Én. De előre leszögezném, hogy nem tudom, hogy kell portré képet készíteni. Nem tudom, mi a különbség egy igazolványkép, és egy portré közt. Mitől lesz az egyik több, mint a másik? Nem tudom a technikai feltételeket, nem tudom mikor milyen fényviszonyok a megfelelőek. Inkább csak érzésből jött az egész, de az kevés az üdvösséghez. Talán előrelépés, hogy már nem mobillal készítettem:) Természetesen technikával kapcsolatos észrevételek is jöhetnek, nem kell kímélni. Max nem fogom érteni :)
A kérdéseidre próbálok először válaszolni. Portrét szerintem úgy kell készíteni, hogy az ember felkészül a modellből. Ez azt jelenti, hogy nyitott rá, hangolódik, figyel. Persze lehet csípőből is lőni, főleg, ha nem vadidegen az alany. De azért a klasszikus portrét megelőzi a figyelés. Van az arcnak egy geometriája. Figyelünk arra, ami a különös. Nagy füle, kis orra, magas homloka, tokája van, vagy más egyéb, szeplős, öreg, fiatal, minden számít, mert minden lehet kiemelendő vagy eltakarandó. Az igazolványkép feladata az azonosíthatóság. Ha torz, maradjon az, ha idomtalan, maradjon az, ha sápadt, maradjon az, tehát minél kevésbé torzítani a valóságot, hiszen alkalmasint a kép alapján kell azonosítani a személyt. A portré túlmegy az azonosítás igényén, a külsőségen. Megkísérli feltérképezni a személyiséget. És a fotós felelőssége, hogy mit tesz a modellel. Adalék: a portrét az alany olykor idegennek érzi, ennek oka abban keresendő, hogy magát az ember tükörben, tükrözve látja, tehát ilyen esetben érdekes lehet, ha horizontálisan tükrözzük a felvételt, az alany komfortosabbnak érezheti, magára ismerhet általa.
Ez a kép izgalmas beállítás. Egyrészt azért, mert a modell el van forgatva. Másrészt azért, mert a világos, tehát fontos és hozzánk közelebb érzett része, a szemek, orca, az most a távolabbi, és előtérbe került egy hajzuhatag, ami miután tónusban helyén van, sötétebb, így hátrébb érződik, ez ad egy előre-hátra dinamikát a képnek. Egy dolgon módosítanék utómunkában, és ez a nyak. Azt egy-két tónusértékkel is akár sötétebbre venném, mert most szinte azonos tónusban van az arccal, és ezért konkurál vele. De nagyon jó dolgokat hoztál elő, ha nem tudod, akkor ösztönösen, például hogy ne szorítsa az ajkait a modell, mert az feszültséget mutat, vagy az a kis rész jobb oldalon a hajjal, ami a nagy tömeget visszahozza, szóval jó az irány, folytasd! (hegyi)
Valamilyen viszonyod van azzal, akit (amit) le akarsz fényképezni. Hisz ezért akarod lefényképezni. Ehhez kell hozzátenni azt, hogy próbálod megismerni, egyrészt formailag, mint egy tárgyat, kis feje van, nagy füle, nincs haja, pattanásos, mittom mindent, amit lehet, és belsőleg, ideges, lassú, kapkod, vidám, álmos - ezekből fog kialakulni a kép.
Persze sokan fogják a masinát és legfeljebb odáig jutnak, hogy a képhatáron belül valahová elhelyezik a fejet és lőnek. Vagy, ami a legrosszabb, kivárják, hogy idétlen hülye fejet vágjon szegény delikvens és lőnek. Nos, képek lesznek, de nem portrék. A portré egyrészt formailag kell stimmeljen. Nem más ez, mint egy tál leves, egy csokor virág vagy egy kismacska. Formák, foltok, tömegelhelyezés. Ha nyugalmat akarsz, mert úgy érzed, hogy a modelled nyugis alkat, úgy komponálsz, ha zaklatott, akkor úgy. Érzéseket közlünk, ez a lényeg.
De nem kell megijedni. Nincs más út a jó portréhoz, mint csinálni. Darabra meg kell csinálni háromszázat, akármennyit, sokat, és egyszer csak már nem fog a technika foglalkoztatni, mert az a kezedben lesz. És elkezdhetsz szabadon azzal foglalkozni, amit érzel, ami a benyomásod a személyről.
Szokás ezt fordítva is csinálni, hogy minden a benyomás, az érzés, és ez nem baj, hiszen ez ad örömet. De akkor se úszható meg, hogy mennyiségre kell menni, az hozza a rutint. A hosszútávfutó is azért lesz jó, mert rendszeresen és kitartóan fut. Nincs titok, az a titok. :)
Köszönöm!
Nos, a vágással voltak problémáim, mert bizonytalan voltam a jobb oldalból mennyi maradjon. A végeredmény ilyen lett.
A fényes folttal szintén bajban voltam, valahogy színesben nem tűnt fel. Menet közben rájöttem, hogy az nem morzsa, hanem pici hám. Szóval, természetesen első gondolatom az volt, hogy gyors retus és kész is. Aztán valamiért beugrott egy kép, ami miatt úgy döntöttem, hogy mégiscsak így hagyom. Lehet túl szentimentális vagy ilyesmi, de nekem a Leány gyöngy fülbevalóval c. festmény jutott eszembe, ahol a modell szájánál szintén egy fehér pötty van. Igazából már nem emlékszem, hogy ennek mi is az oka, csak megtetszett nekem ez a véletlen párhuzam. Meg csípem Vermeert :D A képpel kapcsolatban film is készült, szerintem érdemes megnézni!
Néha jó az ösztönösség, néha nem. Néha attól tartok az ösztönösség tévútra is vihet, de mivel ösztönös, észre sem fogom venni, hogy már egy mellékvágányon vagyok. Sokszor tényleg érzem, hogy a fejemben próbálom összerakni a dolgokat, belenézek a keresőbe és összesakkozom a képet:)) De ez nem fogja garantálni, hogy mindaz ami a képen visszaköszön, az jó is.
Magammal kapcsolatban könnyebb a dolgom, mert a nap 24 órájában magammal vagyok...na de mi a helyzet pl egy másik emberrel? Mi van ha téged akarnálak lefotózni? Fogalmam sincs mi lenne a koncepció. Vagy egy vadidegennel? Valahogy nem tudom elképzelni, hogy ösztönösen ráérezzek egy másik emberre. Nem tudom jobban leírni. Szóval pl egy jó képhez ismernem kell a másikat? Beszélnem kell vele? Szóval biztos nem tudnám instruálni. Magammal még elvagyok :)
Na, most hosszú voltam, és már magam sem tudom mit is akartam ebből kihozni :)
Ne mentegesd magad Évi, sokkal jobb ha ösztönösen jön, és a tanulással tökéletesítied. Fordított helyzet sokkal nehezebb. Ez egy jó Évi-önkép, képben és szövegben egyaránt.
Szerintem ez egy nagyon szép kép, és pláne, nagyon jó önfotó! Félszemesként a rejtőzködés és a kikacsintás is ott van, és mégis tiszta, őszinte. Nekem nincsenek technikai problémáim sem vele.
Szép a modelled ajka, orra, szeme, haja, szépen fotóztad meg! Viszont egy apróság: a két fényes folt közül a második - a kisebb - viszont nem kellene, azt szerintem ki kellene retusálni, akár ott van eredetileg, akár nincs, mert az most olyan, mintha egy kis morzsa lenne.
Köszönöm!
Anno olvastam itt, hogy a modell ne szorítsa össze a száját, de én igazából akármikor csináltam magamról képet, ezt nem tettem meg. Talán egy régebbi tükrösnél igen, de szerintem ott kellett az:) Úgyhogy talán ez egy ösztönös valami volt. A nyakra nem gondoltam volna mint "zavaró" tényezőre, én csak arra a fehér izére izgultam rá, hogy miért van ott, miért nem szedtem le.
A vágással kicsit bajban voltam, sokat gondolkodtam a jobb oldalon, hogy teljes egészében el kéne tüntetni a haj világosabbik részét, de akkor meg csak egy nagy adag sötétség maradt volna. Kipróbáltam, de nem volt az igazi. A fenti megoldásban is éreztem bizonytalanságot, de ezek szerint jó döntés volt.
Biztos nagyobb kihívást jelent valakit úgy lefotózni, hogy figyelembe vesszük a hiányosságait, ill az előnyeit, pláne, ha valaki karakteresebb arccal rendelkezik.
Csak még annyi jutott eszembe, hogy mikor rajz szakkörbe jártam, azt mondták, hogy túl széles az állkapcsom és túl férfias :D Na, ettől például a mai napig rosszul vagyok, pedig nem mondtak nagy hülyeséget. Csak érzem, hogy engem aztán nem lehet minden oldalról elfogadható módon megfotózni:)