Az a kép, amit Eszter beküldött nekünk, valószínűleg abban a környezetben, amiben készült jobban érthető, mint kiszakítva ebből a környezetből, és így egy oldalra föltöltve, azzal a képkivágással, amit kapunk. Mondjuk mesélek most egy történetet, ez egy fikció: gyerekkoromban elmentünk Zamárdiba táborozni az iskolával, nagyon távol voltam otthontól és minden olyan nagy volt, végtelen, sok, és féltem attól, hogy nem lesz egy barátom se, ezért nagyon sokat járkáltam az erdőben, ami körülvette a tábort, és ez az erdő akkor nekem, a gyereknek egy óriási, hatalmas erdőnek tűnt, ami magához hívott, amiben el tudtam bújni, le tudtam ülni egy kis farönkre és nézni a lemenő napot, és várni, hogy a szüleim mikor jönnek már végre értem, és visznek innen haza. Azért meséltem most ezt a történetet el, mert ebből talán érthető, hogy vannak szituációk, amikor az adott helyzet más megítélés alá esik, lényegesen nagyobbnak, többnek, szebbnek, végtelenebbnek tűnik, mint amilyen az épp a valóságban. Még akár saját magunk is, ha bizonyos idő elteltével ugyanarra a helyre visszalátogatunk, mosolyogva, és egy picit értetlenül állunk előtte, hogy miért tűnhetett nekünk ez olyan végtelennek, olyan óriásinak. Ugyanis ez most így, ebben a formában nagyon szép fényeket ígér, próbál mutatni ezekkel a hosszú árnyékokkal, és nagyon érdekes az, ahogyan a fák között átsüt a fény, de hadseregnek nem igazán mondható. Szinte megszámolható, hogy hány fa van ide ültetve, ami egy hadseregnél ennyire nem igaz. Tehát itt valószínűleg van valamilyen olyan történet, amit most nem kapunk meg, ami miatt Eszternek ez ott, akkor fontos volt, ezt a képet ott, akkor elkészítette. Mi most, nézők nem biztos, hogy megtaláljuk az okát annak, hogy ez a kép miért készült. Hogy mi a megoldás, azt nem tudom, mert nem ismerem a sztorit, de valahogy segíteni kéne a nézőnek, hogy ugyanazt élhesse át, mint amit Eszter átélt. Én ezt a képet most visszaadnám ismétlésre, akár azzal, hogy ha lehet, akkor ezt a történetet egészítse ki Eszter kompozícióval, vagy magát a Csend leckét próbálja meg magán másképp átszűrni, mert most ezt a csendet, ezt a hadsereget, ezt az élményt a néző nem biztos, hogy könnyedén át tudja tőle venni. (hegyi)