A Metropolitan Museum of Art tetőteraszán egy kínai (azóta a nevét sajnos elfelejtettem) művész szabadtéri kiállításán készült kép

A kép egy látszólag dekomponált kép, ugyanakkor mégiscsak a kép két oldalára két nagyon fontos információ a kivágással elhelyeződik. Elsősorban én azt érzem problematikusnak ebben a fekete-fehér alkotásban – miközben nagyon szeretem a képet – hogy a kép előterében lévő kirándulókorlát, nyírottbokor-sövény, amely párhuzamosan halad, de egyáltalán a horizont ezzel a várossal kapcsolatban, ami a felhőkarcolók függőleges tengelyeiből érződik, buktatva van, maga a kompozíció balra bukik, ferde, sőt, a házak is ferdék. Ugyanakkor a kép bal alsó sarkában van elhelyezve a két modell, és a jobboldalon ellensúlyként egy ilyen szürreális szörnyeteg, krokodil, szintén ott van, ami húzná vissza a képet jobbra. De mivel formájában is bizonytalan, a tónusa miatt is, meg kiállnak belőle ilyen nem meghatározható formák, talán villa vagy kések, de foltértékében nem az a világos felület van ott jelen, mint a bal alsó sarokban ezekkel a fehéres-csontszínű pólókkal, nem rántja a képet vissza semmi. Mivel a tengelyek és az előtérben ez a korlát, és minden, ami a horizonttal kapcsolatos és a házaspár gesztusa, balra kitekintése is balra húzza a képet – ez a kép folyamatosan balra süllyed. Azt el tudom fogadni, hogy azt szeretné az alkotó elérni, hogy a néző attól legyen feszült, hogy ezt a képet balra buktatom – de ezt a döntést nem érzem határozottnak, inkább úgy tűnik, hogy éppen két állomás között áll ez a new yorki metrószerelvény, és már elhagyta az egyik állomást, de még nem ért oda a másikra. Ez pedig szerintem a döntés bizonytalansága miatt van; meglátok egy élményt, egy szituációt, és hamarabb kattintok, minthogy ez az egész sűrűsödne bennem. A képen két fontos szereplő van, a házaspár és a szörny. A kettejük viszonya a kép fő motívuma. Egyik irány, hogy az ember szempontjából nézem a szörnyet és ahhoz arányítok, a másik, hogy a szörny ül rá a képre és tornyosul a történetre, de itt most ebben is a két irány között állunk félúton, a szörny nem elég nagy, hogy tornyosuljon, a házaspár nem elég nagy, hogy humorossá tegye a szörnyet, tehát ebben is dönteni kell a kép készítésekor, hogy mi az, ami számomra alkotóként ebben a helyzetben fontos. (szőke)
értékelés: