Köszönettel Mácsai Ferinek, aki Zoltai Péter A szurkolók című képéhez írt.
Az amerikai fotóművészet, elsősorban a 60-as, 70-es, 80-as években divatos tengerparti fotóin, és tulajdonképpen ilyen utazási fotóiban lehet sokat látni ezt a fajta beszédmodort. Alapvetően egy higgadt, nyugodt elrendezésben, távolságtartó elrendezésben, hiszen a jelenségek a pad, a víztükör, a sétáló felület, az elhaladó ember, ez mind kicsit távolságtartással van kezelve. Tehát az egésznek van valami furcsa távolságtartása. Ebben a kategóriában, tehát amit mondom ez az amerikai stílus annak idején képviselt, arra egy ujjgyakorlat, végül is azt kell, hogy mondjuk, hogy ez a kép teljesíti. A nyár kategóriában megvan a három disznó. - Viszont azt én hozzáteszem – veti közbe Zsolt -, hogy ez a fajta távolságtartás rá tudja fókuszálni erre a fickóra a figyelmet, aki kifelé halad a képből, innen pedig egy lépés rádöbbenni, hogy ez az ember valószínűleg mozgáskorlátozott, és így már az egész nyugalmas, éteri, kicsit talán dekadens, kicsit talán unalmasnak is mondható lassúság beindul és a történet izgalmassá válik, és ezt a történetet a néző fejezi be. Tehát pont ettől a távolságtartástól nagyon jó mikrorezgések, vagy mikromozgások indulnak el. (szőke-hegyi)
értékelés:
Kedves József! Jaja, én is túl szoktam kombinálni a dolgokat. És eltűnik a TAO. :)
De, a Balaton tényleg rengetek színt képes megmutatni a világból. Amikor táboroztattam a balcsinál, akkor este volt egy kis szusszanásnyi időm. Ki is mentem a partra. Hát, amit ott láttam, az lenyűgöző volt. Olyan volt a tó, mintha egy idegen bolygón lettem volna. Olyan színeket én még élőben, csak ott láttam. Nem is nagyon tudom szavakba foglalni. Csak ültem, és csodáltam a természetet.