Köszönöm!

nahát, hogy ti milyen okosak lettetek mióta én utóljára idepofátlankodtam:)
nekem az ott lent nagyjából negatív kritika volt, nekem ez a kép nem tetszik. persze látom én a képet csak nem akaródzik arra koncentrálni.
GG! szerintem a belinkelt képen olyan jó az a kéz, hogy elviszi az egész képet, sőt még a párját is, az ankh 1-en is azt a kezet keresem. (láttad a Camilla Anyák Magazinja címlap fotóját? http://szakkor.estiskola.hu/2008/12/18/a...
:)

Egyetértek, nagyon jó, hogy Camilla tud ilyet magáról. Én nem tudok. Ha százszor feladod leckének, akkor se.
Csak úgy tűnik, hogy neki ez rutin, nem pedig alkotás. Nekem többet ért a klotyós képe, még ha szar telefonos raszteres is.

Péter, kiegészítés: különbség van aközött, hogy valakinek mutatja be, vagy akárkinek. Igen, ha modellel dolgozunk, igaz, hogy akkor felelősek vagyunk a modellért is, tehát kiegészítem ezzel, hogy modellel való munkáknál az igen súlyos etikai kérdés, hogy a modell is egyetértsen, elfogadja, amit csináltunk, mert alkotótárs.

Gábor, én azt eredménynek gondolom, ha valaki biztonsággal meg tud csinálni egy 1965-ös Vogue címlapot, főleg önarcképben. Ne ragadtassuk már el magunkat, kéremszépen, mert a végén feladom leckének, hogy tessék, Gerlei csináljon magáról egy 1975-ös Vouge címlapképet. :) Na?

(nem mellesleg azokat a címlapokat ölég nagy nevek szokták csinálni, úgyhogy jó tanulmány.)

Az nem baj, ha zavarba hoz bennünket egy kép. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy Camilla képeinek egy része zavarba tud hozni. Keressük a dobozt, amibe beletegyük.

Szia Klára, egyrészt én teljesen megértem Camillát, hiszen ez olyan, mintha az ember elővenne egy gitárt és skálázna rajta, fogásokat gyakorolna, összhangzást, szóval én azt gondolom, hogy ez nem az öncélúság szintje. Az, hogy egy-egy kísérletből több is érkezik, az szerintem nem baj, mert eljön az az idő is, amikor majd kialakul az a szűrő, hogy már csak egy jön.

A legfontosabb a közlésben az őszinteség. Keserves megtanulni, de ez a legfontosabb. Ha ez megvan, az olyan erő, ami meghozza a formát, meghozza a technikát, mindent, ha tudom, mit akarok mondani, akkor a többi már ehhez fog idomulni.

Nézd, én azt mondom, igazad van, a begyakorolt eszközök után majd annak kell jönnie, amikor az ember mindazzal a tapasztalással, amit összegyűjt, fogja, és ledobja a hordalékot magáról és úgymond pőrére vetkőzik, akár legyen szó egy tájképről, vagy egy karalábéról, vagy egy aktról, mindegy. Nem lehet ezt megspórolni.

Vannak úgynevezett ösztönös alkotók, akik más ritmusban dolgoznak, előrerohannak, csinálnak valami zsigerből jövő erős dolgot, aztán amikor megvan, a hiányérzetük hozza meg az igényt a tapasztalásra, tanulásra, aztrán megind dobnak egy 10-est és megint jön egy befogadó időszak. Van, aki fordítva van. Ez szinte mindegy, mert az egyik az egiyk terepen nyer és a másikon lesz mit behoznia, a másiknak fordítva, a végeredmény ugyanaz.

Mondok egy példát. Hiába dolgozom fotóval évtizedek óta, képtelen vagyok elfogadható portrét készíteni Andrásról - az elfogadható persze megint egy meghatározandó kategória: olyat, amit én elfogadok, hogy azonos azzal a képpel, ami bennem van és ráadásul ezt feléd, néző felé is közvetíti. Csináltam párat már, de nem megy. Azt is tudom hogy ha van türelmem, eljön az ideje, hogy elkészül a kép majd. Mondjuk lehet hogy 10 évvel ez előtt vagy korábban azt mondtam volna, hogy erőltetni kell, tolni, kattintani, valami majdcsak lesz. Ma már másképp gondolom. Ez azt is jelenti, hogy ettől még lehet, hogy valaki tök véletlenül csinál majd egy olyan képet, ami "megcsinálja" azt, amit én várok. Szerencse. A kérdés, hogy megismételhető-e. Ha igen, akkor szerencse + tapasztalás + tudás.

Egyre jobban érzem, hogy meg kell néznie mindenkinek a Diane Arbus filmet.

Péter, akkor felelhetnél az üzenetedért, ha kontrollálni tudod, hova, kihez kerül. Egy tanár felel az üzenetéért az osztálya előtt. De egy alkotó? Ugyan. Semmi akadálya, hogy egy amerikai fotós képe eljusson a busmanokhoz, és garantálom, hogy teljesen mást fog üzenni, és ha ez bármiféle felelősség lehetne, akkor az igencsak megkötné az alkotó kezét - olyannyira, hogy a művészet nem tehetne többet, mint dekoráció lenne a matyóhímzés mellett a falon, erős kordában tartással. A művész azért nem vállalhat felelősséget, hogy benned vagy bennem mi fog lezajlani a műve által, hisz a művészet célja nem (csak) a gyönyörködtetés, ráadásul kinek mi gyönyörű, már ez is kérdéses, lehet, hogy egy csókolódzó pár neked gyönyörű, nagymamádat meg elszörnyeszti, és? Akkor ne készüljön ilyen kép?

Én se gondolom, hogy ezt a képet kéne vagdalni, csak azt mondom, az a részlet manír nélkül működik.
A kép így kerek, csak ez így egy szoftférfimagazin képe a múlt század második feléből. Annak tök jó.
Vagy nézd meg ezt: http://szakkor.estiskola.hu/2008/12/15/a... !
A kéz jó, a többi a Vouge 1965 májusi számára emlékeztet.

Szóval ezekből az önportrékból csak annyiban ismerhető meg Camilla, amennyiben persze az is jellemző, hogy ki milyen álarcot vesz fel.

Gábor: ehhez újra kellene az egész képet komponálni. Ez a kép így kerek, sapival, hajjal, vamppal.

Zsolt helyett nem írhatok, de azt én is érzem, írtam is párszor Camillának, hogy ezek a képek szépek, jók és ugyanakkor némiképp semmitmondóak, mert egyfolytában bújkál. Ezt tette amikor az arcképeit szétszolarizálta, szétkontrasztolta, de ezt teszi most is, amikor a divatlap és miegymás magazinok pózai mögé bújik. Camilla csinál tök jó képeket, aztán ahányszor felbukkan egy fickó, vagy ő maga egy képén, azonnal előkerül hozzá egy ilyen spanyolfal is.

Ez a kép például igazán akkor tetszene, ha annyira levágná, hogy csak a keze, lába látsszon. Nincs sapi, fűzögetett haj, vamp tekintet, csak a kéz, láb. Az igen. Nézd meg, hogy úgy ez milyen jó kép lenne.

Zsolti! Rám is reagálj már vmit, szerinted hülyeség, nem azért, nem kötözködni jöttem ide, csak ezen mostanság sokat szoktam gondolkodni meg úgy álltalába és nem azt akarom, hogy ebben vki megerősítsen pusztán kíváncsi vagyok, hogy a felelősségvállaláson túl mi van még mert van csak szerintem nem kell itt megakadni, mármint én egyet tudok érteni mindkettőtök véleményével, ezek azért igen speciális helyzetek is tudnak lenni, van ami teljesen a műalkotástól függ. passz mindegy, megyek vissza főzni.

Hablaty. :-) Ha bárki azzal a szándékkal készít el egy alkotást (mindegy, hogy műt vagy igazit), hogy azt valakinek bemutassa, akkor felel az üzenetéért.

"Az alkotó egy dologért köteles felelősséget vállalni, és ez az őszintesége."'

Zsolt: nem azt kérdeztem, hogy mi NEM az. :-)

Péter, a világ reakciói nem az alkotó felelősségi köre. Van, hogy az idő nem elérkezett egy-egy alkotás elkészítéséhez, de ez nem tarthat vissza, ha úgy érzed, el kell készítsd, ki kell mondd. Az alkotó egy dologért köteles felelősséget vállalni, és ez az őszintesége. Ezt kell mindig megvizsgálni, hogy megvan-e, élő-e, érvényes-e.

talán ez a paradox, hogy megszűnik az én és mégis gazdagíthatom az én-t

én pont azt érzem, hogy te éppen ezt az önmegtartóztatást folytatod, mert ha nem így lenne, nyilván többminden derülne ki rólad és többet beszélnének a képek de nem ezt teszik. Itt ha vki skatulyázik, az saját maga az, mert senki nem köti meg a másik kezét, hogy éppen mit tölt fel.
Szerintem az nem öncélúság, ha vki mer a saját hangján megszólalni és vállalja, hogy esetleg nem sokan fognak vele egyetérteni, de ennek a másik oldala, ha vki a bevált manírokat alkalmazza, mert abban nincsen semmi rizikó. Minden a befogadón múlik, hogy mennyi időt és agymunkát szán egy alkotásra, amint "kész" az alkotás, az alkotó megszűnik, helyette a teremtménye van és azután, hogy az él, azután senki nem magyarázkodhat, senki nem mondhatja, hogy de ő azt akarta mondani...az alkotás él és van, és utánna csak az ő akarata létezik. Amikor csinálok vmit (az alkotni szó szerintem erős)akkor koncentrálok ami éppen ott történik velem és nem arra, hogy ez az én szellemi termékem esetleg, mert megszületett és lehet hogy ezeket nem lehet pontos lelkifolyamatokként levezetni, de személyszerint azzal sincs semmi bajom, ha vki tartalom nélkül csinál vmit, sokan teszik ezt így. tehát mikor vmit ügyködök, örülök, hogy olyankor megszűnik egy rövid időre az ÉN mégha rólam is van szó, és ez rengeteg energiát tud adni.

"ellenben nem vállalhatja a felelősséget a rajta kívül létező világ reakcióiért" - akkor mi az, amiért vállalhatja? :-)

Szóval mindannyian egy sárga tengeralattjáróban élünk. Szívből remélem hogy a legtöbb embertársamat nem korlátozza a látása és a szemek többet látnak annál ami látható. Az álarcok sok zűrzavart okoznak, én ezért nem használom őket, bár abba a bizonyos álarcos skatulyába megpróbálnak belegyömöszölni engemet itten kérem. Nem lepődöm meg ezen, hisz azt gondolom, hogy az interpretáció csak szubjektív lehet, ugyanúgy, ahogy pl egy kép vagy festmény, zeneszerzemény, akár egy novellácska születése is. Valóban nagyon közel áll az öncélúság határaihoz, ha nem a tömeg számára készül valami, ha kockáztatva van a befogadhatósága, persze kérdem én, vajon amikor alkotsz vagy megpróbálsz alkotni, arra gondolsz, hogy tükrözd a gondolataidat pl a fotózásnál képi formában, avagy a majdan, a képet kívülálló szemlélők ízlését szeretnéd követni, annak megfelelni? Engem mindig az érdekel ha valami keletkezik,hogy hogy lehetne a következő dimenzióba ugyanezt áthelyezni, vagyis szerintem nagyon nehéz valamit lezárni és jólesően megjegyezni, „ez kész van”. Tehát alternatívákkal is élek, sosem vagyok elégedett azzal, ami épp meglett, rögtön jöhet és kell a jobb a következő. Egy Élet túl kevés ahhoz, hogy az a rengeteg minden beleférhessen, amelyeknek épp csak egy töredékéről szerzünk tudomást és akkor még meg sem tapasztaljuk azt.

Az emberi intelligencia a saját paradoxonjaival képes együtt élni, ehhez alkalmazkodott.

Az a kérdés merül fel, hogy az önkifejezés eszköze, vagyis a kreátor beszélhet-e magáról, persze, csak magáról, a benne rejlő momentumokról, érzésekről számolhat be, hisz az vele történik, őt foglalkoztatja. Tehát egy exhibicionista jellemnek miért is kellene szellemi önmegtartóztatást végeznie, ha egyszer ő úgy érzi, rajta van az úton és vállalja a felelősséget önmaga megnyilvánulásaiért, ellenben nem vállalhatja a felelősséget a rajta kívül létező világ reakcióiért. Merthogy itt nem a legújabb haditechnika bemutatásáról esik ugye szó.

Én arról szeretek mesélni, hogy az élet mesés és a mesében találjuk a leg-egetrengetőbb, leg-egyértelműbb ellentéteket, amelyek az emberi jellem meghatározó elemei és egész kicsi gyerekkorban fontos megismerni azokat. Egyszerűen csak foglalkoztat a lét, a miértekre a válasz és az általam kifejezni próbált, bennem zajló történetekhez fűződő vélemények, a külvilág reakciója is érdekel, örülök az elismerésnek és meghallgatom a kritika negatívját is, tanulok abból, persze amelyre-nem minden esetben - reagálni is szeretek.

Minden erőnek létezik ellenereje, ez így elfogadható sőt szükséges.
BESZÉLJENEK A KÉPEK TOVÁBB....

lacamilla

bocs de mióta nincs meg a szemüvegem mindig félregépelek

igazából nem értem ezeket a képeket, mert egy csomó önpotrét készítettél már és igazából én személyszerint nem érzem azt, hogy többet tudnék meg rólad ebből a képből mint az első ilyne képből. pulcsival, aztán kalappal, aztán kosztümben most ilyen pikánsan mesztelenül minden van de mégsem, kíváncsi lennék olyan portréra amikor valós élethelyzetben vmi valós feladatot teljesítesz, elgyen az akár egy mosás vagy teregetés vagy akármi szalámi. ne haragudj, nem bántani akarlak, de szerintem ás is örülne már végre ha levennéd ezeket z álarcokat. én pl nagyon kíváncsi avgyok, hogyan raksz fel egy kávét reggel vagy teát főzni :D vagy hogyan fested ki a szemedet :)

igen, természetesen több variáció is készült, sajna az asszimetrikusabb, jobb minőségűből abszolut eltűnt a lábujjam.. ezt megismétlem később.

Méghozzá egy nagyon jó képről. Ami nagyon tetszik benne, a test és a vállak balra dőlő vonala. Ezt jól hangsúlyozná, ellensúlyozná, ha a lábszárak a mostaninál erősebben jobbra dőlnének. Egy pici van benne, de több kéne, pont olyan dőlés, mint a testté az ellenkező irányba. A másik klassz dolog, a háromszögű árnyék. Annak viszont kéne a vége is.
Szerintem.

Komolyan nem értelek benneteket. Itt és most egy képről kellene beszélnünk...

Dani szerintem Te keresd meg majd Mesevirágot, ha udvarolni akarsz.
A képhez nekem egy dolog jutott eszembe: vágy.
Szóval jó nő az anyuka is.
Az a sapka elég érdekes egyébként de ezt csak most utólag vettem észre.
Nem azt néztem...

nahát nekem is van egy ilyen köpenyem, de csak zuhanyozáshoz hordom.
az ugye csak az én problémám, hogy nem látom a testedtől a képet? nézd meg az anyát vedd el a lyányát alapon, Mesevirág feltétlenül keressen meg ha elmúlt 18
:D