Én megadom a választ: ez egy röhögős gyerekfotó, régen így hívtuk. Mindazzal együtt, hogy akik ismerik Budát, tudják, hogy mennyire aranyosan tudja magát elfoglalni a kertben, de ez most egy olyan kép, amit lefényképeztél, mert ő most egy gyermekláncfű virágot nézeget. Ha ezt öt méterrel odébb teszed meg, ugyanezt a képet kapjuk, ha hat méterrel, ugyanezt, ha más ruhában van, akkor is, tehát én nem látom azt, hogy ez mennyire lenne extra módon jellemző rá. Ezek a képek elkészülnek, elrakjuk, aztán elfelejtjük, már úgy értem, hogy a szülőknek ezek nagyon fontosak, de képileg ezek nem azt a szintet képviselik, amik nagyon erősek lennének. Világításban is problémák vannak: a nap az orránál érdekesen néz ki, mintha oda lenne valami ragasztva, belóg a betontömb a szélén, szóval nem vagyok benne biztos, hogy ez annyira jellemző lenne, de elfogadom, a szülői szubjektivitás mindent felülír. Az is fontos, hogy ilyenkor néha születnek maradandó dolgok is, de ez nem egészen az. A leckét visszaadom ismétlésre, kicsit gondold ezt tovább, attól, hogy saját fiadról van szó, még ne add alább a fotós attitűdöt. Próbáld meg úgy kezelni a modelledet, mintha egy fotómodell lenne, és nem csak az a kissrác, aki ténfereg a környezetünkben és hagyja magát fotózni, mert nem tud ellene mit tenni. Többet kellene mutatnod a személyiségéből, magából Budából ahhoz, hogy ez az egész túlmutasson azon, ami a home-fotografálásnak a szintje. Ismétlés. (hegyi)