Sétaséta, falevelek, színkavalkád, napsütés, jókedv, nevetés, friss levegő; szeretlek, ősz.

Nagyon finom kép. Finomak a színei, izgalmas az, hogy viszonylag kis mélységélességgel dolgozik az alkotó, abszolút jó helyre van téve az élesség, a szájon van én a sálon. Már a haj maga is egy kicsit életlenben van tartva, és a háttér már csak jelzésértékű, csak szín foltokként van jelen. Ezt nagyon kedvelem. Az is jó, hogy egy dekomponált képet látunk. Ez azt jelenti, hogy a komponálás konzervatívabb szabályai szerint amerre a modell néz, arra nagyobb helyet kell hagyni. Ez a modell most erősen kifele néz a képből, annyira, hogy nincs is más rajta, csak a szája. A szeme már teljesen kimaradt. Én ezt azért tartom jónak, mert nekem Kosztolányi jut róla eszembe. A Kosztolányi-féle verselés. Erotikus kép, nőies, finom, és abszolút kapcsolódik nekem az őszhöz. Az, hogy ez pont a november, volt erről rádióműsor, hogy nekem a november egyik legkevésbé szeretett hónap, ilyen hasonló már csak a február van. De elfogadom azt, hogy van, aki az utolsó lehetőségeket kihasználja, amikor kiskabátban ki lehet szaladni a parkba, és mint egy jelenés, áttűnik a színen a modell, és amikor ellibbent, utána már csak ezek a sárguló, pusztuló levelek maradnak a nyomában. Nagyon szeretem, ez nekem három csillag. (hegyi)
értékelés:

Bevallom, olvastam a hozzászólásokat, és most egy kicsit ellenkeznem kell a kritikai résszel. Én azt gondolom, hogy ez a kép, elfogadva és megértve a hozzászólások kritikáit is, sokkal erősebb annál, mintsem ezekkel az apróságokkal foglalkozzunk. Ennek a képnek az ereje abban rejlik, hogy egy olyan pasztell színvilágban tud a mélységélességgel, a formákkal hatást elérni, amit nem olyan sokszor használtok, használtatok eddig az Estiskolán. Nagyon érdekes kérdés a színes fotográfiában a színek kezelése. Én azt tapasztalom, hogy elsősorban amikor valaki megvesz egy fényképezőgépet, akkor abban a beállításban kezdi el használni, ahogy azt a boltban adták, és ez azt jelenti, hogy a színprofil is megmarad az úgynevezett sRGB módban, holott a gépek javarészénél ez ma már átállítható Adobe RGB-re. Itt azt jelenti, hogy az sRGB, amikor az internet elindult, akkor volt egy szabvány az internetes színmegjelenítésre. Ma már az új böngészők ismerik a színprofilokat, amelyik nem, azt nem kell használni fotómegjelenítésre. Ezért érdemes lassan elfelejteni ezt az sRGB-s történtetet, idejét múlt, túlléptünk rajta, ugyanis egy sokkal szűkebb színtér, mint az Adobe RGB, vagyis a látható színeknek lényegesen kisebb terjedelmét tudja átadni, nagyon torzít. Ezt azért tettem ide hozzá, mert a színes fotográfiáknál, legalábbis amit én az Estiskolán tapasztalok, az a tendencia, hogy úgy jönnek a színek, erősen ott vannak, erősen kommunikálnak velünk, ugyanakkor ebből kifolyólag egy kicsit harsány, vásári jelleget tud néha kölcsönözni a képeknek maga az, hogy azok színesek. Az, hogy a színekkel elkezdjünk dolgozni, az egy külön irány lehetne, és lesz is az Estiskolán, nem véletlenül szoktam én azt mondani, hogy a kezdésnél én azt tartanám jó ötletnek, ha mindenki fekete-fehérrel kezdene el dolgozni, mert a kompozíciót, a tömegelrendezést jobban lehet a fekete-fehérrel gyakorolni, mint a színekkel. A színek el tudnak vinni az erdőbe. Ennél a képnél az az előny van meg, és az a hatása, hogy a színek megválasztása, ami a környezetben látszik, ami ráadásul ebben pasztell színárnyalatban van tartva, azt hozza, hogy a tónusrend körülbelül ugyanabban a rezonanciában, ugyanabban a szeletben jelenik meg. Tehát itt a sárgáknak, barnás színeknek, rózsaszínnek, pirosnak egy kicsit fáradtabb verzióját kapjuk. Ez egyrészt szerintem hangulatában egy vidám hangulat, mégis egy nyugalmat sugárzó színhatás. Másrészt ha megfogyeljük a színfoltokat, azok egymáshoz viszonyított dinamikai elhelyezése sem okoz feszültséget, tehát a színek egymáshoz viszonyított játékossága is egyensúlyt mutat. Ami azt illeti, hogy Csendélet, én ezt el tudom fogadni ha jobb nincs alapon. Azért a csendélet ennél feszesebb témakör, de el tudom most ezt ebben a témában fogadni, mint megoldás. És nagyon köszönöm Annának ezt a képet, mert én azt gondolom, hogy a saját útján is ez egy fontos állomás. Ha megnézzük Anna Estiskolára beküldött képeit, akkor ez a fajta meglátás egy nagy ugrás előre, és én azt mondom, hogy hajrá Anna, és a három csillag megvan. Nagyon szeretném, ha küldenél még képeket. (hegyi)
értékelés:

Egy nyári délután. Úgy fújtuk a buborékokat, mint két kisgyerek. :)
A mai korosztálynak nem biztos, hogy az Orwo, az Orwo film, mint olyan mond valamit és nagy viták voltak a 70-es, 80-as években, hogy most Kodakra, Agfára, vagy Orwora filmezünk és valahogyan az Orwos és az Agfás történetekkel mindig volt valamilyen kis bizalmatlanság, mert azok olyan barnásas, vöröses, fakultabb színvilágot adtak még a nyári felvételeknél is. Most pedig itt, amit az Anna elküld nekünk gyermekkor és tulajdonképpen nyár kategóriájában is, fura, hogy ugyanez a szín, ugyanezek a színek, amelyek talán 20-25 évvel ezelőtt nem büszkeségre, hanem szégyenlősségre generáltak bennünket, most valahogy ezt a régi időből táplálkozó romantikát hozzák vissza ezekkel a korabeli, diszkó filmeket idéző kis légbuborékokkal. Valahogy ettől, hogy az arcot kitakarják ezek a buborékok és ilyen kis színes foltok jelennek meg rajtuk, mint egy ilyen gázolaj felület, mindettől, valahogy megmarad a játékossága ennek a képnek és talán ez az a kis cérnaszál, ami kapcsolhatja a gyermekkorhoz az egész képet és nem az, hogy most ezt egy kisgyerekkel, vagy egy gyerekjátékkal oldotta meg az alkotó, hanem összességében, színtónusában, hangulatvilágában hozza valahogy a múltat ez a kép. Én ezt a képet szeretem és háromdisznósnak értékelem. (szőke)
értékelés:

Ő Lilla. :)

A talán szélben, vagy mozgásban elkészített álló formátumú képnél nagyon szépek azok az ívek, azok a kis fátylak, fonalak, amelyek a haj mozgásával körbekeretezik baloldalról, és sötétben tartják és picit eltakarják az arcot mintegy szégyenlősen. A háttérben talán egy folyó, erdő-táj sötétjei szintén egy picit kiemelik az orrnyereg szemöldökvonalát, és egy ilyen délutáni napfény, ami majdnem ellenfényesen megvilágítja ezt az egész felületet, az pedig egy picit aranykoronaként itt a homlok, szemöldök környékét beragyogtatja. Én azt gondolom, hogy ez egy jó vázlat és egy jó bemutatkozás a 4-es leckére és Annának megvan erre a három disznó. (szőke)
értékelés:

Újévi elvágyódás.

Egy nagyon érdekes térjáték az, ami felkelti az érdeklődését a nézőnek. A padló csempéi ugyanis nagyon jól kijelölik azt a teret ahol ez a fotózás megtörténik. Miközben a háttér, köszönhetően a roncsolásnak, köszönhetően ennek a felületen megjelenő struktúrának, ezt a térérzetet tulajdonképpen kétdimenzióssá teszi. Tehát ez rögtön egy nagyon szembetűnő élmény. A kép az egy beállított fotográfia. Tulajdonképpen a 70-es, 80-as években sok ilyen karácsonyi és új évi üdvözlőlapot gyártottak fotográfusok, amikor bizonyos manifesztumokat, amik ezeket az ünnepeket jelezték, kötelező jelleggel elhelyeztek ezeken a képeslapokon. Gondolok itt a pezsgőspohárra, a pezsgőre, a durranó palackra, a kirepülő dugóra. És itt is ennek látunk egy továbbgondolását, mert hogy ugye az Új élet, mint képcím abszolút rímel a bőröndre, a pezsgőre, az eldobott nyakkendőre. Ami egy picit kérdéses számomra, hogy mindezzel mennyiben lehet párhuzamba állítani magát a gesztust, azt a gesztust, amit a szereplő úgymond önmagának beállít. Merthogy a gesztusban van egy kihívás, van egy érdeklődés, hátha nem is a néző felé, de mindenféleképp valamerre felénk kommunikál, miközben az elfordulás a fal felé is egy irányt kijelöl, egy zártabb irányt. Ugyanakkor ez a férfiing, amit látunk a szereplőn, vélhetően valamilyen üzenettel mindenféleképp szeretne bírni, de nekem ez az üzenet kicsit ellentmond, pontosabban nincsen számomra, a néző számára 100 százalékosan kibontva, hogy akkor ez az új élet, ez milyen új irányt vet föl? Tehát én azt mondom, hogy ezek jók ezek a megoldások és én nagyon örülök annak, hogy arra is figyelt az alkotó, hogy a kép szereplője önmagának minden testrésze, végtagja meglegyen - megvan mind a két láb, megvan mind a két kéz, tehát ezek nagyon fontosak ezeknél a megfigyeléseknél. De én abban látnám azért a továbblépést, hogy egy picit bátrabban fogalmazzuk meg azokat az üzeneteket, amiket el szeretnénk mondani, mert itt most egy kicsit, ezzel a stúdió fotográfusi beállítással ezt standardizáltuk is ezt az üzenetet és nem vagyok benne biztos, hogy eleget tudunk meg, vagy eleget kap a néző Annából, miközben Annát látjuk ugye a képen. Tehát én azt mondom, hogy két disznót adok, mert ezzel nagyon sok munka van. Nagyon jók ezek a megfigyelések és én azt mondom, hogy az előző képeit is megfigyelve Annának, nagyon határozottan jelöl ki magának egy utat. Szeretném egyrészt, hogyha ennél többet szerepelne nálunk, és szeretném, hogyha ezt az utat, ezt ő bátran vállalná. (szőke-hegyi)
értékelés: