Én

Én

Folytatódik az őrület, most rögtön mondom: megvan a második lecke megoldása is. Abszolút egyetértek ezzel a képpel, nagyon jó az, hogy ezzel a kékkel ritmizál a pulóver, és ehhez ez a hátsó zöld, ez a vízzöld egy jó ritmust ad, sőt, a háttérben még felfedezhetjük a kékeket. A testforma, a fejbillentés, ahogy ide ez a kép bekerül, minden nagyon izgalmas, jó a dinamikája az egésznek. Egyetlen egy dologgal nem értek egyet, erre figyelj majd legközelebb oda: ha ennyire erősen tudsz komponálni, akkor tessék odafigyelni a kezedre. Most ez a csukló, ami a kép aljába kilóg, ezzel a csonkolással előnytelen, ráadásul elviszi a figyelmet az arcról, mert ez ugyanaz a rózsaszín forma, mint az arc, tehát nyilvánvaló, hogy valamilyen ismétlés, és elkezdi megbontani ezt a dinamikát, ami létrejön a képen. Lehet, hogy ha egy kicsit még jobban lógatod a kezedet, akkor a pulóvernél tudsz vágni. Nem akarok tanácsokat adni, hogy mit lehet létrehozni, de az ott nekem hibádzik. Ettől függetlenül megvan a három csillag és a leckemegoldás is, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszönöm Sándor!
Nyitott vagyok az új dolgok iránt, az emberekhez.
Örülök ha elnyerte a tetszésed a kép!

Hello, gyönyörű a kompozíció, finomságokkal (kézfej - arc). Mindkét kar nyílik a néző felé: nyitottság. Igen szép színben. (A színes képnek csak akkor van igazán értelme, ha ugyanolyan kompozíciós elemnek tekintjük, mint a fényt, meg a formákat.)

Új hozzászólás