Szépek a formák, fények, tónusok, de annyira dől az egész, hogy rettegek a szemüvegért, mindjárt lecsúszik és összetörik.
Látom én, hogy a pohát függőleges, az egész mégis rém ferde.
Van olyan, hogy az ember elforgatja a képkivágást és egy új belső rendet hoz létre, de ehhez az kell, hogy olyan koordinátapontokat találjunk, amik mentén ez az új rend megvalósulhat. Mindenkinek javaslom, hogy Féner Tamás képeit figyelje meg ebben a tekintetben. Itt én nem érzem indokát annak, hogy miért dől a kép. Javaslom Laci, hogy a csendélet leckeleírást tanulmányozd, igyekeztünk a dolgot pontosan megfogalmazni, mi az, ami működik mint csendélet. A kockaburkolat, a baromi kemény árnyékok szétverik ezt az egészet, az ellenfény miatt kopog a kompozíció. Érdemes lenne a klasszikus csendélettel foglalkozni és ha az megvan, onnan elrugaszkodni. (hegyi)
Nem annyira a csendélet jut eszembe erről. Viszont vannak nagyon érdekes részletek, mint a pohár árnya, vagy a szemüveg fülének árnya. A megcsillanó fény nekem már sok itt. És nekem is olyan lecsúszós érzésem van.