Nem tudok, és nem is akarok elvonatkoztatni attól a beszélgetéstől, ami a kommentároknál folyik erről a beküldésről. Itt fölmerült kérdésként az, hogy ezek vetített képek, vagy diaporáma, vagy film, vagy micsoda. Ezen érdemes elgondolkodni, de a beküldést illetően talán kevésbé lényeges. Elkezdhetjük szétcincálni ezt a dolgot, és azt mondjuk, hogy nézzük meg képenként, elkezdhetjük egyben értelmezni, és azt mondjuk, hogy Viki nem véletlenül dolgozott ezzel ebben a formában. Én mégis azt mondom, hogy talán a kettő között van valahol az igazság. Első nekifutásban azzal foglalkoznék most, hogy ez egy kész forma, az alkotó így szeretett volna nekünk üzenni, úgyhogy akkor így próbáljuk meg ezt elfogadni. A bevezető képsor a címet mutatja, és utána áttűnésekkel, egymásba úszásokkal, azonos ütemre váltakoznak a képek. Ha a hangulatát tekintem ennek a munkának, akkor viszonylag egységes képet kapunk egy erőműről, de nem tudok elmenni amellett a gondom mellett, hogy ezek között a képek között a sorrend lenne az, ami tulajdonképpen az összekapcsolást jelenti, és nem tudom, hogy minden kép tökéletesen teljesít-e ebben a rendszerben. Riport leckében, ha képsoronként veszem, és elfeledkezem arról, hogy itt most van egy ritmus, ami didaktikusan végigvisz ezen a rendszeren minket, akkor azt mondom, hogy a bevezető kép tökéletesen rendben van, távolról látjuk egy ködös tájban az erőművet. Ez egy nagyon lírai és jó megfogalmazás ezzel a bottal és fa maradvánnyal és a lovacskával, kompozícióban is rendben van a dolog, kedvelem ezt a képet. A következő kép egy szubjektív meglátás, talán egy busz belsejéből. Itt már az utazás során vagyunk. Aztán látunk egy női szereplőt, előző munkákból tudjuk, hogy ez Viki édesanyja. Itt egy viszonyítás jön létre az erőmű és a modell között, ami érdekes képi megoldás, és egyet is tudnék érteni vele, de kilóg a sorból. Ha azt veszem, hogy egy történetet mesélek el, hogy hogyan kerülök én az erőműhöz, akkor nem értem ennek a szereplőnek a bekapcsolását, mert ezt később se magyarázza semmi. Utána hirtelen éjszaka lesz, aztán megint nappal, még mindig nem vagyok az erőműnél. Akkor én napokig utaztam, hogy odajussak, ezért van ez a váltás? Aztán megint éjszaka lesz, megint nappal, már viszonylag közelebb kerültünk, bent vagyunk az erőmű területén, rácsodálkozunk a csőcsordákra és a kéményekre, némelyik képnél bennem fölmerül a kérdés, hogy rendben van-e a kompozíció, de ha képsorként tekintjük, akkor ez viszonylag elfogadható. Elég bőbeszédűen kapunk bemutatást a kéményekről, és aztán a képsor egy lírai képpel zár, ahogy ezt a füst tömeget kiköpi magából a kémény. Egyrészt azt a rendezőelvet hiányolom a képsorból, hogy mi után mi következik. Izgalmasak az éjszakai képek, de most itt fölmerül bennem a kérdés, hogy történetet mesélek, vagy dokumentáltam. Ha történetet mesélek, márpedig a vetített képes előadás az mese, akkor időben és térben is föl kell tudnom ezt a történetet osztanom, tehát a legkézenfekvőbb megközelítés az, hogy távolról indulunk, közelbe érünk, reggel indulunk, este ér véget a folyamat. Valahogy itt most bizonytalan, hogy miért épp így készült. A másik kérdés az, hogy ha dokumentarista szempontból akarom ezt nézni, akkor nagyon sokat időzünk a kéményekkel, kevesebb is elég lenne. Itt a tényszerű közlés és a művészi megközelítés keveredik egymással arányaiban is, és közben vannak olyan helyzetek, amik nem kerültek bemutatásra. Ha bemegyek egy erőműbe, akkor valami történik. Most ki lehet zárni teljesen az ott dolgozókat, de az egyetlen utalás az a kép, amelyiken egy teherautó látszik, a többi képen nincsen nyoma az embernek. A másik megközelítés az lehetne, hogy nem akarok történetet mesélni, engem csak a formák és a struktúrák érdekelnek. Akkor szigorúbbnak kell lenni magamhoz, és azokat a képeket, amik formailag rajzosságukban kevésbé jelentősek, azokat ki kell hagyni. Ezt a döntést kellett volna meghozni, hogy történetet mesélek, vagy a formai játékkal foglalkozom. Kakukktojás a képsor elhelyezésében Viki édesanyja. Volt már ilyen, érdekes, hogy valamiért ő mindig becsempéződik ezekbe a képsorokba, ami alapvetően egy jó dolog lehetne, de az időzítéssel van nekem problémám most is. Hozzám nem áll nagyon közel a diaporáma, mint műfaj, idejétmúltnak is gondolom, ráadásul van egy olyan érzésem, hogy a diaporámánál a megközelítés arról szól, hogy valamit, ami nem éri el a száz százalékos sűrítettséget, azáltal emeljük művészi magasságokba, hogy áttűnésekkel és zenével húzzuk össze a történetet. Ha ezeket a képeket, amiket a diaporámánál látunk, falon látnánk kiállítva, valószínű, hogy jó pár képnél fölmerülne a kérdés, hogy miért készült el. Ez nem csak most Viki diaporámájára igaz, hanem a diaporámák 99 százalékára, hogy számomra olyan, mint az ostya, amivel a keserű pirulát bevesszük, elveszi a dolognak az ízét, összemossa a dolgokat. Ennek megvan egy történelmi hagyománya, hogy miért és hogyan készült, a 70-es években, amikor ez reneszánszát élte lényegesen kevésbé volt elérhető az alkotók számára a filmes technika, miközben két diavetítővel egy performance létrehozható volt, könnyebb megoldás volt, mint filmet forgatni, és álló képekből összehozni valamilyen filmes elgondolást. Manapság viszonylag könnyedén hozzáférhető a filmes eszközpark, és szerintem ha filmes eszközökkel szeretnénk mesélni, akkor fogjunk egy videokamerát, és kezdjünk el filmre dolgozni, ha fotózni szeretnénk, akkor fotózzunk. Ennek a kettőnek az ilyen vetített képes összemosása ritka eset, hogy előrevivő lenne. Szerintem, ha Viki végiggondolja ezt a helyzetet, és egymás mellé rakja ezeket a képeket, akkor lehet, hogy érdemes lenne foglalkozni ezzel a képsorral azért, mert sajnálom azt, hogy ebben a formában, bár jelen van az összes kép, de egyiket se tudjuk konkrétan szemlélni, csak akkor, ha végigtipegünk ezen a lépcsősoron, amit most elénk tár ez a videó lejátszó. Ha lehet, akkor ezt a sorozatot kérném Vikitől az elemzés értelmezésével együtt, hogy készüljön el, és kerüljön beküldésre, mint riport, mindenféle filmes vacakolás nélkül. Akkor majd tudunk erről részleteiben beszélni, megfontolásra érdemesnek tartanám azt, amiket elmondtam a döntési helyzetekkel kapcsolatban. Ismétlés. (hegyi

Hozzászólások

45
Értékelem!

Jó, majd szombaton, ha megyek műteremgyakra, elmagyarázom, hogy miért így akartam.

34
Értékelem!

Muramista, muramista, bé tökkel vertél csülökbe, egyszer az életben VALAMIBEN egyetértek GG-vel! :-)

Kockás, te rögzítetted a képek sorrendjét - rendben van, ehhez valóban jogod van. De akkor nem értem, hova fut ki a történet, mert akkor ez már egy mese vagy novella, nevezd, ahogy akarod. Mi a mondandó? Mi a csattanó? Nekem teljesen esetlegesnek tűnik a sorrendiség. Ugyanezekből a képekből mondjuk lehetett volna azt a kettőt, amelyiken élőlény-ember is ábrázolódik a végére tenni, utolsó kettőnek és akkor máris értem (érteni vélem) a történetet. Így (nekem) nem jön le semmi, csak (különben jó) képek laza halmaza.

47
Értékelem!

Feri, hát mit csináljak, voltam pár diaporáma vetítésen, egyrészt épp ez az áttűnés cseszegetés az, ami hamar kihoz a sodromból, másrészt mindegyiknél belealudtam. :)

54
Értékelem!

Óh, drága Viki! Dehogy veszekszünk mi. Csak beszélgetünk. Nem hallottál még beszélgetni bennünket talán azért gondolod, hogy veszekszünk.
És nem szar a munkád. Ne becsüld alá! :)

29
Értékelem!

na jó, ezen a szaron ne vesszetek össze

35
Értékelem!

Nem várok én semmilyen magasságokat. Csupán próbáltam megmutatni a műfaj, a diaporáma műfajának tipikus jellemzőit. Ezért állítom én, hogy az erőmű nem több mint egy diavetítés. Nem ítélkezem, csak közlöm, hogy ez az anyag nem használja a diaporáma kifejezési eszköztárát, ez az anyag a diavetítés eszköztárát használja. Egyébként kissé nagyon furcsállom, ezt a "lealacsonyító" véleményt éppen tőled a műfajról. Remélem, csak én értek félre valamit.
Mint mondtam, erősen asszociatív műfajról beszélünk ahol a képek egy idővonalon helyezkednek el és csak részét képezik az egésznek, tehát nem is kell nekik megállni helyüket önálló képként, meg egyébként is, ha egy képpel eltudom mondani, kitudom fejezni amit akarok, minek melóznék annyit ezzel a vetítéssel, ami meg sem közelíti az előadás vetítési minőségét. Szerintem ott lehet a baj, hogy Te összemosod a két különböző műfajt, vagyis nem teszel különbséget a diavetítés, és a diaporáma között. Pedig van, ugyanúgy mint a pop- és a rock zene között.
És végül van itt egy nem spielbergi magasságba jutott alkotás:
http://href.hu/x/evn8
Ez az anyag lényegesen könnyebben emészthető, csakhogy éppen ez a könnyen emészthetőség teszi kérdőjelessé, hogy diaporámának nevezhető-e még. :)

48
Értékelem!

Feri, azért kérdeztelek, mert ha azt várjuk egymástól, hogy rögtön a belinkelthez hasonló szintű diaporámát kanyarítson valaki, akkor az szerintem hiba. Ahogy a filmnél se azt várjuk, hogy rögtön spielbergi magasságba jusson valaki. Türelem. Ettől még diaporáma. Legfeljebb nem rángatja a potmétert. :)

(egyébként szerintem - erősen szubjektív vélemény - a diaporáma mint műfaj egyfajta olcsó befogadási kísérlet. Ami nem megy a képsorral simán, azt áttűnéssel szájba rágják. Alma-föld-almafa. Ide-oda. Aztán meg, az is érdekes, hogy a diaporáma képek egy része amúgy önmagában nem állna meg, csak így, vetített fotókként sorbarendezve. És még: ha nem elég az egyes képek ereje, ha nem elég a képsor ereje, akkor csináljon filmet, de ez az állóképes cseszkődés nekem elég avétos, de ez az én bajom, tudom. :) Szóval a válaszom arra szólt, hogy GG kérdezte, miért nem engedi kockás, hogy úgy nézze, ahogy ő akarja, és erre írtam, hogy diaporáma. Hiszen ha nem állókép, ha nem egyes fotó, ha nem film, hanem ez a maszatolás, akkor az diaporáma.

48
Értékelem!

A diaporáma egy erősen asszociatív műfaj. A képeknek az áttűnésre épülnek, azok útján ki kell kényszerítenie a nézőből gondolatokat, a hangoknak segíteni kell ezt a folyamatot. Az alkotásnak mindég van eleje, közepe, vége. Be linkelek ide egy diaporámát, amely a 80-as években végig nyerte Európát, azt hiszem érthetőbb lesz a műfaj szabályait illetően mint én bármit is írnék:http://href.hu/x/evkt
Bemásolom ide az anyag leírását:
Feladó: dozvaldjanos | Létrehozva: 2009.07.13.
Because, 1979. Ez a diaporáma Sajnovits Sándorral és Wilpert Imrével közös alkotás. A zenei montázsra (Beatles, Alice Cooper, Mike Oldfield, Nucleus, Soft Machine, Weather Report, Barry White) manuális képátusztató berendezéssel performáltuk a látványt. Ez a digitális változat csak vázlatosan mutatja a képekkel való ritmikus játékot. Exe fájlban is elkészült, az lényegesen elvenebb,de az eredeti, rendkívül pulzív, dinamikus jelenség többé nem rekonstruálható.
És egy másik amely már a digitális technológiával készült:http://href.hu/x/evl3
Ennek is érdemes elolvasni a leírását.

49
Értékelem!

Feri, fejtsd ki a különbséget.

41
Értékelem!

Zsolt! Ez nem diaporáma. Ezek vetített képek. Attól, hogy levetítünk egy csomó képet egymás után még nem lesz diaporáma. Szerintem Viki nem is azzal a céllal állította össze ezt a képsort.

34
Értékelem!

Hát persze, hogy a te döntésed.

33
Értékelem!

Gábor, az megvan, hogy diaporáma?

51
Értékelem!

Szerintem a saját döntésem, hogy hogyan prezentálom a munkámat. Én így szerettem volna, lehet nem ez a legmegfelelőbb, de akkor is az én döntésem.

47
Értékelem!

Hát én ezt nem értem.
Ha képeket akarsz mutatni, miért nem bízod rám, hogy melyiket mennyi ideig nézem, hol állok meg, hol lapozok gyorsabban tovább. Ha meg ez film, akkor nem találtam meg benne a történet elejét meg a velejét. És a végét.

Új hozzászólás