három forma nincs összekapcsolva nekem egymással. Nem tudom, hogy honnan kellett volna, vagy honnan lehetett volna ezt jobban megcsinálni, de valahogy ez formailag nekem most nem áll össze egésszé. Úgyhogy én azt mondom, hogyha lesz majd mód, akkor ezt itt lehet, hogy meg kéne ismételni, ezzel még kéne foglalkozni. Egy kicsit közelebb kéne kerülni ehhez, nem csak fizikailag, hanem élményként is. (szőke-hegyi)

Hozzászólások

Szerintem nem hiányzik semmi az ablakból. Ott van minden, ami kell. Ott jön be a fény.

Szép, kellemes, nekem üres az az ablakrészlet, kell oda még valaki, valami.

Új hozzászólás