Hívogat és félelemmel tölt el egyszerre. Ez jutott először eszembe a képről. Olyan érzés, mintha valami titkokat hordó helyszínen lennénk, és csak az ment meg bennünket, hogy nappal van, és be is lépcsőznénk a kápolnába, de mégis inkább kívülről szemléljük, mert mi lesz, ha ránk sötétedik. Ezek a fák is... úgy hajolnak a képbe, hogy az nem csak óvó keretet ad, de ki tudja, lehet, hogy később ránk borulnak, és belénk akaszkodnak? Ha még vészt jósló felhők is lennének, teljes lenne a rémület. Szóval azt kell mondjam, hogy bármennyire is egyszerűnek tűnik ez a kép, de minden belső rémálmunk, feszültségünk is benne van, nem csak mesél, nem csak hív, de riaszt is, és ez az, ami nem hagyja a nézőt nyugodni, ha a képet szemléli. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:
Még jó, hogy nem, akkor nem is mertem volna elemezni. :) Nem kellenek a felhők is, azok csak opciófelhők.