ez nem történet, ez egy asszociáció Feri képére.
kulcsszavak: város, fenyegetés, madár helye

Nagyon szeretem ezt a képet, de talán Jóska előző munkáinál mondtam, hogy egy picit több Kepes Jóskát várnék, és nem szakmai szempontból, ezért nem tudom berakni a láncreakcióba ezt a képet. Amennyiben nem láncreakciós kép, hanem az oldalon házi feladatra érkezett munka, épített környezetre elemezhetem, de arra is azt mondom, hogy nem lép túl azon, hogy Budapestről, vagy akár valamilyen nagyvárosról nagyon sok ilyet láttunk már. Nem tudok erre mást mondani, mint hogy és mitől lesz ez több, mitől lesz ott a kézjegyed, Jóska. Ez nagyon fontos. (szőke)

Ezen a képen valamilyen külön technikai trükk van alkalmazva, hogy így be van sötétítve a széle és ez a fajta hatás a régi, analóg, kevésbé korszerű gépek sajátja, tehát mindenféleképp érződik ezen a képen az, hogy Jóska nagyon is vonzódik ehhez az archaikus szemlélethez. Abszolút szimmetriára, geometriára építő kép, higgadt, szinte mérnöki munka, és mint ilyet úgy gondolom, hogy teljesít is a Jóskától megszokott precizitással. Nagyon érdekes ez a jövőbe mutató varázsnyíl, mert ha egy picit megnézzük, itt van egy elég trükkös dolog, tehát a Kepes Jóska másik énje, hogy miközben ezt egy jól szerkesztett átlagos téli képnek gondolnánk, egy valahova a horizont felé mutató mágikus nyíl is megtalálható ezen a képen, csak egy picit próbáljatok hunyorítani és meg fogjátok érezni.
   - Egy dolgot még hadd mondjak hozzá – szól közbe Zsolt -, hogy te elmondtad azt az archaizáló technikát, ami az analóg fényképezésre volt jellemző és én ehhez azt mondom, hogy igen, csak ez nekem egy picit ellentétes - és ez nem csak Kepes Jóskára igaz -, hogy az élességet a képen mindig egy picit mintha túlhúznátok, ez is egy valószínűleg utólagos beavatkozás és nem az objektív rajzol ilyen élesen - a két dolog egymásnak ellentmond, mert azok az régebbi objektívek, ahol fellépett ez a maszkolós hatás, nem voltak ennyire rajzosak. Tehát, hogyha úgy döntök, hogy archaizálok, akkor ott harmóniába kell kerülniük ezeknek az eszközhasználatoknak, és akkor tudod bevinni a nézőt abba a világba. Érdemes megfigyelni, hogy mik voltak ennek a stilisztikai sajátosságai. Tehát ahogy most itt a sötét felület az oldalrésznél megjelenik, az ilyen korú képekre jellemző, tehát ha ez egy eredeti 1918-as kép lenne, mondjuk egy üvegnegatívon, akkor biztos, hogy az elmúlt idő valamilyen módon nyomot hagyott volna. Nem feltétlenül következik ebből, hogy ezt a nyomot manipulálni kellett volna a képen, gondolok itt a felületi karcokra, sérülésekre, de mindenesetre érdemes egy ilyen munka kapcsán átnézni azt, hogy azok a korabeli képek a technikai eszközökből adódóan milyen kis trükköket alkalmaztak. Például Pierre Bonnardtól, aki egy nagyon híres festőművész, nem oly régen Franciaországban egy albumot adtak ki az ő fotóiból, amely azért döbbenetes, mert egyrészt Bonnard idejében kezd el a fotó hozzáférhetővé válni, természetesen csak a nagyon gazdagok számára, de Bonnard végigfényképezi a családi életét, a modelljeit, sőt a híres festményeiből kettőnek a fotóváltozatát is megtaláljuk. Amely nyilván utána a festmény változatot generálhatta. És ezek a nagyon régi képek hordoznak hasonló hangulatokat, de érdemes ezekből meríteni, megfigyeléseken keresztül. Három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Lehet, hogy ott a valóságban a Jóska képe az egy borús kép volt, de ezen a képen ebből semmit sem lehet érezni. Egy olyan gyönyörű kis meseképet küldött be ezekkel a kis nyírott fákkal, fűvel, ez vagy Anglia lehet, vagy a Loire völgye, nem tudom, de nem egzotikus, az biztos, azok a kis tornyocskák, ott össze-vissza, ez az egész egy gyönyörű mese, különösen a Jóskától megszokott mérnöki elrendezésekkel, arányokkal az ég és a talaj viszonya, az odavezető út a fákkal, hát minden tekintetben olyan. Még azt is jónak tartom, hogy fekete-fehéret választ ehhez a tanulmányhoz, és természetesen ott van benne a Jóska-féle játékosság és precizitás is, én ezt a kategórián belül egy jó utiképnek tartom. Egy embert lenne fontos megemlíteni, Gross Arnoldot, ő mindig ilyen kis városkákat rajzol és ilyen kis grafikákat, épületeket rajzol. (szőke)
értékelés:

Én nagyon örülök ennek a képnek, éspedig azért örülök, mert végre valaki kezdi komolyan venni azt, hogy a fotóstanulmányoknak egy nagyon szerteágazó bázisát tudja megadni a csendélettel való foglalkozás. Ugye három almából látunk itt beállítva egy csendéletet. És erre mondhatnánk rögtön azt, hogy ez egy nagyon szépen beállított, nyugalmas kép, köszönjük, és három disznó – meg elkezdhetjük fénytanilag, kompozícióban, térbeliségben is elemezni. Ha túllépünk azon, hogy pontosan azáltal tud meghökkentő lenni, hogy mennyire egyszerű eszközökkel dolgozik akkor azt mondom, hogy itt van három tárgy, és ennek a három tárgyból két almának nagyjából egyforma színvilága van, nem tudom milyen fajta alma, de kettő az nagyjából egyforma, és van egy harmadik, amin rajta van hagyva a kis levélszár meg a levelek is, és ezen egy mélyebb bordó szín jön rajta létre, és kevésbé sérült is, mint a másik kettő alma. De meghozott egy döntést a Jóska, hogy ezt az almát tette a háttérbe, és a másik kettőt egy kicsit előrehozva. Ezt én el tudom fogadni, de felmerül egy kérdés, hogy mi van akkor, ha ez az alma kerül az előtérbe, és a másik kettő a háttérbe, hiszen itt fényekről is van szó, és ha megnézzük, akkor pontosan attól, hogy ez hátérbe van rakva, az egyébként is sötét alma még hátrébb kerül. Tehát a térbeli helyzetén túlmutatva kerül a másik két almához képest hátrébb; a színe miatt, a tónusa miatt. Ha ez megfordulna, akkor lehet, hogy pont kiegyenlítődne ez a különbség. Ezzel nem mondom azt, hogy meg kell fordítani, csak az egy kérdés számomra, egy megfigyelés, hogy mit tudunk létrehozni a színekkel, a világosságértékekkel, a tónusokkal. Úgyhogy ezért is tartom én ezt egy nagyon fontos tanulmánynak, mert ezzel a kérdéskörrel tud foglalkozni, és én arra tudnám sarkallni őt, hogy csak így tovább, és szeretnék látni még megoldásokat és gyakorlatokat, merthogy ezek fognak visszaköszönni, például ha majd egyszer három modellel dolgozunk, akiknek különböző színű a ruhája, más a haja, más tónusú az arcbőre, akkor ugyanezekkel tudunk ezekre a differenciákra vagy ráerősíteni, vagy pedig ezeket kiküszöbölni. Ha inverz beállítást alkalmazunk, tehát mint itt, az kerül hátra, ami fényben és tónusban előre kívánkozna, ez egy tökéletesen működő megfejtés, de akkor ennek valami konkrét indokának kell lennie - mondjuk, hogy az esendő, nem épp kelendő két sérültebb almát emelem piedesztálra, míg a szép és tökéletes példány minden szépsége ellenére úgymond a szép, de üres kategóriába kerül, vagyis az önmagáért való szépség élményénél fontosabb a tartalmas, megélt, ettől akár sérült világ, szóval ez egy jó irány lehet, de akkor ennél is határozottabbnak kell lenni. Ezért mint tanulmány ez a kép nagyon fontos, és köszönöm, három disznó. (hegyi)
értékelés:

Játszottam a formákkal, üvegekkel és a fénnyel

Láttunk ezekkel a tárgyakkal már kompozíciókat, és ez is egy szép kompozíció, izgalmasak azok a formai kapcsolódások, amik létrejönnek, én lehet, hogy ebből a képből fönt vágtam volna még, mondjuk egy kétujjnyit és akkor ez a dinamika még erősebb lenne, nem futna annyira ki. De kérdezek valamit: Jóska, ez a kép nem dől picit, vagy legalábbis a pohár, jobbra? (hegyi)
értékelés:

játszottam a formákkal és a fénnyel

Azon gondolkodom, hogy nagyon szeretem ezt a fajta komponálási módot, ezt a nyelvezetet, ez nagyon finom, ugyanakkor van vele két hajszálnyi problémám. És ezeknél a dolgoknál a hajszálnyi problémák azok, amik szerintem legalábbis a csendéletnél az ismétlésre vagy a falraakasztásra hozzák meg a döntést. Ha megfigyeljük ezt a poharat, én nem tudom, hogy ezt a poharat mosogatógépben mosták-e el, vagy mi, de a jobb oldalán ilyen vízszintes karcok jelentkeznek. Ezek a karcok ott tönkreteszik azt a fajta játékot, ami a tükröződéssel létrejön. Én tudom, hogy ez itt most szőrszálhasogatásnak tűnik, de figyeljétek meg mennyire szépek azok a belső teret torzítottan visszaadó fények, ha nagyon akarjuk, ott el tudunk időzni hosszú ideig, és elemezni, és visszafejteni, hogy milyen térben is fényképezte ezt az alkotó, mert abban ott minden benne van, még akkor is, ha a pohár üres, de ez a fényjáték megtölti a poharat fénnyel és formákkal, és ez nagyon szép, nagyon finom a háttér, finomak a talapzat fényei is, de engem ez a karc ott zavar. És még egy problémám van, hogy ez az üvegváza vagy gömb, és itt a világítással van probléma, mert pont ezt a térbeliséget amit ez meg tudna jeleníteni, ami egy gömbformának a sajátsága, már ha ez tényleg egy gömbforma, akkor ott van valami horpadás rajta fényben és ez engem zavar. Itt megint elindul egy forma fénnyel, árnyékkal, egy formai megfejtés, amit nagyon szépen kihozunk, és utána ott van egy hüpli. Most én nem tudom, hogy ez micsoda, majd a Jóska megmagyarázza, mert lehet, hogy ez a forma ilyen horpadt, és akkor azt mondom, hogy igen, ez oké, ha ilyen, akkor erre rá kell erősíteni akár, hogy kijöjjön a horpadás, de ha ilyen horpadt, akkor nem biztos, hogy alkalmas erre a csendéletre. Mert ennél a képnél pont az lenne az izgalmas, hogy van egy nyugodt, biztonságot sugalló gömbformánk, és ehhez képest egy játékos, égbenyúló kehelyforma, amin ráadásul ezek a fényjátékok is megjelennek. De az egyiknél a nyugalom nem tud megjelenni, a másiknál meg a fényjátékokba ezek a karcok belezavarnak. (hegyi)
értékelés: