Őszi csendélet almákkal (II)

Nagyon örülök, hogy Jóska nekifogott a csendélet tanulmányoknak. Ha megfigyeljük a képet, három fő csoport az, amiből a kompozíció áll, tulajdonképpen egy háromszögben van elrendezve a váza, a tök és a három alma. Azért jó ez a beállítás, mert nagyon jól mutatja a méretek, a fények és a színek közötti összefüggést. Ha tömegében tekintem, akkor jó az elrendezés, mert a tök mérete nagyobb, mint a három alma, ezért a váza az almák tömegéhez van hozzáemelve, és ez így rendben is volna, de a tömeget, a méretet megváltoztatják a színek. A sárga kisebb súlyú, mint a vörösek, bordók, a világosabb felület kívánná, hogy az egyik alma a tök púpja elé kerüljön, ezzel kerülne a súly, a méret és a szín együttese egyensúlyba, mert most a kép bal oldalra billen. Természetesen el lehet a vázát is mozdítani, a két megoldás között a különbség, hogy a váza mozgatásával klasszikus megoldás felé törekszünk, az alma elmozdítása dinamikusabb, szokatlanabb lenne. Az is lehet, hogy ha a tökre egy pici ellenfényt adunk, akkor a most árnyékban lévő része jobban kiemelődik, ezáltal nő a súlya és így kerül helyre a súlyarány. Mindenképp azt mondanám Jóskának, hogy foglalkozzon ezzel még, mert nagyon jó tanulmány, jó illusztráció. Viaskodom picit magammal, mert a disznózás szempontjából ha figyelembe veszem, hogy ez a tanulmány nem csak Jóskának segít, hanem a többieknek is, akkor jár a három malac, de a kép maga csak kettő, tehát most azt csinálom, hogy két malac a kép, és egy malac az illusztrációs munkáért jár. (hegyi)
értékelés: +

Hozzászólások

köszönöm az értékelést, sajnos még csak egy fényforrásom van, az egy ablak, az ellenfény egyenlőre még nem megy. a kompozícióval kapcsolatos dolgokat megfontolom, mert még ez úgy 'találomra' készült.

Új hozzászólás