Fél
Szeretem ezt a képet. Talán nem mutat eleget egy önportréhoz, talán éppen elég ennyi is.

Nagyon örülök annak, hogy az Anna hosszú idő után újból jelentkezik. Merthogy ő már egyszer küldött egy első leckét, és aztán egy hosszú szünet volt, és a hosszú szünet után küldte ezt a második leckét. Én nagyon szeretem ezt a képet. Nagyon szeretem azt a gondolatrendszert, amit közvetít. Nekem az egy nagyon fontos döntés ennél a képnél, hogy nem egy sima tükrözéssel van dolgunk, amikor a két felünket egymás mellé rakjuk, hanem itt közben van egy döntés, mégpedig az, hogy méretben különbség van, különbségtétel van a jobb és a bal oldal között. Nagyon szeretik a japánok ezt a fajta világot. Van az egészben valami ázsiai. Nekem a legfontosabb üzenete ennek a képnek az, hogy meghoztam egy döntést, azt akarom magamból látni, ami a két oldalamnak egy ismétlése, de nem egy szimpla ismétlést teszek, hanem a méretkülönbséggel, hogy a jobb és bal oldal között méretkülönbséget teszek, a fókuszt is megváltoztatom, hogy mi a fontos. A néző pedig a két képből a saját fejében, a saját lelkében rakja össze eggyé ezt a formát. Van egy dinamikai játéka. Tehát én ezért szeretem. Ez nekem három disznó. De! Anna! Gruber Anna! Tessék már elkezdeni dolgozni! Tessék visszajönni, és tessék csinálni ezeket a képeket! Várunk nagyon. Akkor három disznó, ha dolgozol rendesen. Tessék képeket csinálni! (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Látom, jó sok fiú hagyta itt gondolatait:)
Csak egyetérteni tudok velük.
A képen egy szép leány látható.

Jó a színvilág, tetszik.

Ha szeretném a gyenge poénokat, akkor azt mondanám, tényleg nem mutat eleget, de hát sajnos a portré szűk keretei! :-)
Na szóval szerintem Te szereted fényképezni magad, vagy ha téged fényképeznek. És ez így van jól.
Meg ez egy jó kép, meg valószínűleg hiteles mint portré.

Róbert: Juj lebuktunk, basszus most mondhatom hogy "jajderonda a kép", hogy ne legyek gyanus, mikor nem is az. :)

Kíváncsi vagyok, hogy miket fognak még belemagyarázni a hozzászóló férfiak képbe azért, mert egy szép lány van rajta. :D
Egyébként tényleg jó.

Szerintem jó.
Tetszik benne a többértelműség, teret ad gondolkodni rajta. :)

Én is szeretem.
Milyen egyszerű és mégis milyen szellemes, hatásos trükk. A gesztus önnmagában is jó, működne.
Általában nem vagyok híve az ilyen tükrözöm, összeragasztom játékoknak, de ez most tetszik. Hozzáad a képhez, szerintem.

Új hozzászólás