Ez a kép akkor készült, amikor egy hozzám nagyon közel álló barát/példakép elment. Még mielőtt András megkérdezné hol ebben a képben a Kepes Jóska (mert valószínűleg ez nem jön le a képből, és amit magyarázat formájában nem akarok megadni), hát szerénytelenül az egyik tuskó vagyok én. ;)

Egy olyan tájképvariációt látunk itt, ahol két irányban indul el az alkotó. Egy eléggé súrlófényben működő, talán balatoni nappali téli fényben látható, árnyékokra is építő aszimmetrikus kompozíciós rend, amelyben a kikötőmóló fa formái és a hosszan vetődő árnyékok egyfajta létrát, egyfajta lépcsőt mutatnak valahova a képen kívülre. Ez a geometria a betonfelületekkel, annak sötéteivel uralja a kép jobb oldalát. Ez ellentétpárban helyezkedik el a víz lágy hullámzásával és valamilyen technikai jelenséggel, amelyben a Nap csillogása, ragyogása apró csillagfényekké, foltocskákká válik. Ennek a kettőnek a ritmizálása az, ami meghatározza elsősorban a képet. Klasszikus módon klasszikus vállalást látunk itt. A képhez tartozó leiratot elolvasva maga az indító ok egy nagyon fontos érzelmi indító ok. A huszonhetes lecke rezonancia házi feladatban a kép önmagában egy jól értelmezhető alkotás, mégis azt mondanám, hogy a képhez tartozó leiratból következtetve a rezonancia az érzelmi indíttatásban van, az alkotó döntésében, ahogy egy tiszteletet, egy megemlékezést, egy vallomást szeretne valaki kapcsán a látogatók felé is létrehozni. Minden ilyen személyes történetbe nagyon nehéz beleavatkozni, és talán csak a kép felől van jogunk javaslatokat tenni, mert az érzelmi folyamatokat, azok mélységét, erejét azt nem lehet megítélni egy háromsoros szövegből, és talán nem is szabad. A kép szempontjából mondanám azt, hogy a kép önmagában egy szépen megoldott feladat, egy szépen megoldott munka, ugyanakkor el kell fogadni azt, hogy a személyes üzenet a leiratban jelenik meg, a kettő véleményem szerint képzőművészeti szempontból viszont nem száz százalékosan kapcsolódik. Mindaz, amit a szövegben a Kepes Jóska leír, az sejtésem szerint inkább az önmagával történő harcról szól. Nekem nem szándékom őt predesztinálni bármire, másrészt pedig a saját magával való küzdés harcai azok, amiért úgy érzi, hogy nem eléggé látom azt a jelenlétet, amely Kepes József valódi jelenléte az itt látható képzőművészeti munkájában. Ez egy sejtés és egy prekoncepció, hiszen az üzenet hamarabb készült, mint ahogy tudtam volna erre válaszolni. Talán abból a szempontból fontos erről beszélni is, és kapcsolódni a képhez, mert nyilván érdemes arra két-három percet rászánni, hogy Thorward Dethlefsen véleménye szerint ami felzaklat bennünket és kritikaként éljük meg, azon mindig érdemes elgondolkozni. Mivel a Jóska itt konkrét kapcsolódást is tett, talán pont az előző munkák miatt, azokra a javaslatokra, amelyeket a képeihez szoktam fűzni, így igazából szeretném megerősíteni, hogy természetesen a kép jó, és azt eddig is lehetett tudni, hogy Kepes József jó képeket készít. Bátorságra szeretném ösztönözni, hogyha az az érzelmi állapot, amelyről itt ír, fontos számára, akkor a következő lépcsője – de ez az ő döntése, hogy meg akarja-e lépni ezt a lépcsőt –, igen, az, hogy Kepes József még jobban legyen jelen ezekben a képekben. Nem fogok tudni mondani eszközt, formát, világítást, technikai megoldást, csak szeretnék segíteni az út keresésében, amennyiben ez elfogadható, tiszteletben tartva azt is, hogyha - hiszen felnőtt emberről van szó - ő a saját rendszere szerint halad tovább. A kép mint fotográfia természetesen a három disznót megkapja, és abban a tekintetben foglalkozzon ezzel a megjegyzéssel Kepes József, ha úgy látja, hogy szeretne továbbhaladni az önmagával és a világgal kapcsolatos helyzeteken, mert a leiratból pont az derül ki, hogy nagyon fontos dolgok történnek vele. Az események nagy része az életünkben nem biztos, hogy csak kizárólagosan vidám és pozitív. Az élet ritmizálása és hullámzása viszont épp ettől teljes. (szőke)
értékelés: