Esti szél

Esti szél

Hát ez nem teljesen a mozgás lecke, de oda tettük, mert érdekes az, ahogy itt ez az egész dinamikában mozog. Megint azt mondom, hogy függetlenül attól, hogy milyen leckébe sorolódott be, az az érdekes, ahogy egy nagyon egyszerű megfigyeléssel abszolút átadva a terepet az esztétizálásnak, hogy visszanyúlok akár még mondhatóan a jugendstilhez, az előző századfordulóhoz, és mindezt a mai valóságban megtalálva hozok egy párhuzamot. Az egészet azzal, hogy bemozdul, hogy ráhúztam egy kicsit, a tárgyias valóságtól tudom távolabb hozni, és ez nagyon jót tesz ennek a képnek. Tömegelhelyezésben, kompozícióban is és tónusban is tökéletes. És látod, nem kell élesnek lennie egy képnek, nem kell kiégetni a szememet a kontraszttal, nem kell belekarcolni a kijelzőbe a vonalakat, akkor is működik egy kép. Megint azt mondom, hogy azért örülök annak, hogy felkerült ide ez a kép, mert arról szeretnék mesélni neked, hogy melyek azok az irányok, amiket több száz százalékos erősítésre kell hozni magadban, hogy elindulj egy úton. Itt van, meg van benned, de valamiért a többi képednél ezt elnyomod magadban, vagy nem húzod fel kellő erőre, úgy erre szeretnélek bátorítani, hogy ezt nyomd föl magasra. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönet az elemzésért! ;-) Ez is napifotós kép. Az esti szélben mozogtak a fák, és a már sötét idő miatt hoszú expó kellett. Gondoltam rávillantok, hogy ki is fagyjon meg nem is. Így lettek az elmozdulás helyén sötétek az ágak -- egy ideig takarta az ég hátterét a mozgó ág így kevesebb fényt kap. Ebből a mozgásból jön ez a hatás, nekem ettől indult be a kép.

Sosem akartam én mindent belekarcolni a képekbe, sokkal inkább impresszióim, benyomásaim vannak amiket átadni szeretnék, csak úgy érzem kevés ami magától jön, és még meg kell támogassam, hogy ne csak én értsem. Innen jöhet a túlmatekozás is ahogy te hívod Zsolt. A karc inkább a dokumentalista hajlamaimnál jön meg, mert van bennem olyan is.

Örülök Zati ha tetszik. Nekem ez azért nem elmúlás, mert itt lakom, ez a jelenem valahol. De valahol az elmúlás is mozgás lenne, csak az idő múlása.

Mozgás nincs idő nélkül, de idő sem mozgás nélkül. Mondhatnánk kicsit fizikusaban is, hogy az idő mint negyedik dimenzió mentén folyamatos mozgásban vagyunk. Így bennem a mozgás és az idő lecke között átmenet van, nem kerítés. Persze félreértések elkerülése végett ez a képben nincs benne, csak elkalandoztam.

Hmmm... Ez a kép gyönyörű.
A hangulat elvarázsol.
A leckeválasztást annyira nem értem, nekem nem a mozgás, inkább az elmúlás, az emlékek az amit ébreszt bennem.

Új hozzászólás