Nem tudok, és nem is akarok elvonatkoztatni attól a beszélgetéstől, ami a kommentároknál folyik erről a beküldésről. Itt fölmerült kérdésként az, hogy ezek vetített képek, vagy diaporáma, vagy film, vagy micsoda. Ezen érdemes elgondolkodni, de a beküldést illetően talán kevésbé lényeges. Elkezdhetjük szétcincálni ezt a dolgot, és azt mondjuk, hogy nézzük meg képenként, elkezdhetjük egyben értelmezni, és azt mondjuk, hogy Viki nem véletlenül dolgozott ezzel ebben a formában. Én mégis azt mondom, hogy talán a kettő között van valahol az igazság. Első nekifutásban azzal foglalkoznék most, hogy ez egy kész forma, az alkotó így szeretett volna nekünk üzenni, úgyhogy akkor így próbáljuk meg ezt elfogadni. A bevezető képsor a címet mutatja, és utána áttűnésekkel, egymásba úszásokkal, azonos ütemre váltakoznak a képek. Ha a hangulatát tekintem ennek a munkának, akkor viszonylag egységes képet kapunk egy erőműről, de nem tudok elmenni amellett a gondom mellett, hogy ezek között a képek között a sorrend lenne az, ami tulajdonképpen az összekapcsolást jelenti, és nem tudom, hogy minden kép tökéletesen teljesít-e ebben a rendszerben. Riport leckében, ha képsoronként veszem, és elfeledkezem arról, hogy itt most van egy ritmus, ami didaktikusan végigvisz ezen a rendszeren minket, akkor azt mondom, hogy a bevezető kép tökéletesen rendben van, távolról látjuk egy ködös tájban az erőművet. Ez egy nagyon lírai és jó megfogalmazás ezzel a bottal és fa maradvánnyal és a lovacskával, kompozícióban is rendben van a dolog, kedvelem ezt a képet. A következő kép egy szubjektív meglátás, talán egy busz belsejéből. Itt már az utazás során vagyunk. Aztán látunk egy női szereplőt, előző munkákból tudjuk, hogy ez Viki édesanyja. Itt egy viszonyítás jön létre az erőmű és a modell között, ami érdekes képi megoldás, és egyet is tudnék érteni vele, de kilóg a sorból. Ha azt veszem, hogy egy történetet mesélek el, hogy hogyan kerülök én az erőműhöz, akkor nem értem ennek a szereplőnek a bekapcsolását, mert ezt később se magyarázza semmi. Utána hirtelen éjszaka lesz, aztán megint nappal, még mindig nem vagyok az erőműnél. Akkor én napokig utaztam, hogy odajussak, ezért van ez a váltás? Aztán megint éjszaka lesz, megint nappal, már viszonylag közelebb kerültünk, bent vagyunk az erőmű területén, rácsodálkozunk a csőcsordákra és a kéményekre, némelyik képnél bennem fölmerül a kérdés, hogy rendben van-e a kompozíció, de ha képsorként tekintjük, akkor ez viszonylag elfogadható. Elég bőbeszédűen kapunk bemutatást a kéményekről, és aztán a képsor egy lírai képpel zár, ahogy ezt a füst tömeget kiköpi magából a kémény. Egyrészt azt a rendezőelvet hiányolom a képsorból, hogy mi után mi következik. Izgalmasak az éjszakai képek, de most itt fölmerül bennem a kérdés, hogy történetet mesélek, vagy dokumentáltam. Ha történetet mesélek, márpedig a vetített képes előadás az mese, akkor időben és térben is föl kell tudnom ezt a történetet osztanom, tehát a legkézenfekvőbb megközelítés az, hogy távolról indulunk, közelbe érünk, reggel indulunk, este ér véget a folyamat. Valahogy itt most bizonytalan, hogy miért épp így készült. A másik kérdés az, hogy ha dokumentarista szempontból akarom ezt nézni, akkor nagyon sokat időzünk a kéményekkel, kevesebb is elég lenne. Itt a tényszerű közlés és a művészi megközelítés keveredik egymással arányaiban is, és közben vannak olyan helyzetek, amik nem kerültek bemutatásra. Ha bemegyek egy erőműbe, akkor valami történik. Most ki lehet zárni teljesen az ott dolgozókat, de az egyetlen utalás az a kép, amelyiken egy teherautó látszik, a többi képen nincsen nyoma az embernek. A másik megközelítés az lehetne, hogy nem akarok történetet mesélni, engem csak a formák és a struktúrák érdekelnek. Akkor szigorúbbnak kell lenni magamhoz, és azokat a képeket, amik formailag rajzosságukban kevésbé jelentősek, azokat ki kell hagyni. Ezt a döntést kellett volna meghozni, hogy történetet mesélek, vagy a formai játékkal foglalkozom. Kakukktojás a képsor elhelyezésében Viki édesanyja. Volt már ilyen, érdekes, hogy valamiért ő mindig becsempéződik ezekbe a képsorokba, ami alapvetően egy jó dolog lehetne, de az időzítéssel van nekem problémám most is. Hozzám nem áll nagyon közel a diaporáma, mint műfaj, idejétmúltnak is gondolom, ráadásul van egy olyan érzésem, hogy a diaporámánál a megközelítés arról szól, hogy valamit, ami nem éri el a száz százalékos sűrítettséget, azáltal emeljük művészi magasságokba, hogy áttűnésekkel és zenével húzzuk össze a történetet. Ha ezeket a képeket, amiket a diaporámánál látunk, falon látnánk kiállítva, valószínű, hogy jó pár képnél fölmerülne a kérdés, hogy miért készült el. Ez nem csak most Viki diaporámájára igaz, hanem a diaporámák 99 százalékára, hogy számomra olyan, mint az ostya, amivel a keserű pirulát bevesszük, elveszi a dolognak az ízét, összemossa a dolgokat. Ennek megvan egy történelmi hagyománya, hogy miért és hogyan készült, a 70-es években, amikor ez reneszánszát élte lényegesen kevésbé volt elérhető az alkotók számára a filmes technika, miközben két diavetítővel egy performance létrehozható volt, könnyebb megoldás volt, mint filmet forgatni, és álló képekből összehozni valamilyen filmes elgondolást. Manapság viszonylag könnyedén hozzáférhető a filmes eszközpark, és szerintem ha filmes eszközökkel szeretnénk mesélni, akkor fogjunk egy videokamerát, és kezdjünk el filmre dolgozni, ha fotózni szeretnénk, akkor fotózzunk. Ennek a kettőnek az ilyen vetített képes összemosása ritka eset, hogy előrevivő lenne. Szerintem, ha Viki végiggondolja ezt a helyzetet, és egymás mellé rakja ezeket a képeket, akkor lehet, hogy érdemes lenne foglalkozni ezzel a képsorral azért, mert sajnálom azt, hogy ebben a formában, bár jelen van az összes kép, de egyiket se tudjuk konkrétan szemlélni, csak akkor, ha végigtipegünk ezen a lépcsősoron, amit most elénk tár ez a videó lejátszó. Ha lehet, akkor ezt a sorozatot kérném Vikitől az elemzés értelmezésével együtt, hogy készüljön el, és kerüljön beküldésre, mint riport, mindenféle filmes vacakolás nélkül. Akkor majd tudunk erről részleteiben beszélni, megfontolásra érdemesnek tartanám azt, amiket elmondtam a döntési helyzetekkel kapcsolatban. Ismétlés. (hegyi